Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-277

420 Az országgyűlés képviselőházának mindig és mindenkinek szemtől-szembe meg szoktam mondani a kellemeset éppúgy, mint az igen kellemetlent, ha kijelentem: imponál nekem az, ahogyan a miniszter úr olyan gyorsan, erélyesen és eredményesen cselekedett. (Élénk helyeslés.) Hát, t. miniszter úr, csak így tovább. Vannak kérdések, amelyeket nagyon szépen meg lehet oldani. Vannak kérdések, amelyek megoldása pénzbe sem kerül, amelyekre csak rendeletet kell kiadni, hogy például március 16-án délután 6 óráig követelek jelentést és ha nem: abtreten! Tessék miniszter úr, folytatni ezt! Az idegenforgalmi problémával kapcsolatosan rá kell mutatnom, bár nem a miniszter úr hatáskörébe tartozik, Budapest-fürdőváros problémájára és ezzel kapcsolatban a gyógyhelyi bizottságra, a reumakórházra, a reumaszállóra, a Kursaalra, a Kurkommisszióra. Ezek olyan kérdések, amelyek megoldásával lényegesen lehetne előbbrevinni az ügyeket. Itt vannak azután egészen kisjelentőségü kérdések, amelyeknek megoldása azonban végeredményben nagyjelentőségű volna. így például a Gellért-szálló előtti tér rendezése. A miniszter úr jobban ismeri, mint én. Tudom a miniszter úr álláspontját is ebben a kérdésben. Itt van a Dunapart kérdése, ami marsokkal nehezebb, de megoldható közlekedési kérdés. Mindezek olyan kérdések, amelyekkel ma kell foglalkoznunk, ha Budapest-fürdővárost akarunk létesíteni. Itt van azután a budapest—bécsi vonalon sínautók járatása, de erről sem tudok hosszasabban beszélni. Minduntalan halljuk, milyen elismerőleg beszélnek arról a tervről, hogy a menetidőt Budapest és Bécs között leszállítják 3 órára. Soha nem volt még olyan nagy forgalma Budapestnek, mint lenne akkor, ha a budapest—wieni viszonylatot sínautóval 3 óra alatt lehetne megtenni. Ma meg mindig ott tartunk, hogy a bécsi idegenforgalomnak csak 26"6%-a jön el Budapestre. Ez is eredmény, mert, ha a statisztikát megnézem, azt látom, hogy két esztendővel ezelőtt jóval kevesebb volt. (Ügy van!) Remélem, lesz majd időm máskor részletesebben beszélni az idegenforgalomról. Még egy kérdést kell felvetnem, a magánalkalmazottak kérdését. 1924-ben Walko Lajos miniszter úr ült a miniszter úr helyén, amikor is javaslatunkra és a Keresztényszocialista Magánalkalmazottak Szövetsége, a Keresztény Pénzintézeti Tisztviselők Országos Szövetsége és a Magyar Magánalkalmazottak Nemzeti Szövetsége kérésére kijelentette, illetőleg leírt hozzájuk, — a vonatkozó iratot nekem is megküldötte a volt miniszter úr —hogy a magánalkalmazottak jogviszonyát szabályozó törvényjavaslatot a Ház elé fogja hozni. Mentek a kormányok, változtak a miniszterek, mindenki sürgeti, hogy ezeknek a legtöbbet nélkülöző, még a közalkalmazottaknál is szomorúbb sorsban levő magánalkalmazottaknak az ügyét valahogy rendezze a kormány. Kérem a miniszter urat, méltóztassék ezzel a kérdéssel foglalkozni, azt előkészíteni és a Ház elé hozni. Kérik a magánalkalmazottak a kamara felállítását, a munkabéregyeztető bizottság létesítését, kérik a létminimumnak 100 pengőben való megállapítását és adómentességet. Miután a miniszter úr alá tartozik az ipar és kereskedelem, ahol a jövő generációnak középiskolás és 4 középiskolás tagjai leginkább elhelyezést nyerhetnek, akiknek sorsáról olyan sokat beszélnek, akiknek annyit 2 77. ülése 19

SU május 15-én, kedden. ígérnek az emberek, amely ígéretek azonban eredménnyel nem járnak, kérem a miniszter urat, méltóztassék tárcája keretében ezzel a kérdéssel is foglalkozni, mert érdemes vele foglalkozni. Elnök: Kérem, méltóztassék most már beszédét befejezni. Homonnay Tivadar: Miután időm lejárt, mégegyszer kérem a miniszter urat, hogy az említett kérdésekre vonatkozólag, méltóztassék intézkedni. (Élénk helyeslés és éljenzés a balközépen.) Elnök: Szólásra következik? Pátacsi Dénes jegyző: Hof fer László! Hof

fer László: T. Képviselőház! Homonnay Tivadar t. képviselőtársam az útügyekről szólván, keveselte azt az összeget, amely új utakra és a régiek karbantartására a kereskedelmi tárcánál fel van véve. Magam is teljesen ezen az állásponton vagyok, mégis bocsássa meg nekem a képviselő úr, ha beszédére részletesen most nem reflektálok, annál kevésbbé, mert magam is az útügyekkel kívánok foglalkozni. (Esztergályos János: El kell egyszer a miniszter urat szekéren az alföldi és a dunántúli utakra vinni és nem autóval! — Gr. Sigray Antal: Autóval talán még rosszabb!) Nem hiszem, hogy volna egyetlen ország, amely a háború utáni időkben olyan áldozatokat hozott volna és annyi eredményt ért volna el az útépítés terén, mint Magyarország. És meg vagyok győződve, hogy a háború utáni gazdasági krízisben, amely nemcsak dimenzióiban óriási nagy, hanem időtartamában is hallatlanul elhúzódott, a háború előtti úthálózattal és rendszerrel a magyar gazda úgy megállani, ahogy most megáll, nem tudott volna. Pestvármegyei lévén, természetesen a pestvármegyei úthálózatot ismerem legjobban és tessék megbocsátani, ha pár percig foglalkozom ezzel a kérdéssel, mert érdemes vele foglalkozni. A helyzet ugyanis a 'háború előtt iaz volt, hogy ennek .a nagy vármegyének töb'bszáz köz sége egyáltalán nem volt az úthálózatba bekapcsolva. Sokszáz község volt olyan, amely aiz év egy bizonyos időszakában egyáltalán nem tudott közlekedni, piacot találni, ahol csak madárszárnyakon lehetett közlekedni. Most alig van községe Pest vármegyének, amelyet műút ne kapcsolna bele az úthálózatba, az életbe. Pest vármegye a maga útépitési prosrrammjának nagyrészét már végrehajtotta. Errenézve legyein' öaaibiaid pár adatot felemlítenem. Meglevő úthálózatunk eirka 1900 kilométert tesz ki. Ez az útiálózat nemcsak, hogy meg van építve, hanem elsőrangúan, (karban is vtan tartva. Ez természetes, mert az évi összeg, 2-040.000 pengőt tesz ki. (Felkiáltások jobbfelöl: Törvényhatósági út? Milyen út?) Ez törvényhatósági út. Természetesen még sok a kiépítendő. Ezzel nines befejezve a Programm, mert a bekötő, a bekapcsoló utak még sürgősen kiépítésre várnak. Ha más vármegyékkel összehasonlítom ezt, akkor itt egy egészen abnormis arányszám jön ki, mert Pestmegyében, ha jól emlékszem,: 45—46 köbméter javítási anyag esik kilométerenként, holott vannak olyan vármegyék, amelyek csak 5—6 köbmétert tudnak kilométerenként erre a célra fordítani. Már most ennek természetes következménye az

% hogy ezek az utak hova-tovább rosszabbak és roszszabbak lesznek, úgy, hogy elérünk oda, hogy ezeket újólag teljesen át kell építeni, ami ter-