Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-275

Az országgyűlés képviselőházának 275. ülése 193A május 9-én, szerdán. 351 munkák terhére ez a hasznos beruházás kezdetét veheti. A címet elfogadom. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: A földmívelésügyi miniszter úr kíván szólani. Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Urbán Gáspár igen t. képviselőtársam nagy szeretettel foglalkozik a Körösök szabályozásának kérdésé veil. Láttam ezt én már nyáron is, amikor az ő elnöklete alatt tartott egy értekezleten módom volt erről a kérdésről nyilatkozni. Legyen meggyőződve a képviselő úr, hogy a magam részéről is azt a buzgalmat és szeretetet, amelyet ő tanúsít ez iránt az ügy iránt, magamévá fogom tenni és ugyanolyan szeretettel és buzgalommal teszem ezt feladatommá és igyekezem majd a lehetőségek adottsága esetében igazán szép tervét a megvalósításhoz közelebb vinni. (Helyeslés.) A címnél elhangzott vita kapcsán több felszólaló, elsősorban azonban azt hiszem, Meskó Zoltán és Malasits Géza igen t. képviselőtársaim szóvátették, hogy a, munkáskérdéssel nem foglalkoztam beszédem folyamán. Ez talán ilyen formában nem áll, mert hiszen a többtermelés kérdésénél hangsúlyoztam, hogy a többtermelésnek egyik legfontosabb feladata az, hogy minél több munkáskezet foglalkoztasson. Igenis, utaltam arra, hogy a vízimunkálatoknak egyik jelentős feladata, hogy minél több munkáskezet foglalkoztasson, a telepítés pedig elsősorban szociális és munkásfoglalkoztató és elhelyező tevékenység, tehát ennél a kérdésnél is foglalkoztam a munkásproblémával. Elismerem azonban, hogy úgyis hosszúra nyúlt beszédem alatt azt az egész szakaszt, amelyet a földbirtokpolitikával kapcsolatosan akartam előadni, elhanyagoltam, amikor külön a munkáskérdésről akartam beszélni. Most egészen röviden pótolom ezt, mert tudatában vagyok annak a rendkívül nehéz^ helyzetnek, amelyben a magyar mezőgazdasági munkásság van. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) Amikor mi munkásbajokról beszélünk, tulajdonképpen nem lehet úgy körvonalazni a mezőgazdasági munkásság kérdését, mint az ipari munkásság kérdését, hogy vannak munkanélküliek és vannak munkához jutottak, mert a mezőgazdaságban nemcsak a munkanélküliek vannak igen nenéz helyzetben, hanem a nagyon nyomott munkabérek következtében még azok is, akiknek munkájuk van, szintén rendkívül nehéz, nyomasztó szociális helyzetben vannak. (Ügy van! Ügy van!) Azt modhatjuk tehát, hogy a mezőgazdasági munkásság helyzete — ha nagy, globális szempontokból nézzük — talán még az ipari munkásság helyzeténél is súlyosabb, (Ügy van! Ügy van!) mert ott azok, akik munkában vannak, bizonyos tekintetben mégis emberibb életstandardnak megfelelő ellenszolgáltatásban részesülnek, mint a mezőgazdasági munkásság. A mezőgazdasági munkásság életstandardja szoros összefüggésben van a föld termelési értékével, a föld jövedelmezőségével, a birtokos gazdálkodásával, jövedelmezőségi és rentabilitási kalkulációjával és ezért ma minden törekvésünk arra irányulj hogy a • mezőgazdasági termelés rentabilitásán segítsünk, hogy a földbirtokost vagy más gazdálkodót jobb helyzetbe hozzuk, ami egyúttal a munkásság érdekében is kifejtett küzdelem. Mert méltóztassék megnézni, milyen szoros összefüggésben van a mezőgazdasági termeivények ára a munkások bérével! Ebben az évben nagyon sok oldalról már örvendetes jelentéseket, egész pozitívumokat kaptam arra vonatkozólag, hogy abban a reményben, hogy a mezőgazdasági konjunktúra javulni fog, a mezőgazdasági munkabérekben máris valami javuló tendencia mutatkozik. (Ügy van! jobbfelöl.) Ez a, legjobb bizonyítéka annak, hogy a két kérdést^ egymástól elválasztani nem lehet és amikor jobb búzaárat és jobb kereseti lehetőséget igyekszem biztosítani a mezőgazdaságnak, akkor elsősorban szociális feladatot is szolgálok és látok el. (Helyeslés jobbjelöl.) Itt kell megemlítenem azt, amit Holitscher Károly és Létay Ernő igen t. képviselőtársaim is megemlítettek beszédükben. Holitscher Károly és Létay Ernő — aki különben igen nagy szeretettel foglalkozik a munkáskérdéssel és akinek közbevetőleg köszönetet kell mondanom azért az intenzív munkáért, amellyel bennünket a gazdadóssági rendelet kimunkálásában támogat — részletesen foglalkoztak a cselédköltözés kérdésével. En a magam részéről kijelentem, hogy még ebben az évben meg fogom hozni ebben a tekintetben a megfelelő szociális rendszabályokat. (Helyeslés.) A múlt évben nem tettem meg ezt azért, mert abban az igen nehéz gazdasági helyzetben inkább kerülni akartam mindent, ami bármiféle zavart vagy változást, vagy nyugtalanságot, a megszokott sínről való letérést jelentett volna, de azt hiszem, ebben az évben már hozzányúlhatok ehhez, a nézetem szerint, okvetlenül elintézendő kérdéshez, úgyhogy ebben az évben a költözés már a megfelelő átmeneti rendszabályok biztosításával a Holitscher képviselőtársam által említett szociális szempontoknak megfelelően lebonyolítható. Itt bátorkodom megemlíteni azt, — nem nagyjelentőségű kérdés, de bizonyos örvendetes tendenciát mutat — hogy a rokkantság és Öregség esetére biztosítottak járulékát a mezőgazdasági munkások biztosító pénztáránál 25%-kai felemeltem. (Helyeslés.) Megemlíthetem itt, hogy az osztrák kormánnyal megállapodást sikerült kötnöm, hogy magyar vándormunkásokat alkalmazzanak az ausztriai cukorrépamunkálatoknál és itt reflektálhatok a különösen szocialista oldalról felhangzott azokra a kívánságokra, hogy a mezőgazdasági munkabéreket állapítsam meg. Könnyű lenne ezt egy tollvonással elintézni, ha hinném, hogy eredménye lenne, de abban a pillanatban, ha én inrentábilis mezőgazdasági munkabéreket állapítok meg, nem azt fogom elérni, hogy a munkások kenyérhez, munkához jutnak, hanem azt, hogy az a gazdaság, amely így sem tud rentábilisan termelni, kénytelen lesz még kevesebb munkást foglalkoztatni, mint amennyit most foglalkoztat. (Zaj a jobboldalon.) Ezért nem nyúlok bele, képviselő úr, ebbe a kérdésbe, nem pedig azért, mintha szociális meglátásom és érzékem hiányoznék ehhez a dologhoz. Méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden átfussak a kérdéseken. Amit Petró Kálmán képviselőtársam mondott, hogy a pedagógia terén több eredményt várna attól, ha a kultuszminisztérium alá tartoznék a mezőgazdasági szakintézeteknek bizonyos tekintetben való irányítása, ebben nem osztozom. A magyar gazdák pedagógiájának irányítását, azt hiszem, jobban tudjuk mi gazdák intézni. Ezt a pedagógiát egyáltalában nem tudom olyan absztrakt fogalomnak elismerni, ami kiemelhető lenne az életből- Ami pedig mégis képvi49*