Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-275

Az országgyűlés képviselőházának 275. ülése 19SU május 9-én, szerdán. 347 nak erdekében, akik távol vannak Budapesttől, tegyen meg mindent, hogy tejtermékeiket minél jobban tudják értékesíteni. T. Ház! Ahhoz, hogy a gazda jobban értékesíthesse terményeit, különösen a kisebb terményeket, baromfiakat, tojást stb., szükség van arra, hogy jó útjai legyenek. Hála Istennek, az országutak már jók, de sajnos, különösen a dülőutak, a községi utak sok helyen lehetetlenek. Van például nekem Mezősas községben egy 5 kilométeres utam. Ha egy kis eső esik, öt ökör sem húzza ki a kátyúból még az üres kocsit sem. Ilyen utakra kellene a miniszter úrnak nagyobb összeget előteremtenie bárhonnét is és ha lehet, ezeket az utakat megcsináltatni. T. Ház! Az állatvédelemre még nagyobb gondott kellene fordítani, mint eddig. Szarvasmarha-állományunk értékvesztesége 1932-ben 6'7%, a sertéseknél 196%, a juhoknál pedig 12*7% volt, ami kerek 18,500.000 pengőnek felel meg. Mivel Magyarország állatállománya 670 millió pengő értéket jelent, tehát a nemzeti vagyon nagy részét, azért nekem az volna tiszteletteljes kérésem az igen t. földmívelésügyi miniszter úrhoz, hogy rendelje el a kényszeroltásokat. Dicséret illeti az igen t. földmívelésügyi miniszter urat azért, hogy a szérum árát „már eléggé leszállította, úgy tudom, 130 pengőről 68 pengőre, de az az egyszerű kisgazda, annak ellenére, hogy feleáron kapja már a szérumot, még mindig óvakodik és fél, illetve hogy őszinte legyek, nem is igen van neki pénze arra, hogy megvegye azt a szérumot. Ott tehát, ahol a szükség nemzetgazdasági szempontból megkívánná, de az a kisgazdatársadalom talán nem tudná a szérumot megvenni, amint a kormány bölcs intézkedése folytán már idáig is több községben elrendelték a hivatalból való oltásokat, éppúgy kérem, hogy ezt a szokást méltóztassék a jövőben is megtartani és az oltásokat hivatalból elrendelni, nehogy állatállományunk kivesszen, hanem inkább szaporodást mutasson fel. Azt hiszem, hogy ezek mind ide tartoznak ehhez a tárcához. Amit azonban most megemlítek, az talán nem annyira ehhez a tárcához tartozik, de mivel a búzakérdésről van szó, az egész kormányhoz intézem ezt a kérő szavamat, amelyet már minden évben megismételtem, hogy tudniillik méltóztassék már könnyíteni a vidéki felekezeti tanítók sorsán. Ezeknél a szerencsétlen embereknél még mindig 20 pengős búzaárat számítanak, amikor pedig jól tudjuk, hogy nem tudják búzájukat értékesíteni 8 pengőért sem. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Ez olyan igazságtalanság, amelyet reparálni kell, mert hova jut az a tanító, akinek 40—50 métermázsa búzajárandóság a fizetése? Ha gyermekei vannak, nem tudja őket taníttatni^ mert a búzát nem tudja értékesíteni. Kérve kérem az igen t. kormányt, hogy ezen a helyzeten valahára már változtatni méltóztassék. Felhívom továbbá az igen t. miniszter úr figyelmét arra, hogy a földbirtokreform során földhöz juttatottaknak a sorsán enyhíteni kell, mert akkor olyan magasan voltak megállapítva az árak, hogy most az a szerencsés, akitől elvették a földjét, mert sokkal többet tud visszavenni belőle, majd ha meglesz a pénze, mint amennyije azelőtt volt. Felhívom az igen t. miniszter úr figyelmét a vitézekre is. A vitézek, akik vitézi telket kaptak, lassankint már mind visszaadják földjeiket, mert nem tudják kitermelni belőle kiadásaikat. Nem akarok a miniszter úrnál talán zárt ajtón dörömbölni, mert tudom, hogy nyitott ajtóra találok, nem akarok tanácsot sem adni, mert a miniszter úr ezt jobban tudja, én csak arra kérem őt, gondoljon ki valamit, hogy valahogyan meg is tudják tartani a földet ezek az emberek, akiknek a kormány a legjobb szándékkal juttatta azt. Ugyancsak kénytelen vagyok felszólalni a népházak ügyében is. Tudom, hogy a miniszter úrnál megvan a jóakarat, arra kérem tehát, hogy azokon a népházakon, amelyeknek adósságaik vannak, valamiképpen méltóztassék segíteni azáltal, hogy az adósságtól megmentjük őket. (Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: Már meg is tettem!) Azokat a kulturális, nagyon szép célt szolgáló kultúrházakat tartsuk meg, hogy annak a falusi kisembernek legyen egy helye továbbra is, ahova járhat és ahol jót tanul, mert sokkal jobb, ha odajár, mint a kocsmába- (Dénesfay-Dinich Ödön: Nagyon helyes!) Kérem a miniszter urat, hogy amint eddig is törődött, törődjék továbbra is az agrárérdekekkel, mert az agrárérdekeket kell pártolni. Mint említettem, mindenki a földből él, tehát mindenkinek egyformán érdeke az, hogy az agrárizmus erős legyen. Mert ha van egy erős agrártábor, akkor meg van oldva a helyzet. En felkérem itt az iparosságot is, ne sajnálják, ha a miniszter úr valamivel többet tud kiharcolni tárcája számára, hanem örüljenek annak, szűnjék meg egyszer már az a magyar átok, hogy mindig csak gáncsoskodunk, mindig csak okosabbak akarunk lenni mindenkinél. Fogjon össze az iparosság az agrárizmussal és akkor ez az ország újra nagy és — merem állítani — újra boldog lesz. , Mélyen t. Ház! Nem akarok nagyon belemélyedni ezekbe a kérdésekbe. {Halljuk! Halljuk!) Nem akarok nagy beszédeket mondani, hiszen nagyon sok illusztris szónokot hallottam itt. Különösen megragadta figyelmemet az én igen t. Marton Béla képviselőtársam beszéde, amely engem teljesen kielégített, úgyhogy ahhoz semmi hozzátennivalóm és abból semmi elvennivalóm nincs. Azt teljes terjedelmében, teljes egészében magamévá teszem. Arra kérem a miniszter urat, méltóztassék még tovább is menni, hiszen, idáig igazán nem lehet mondani, hogy a jelenlegi földmívelésügyi miniszter úr ne hallgatott volna meg eddig is minden bajt, sőt személyesen is kiment egyes helyekre meggyőződni, hogy igazak-e azok; én is szerenesés voltam már elkísérni pár helyre hasonló alkalommal. Igen kérem a miniszter urat, méltóztassék a vadvizek lecsapolását még nagyobb feladattá tenni. Tisztelettel kérem, méltóztassék lehetővé tenni a vadvizek lecsapolását Artánd, Berekböszörmény, Biharkeresztes, Told és az ottani többi községekben is. Annál inkább kérem ezt, mert ezek határszéli községek és így a tőlünk elszakított testvéreink látnák, hogy a Nemzeti Egység kormánya milyen nagy súlyt helyez az agrárizmusra. Megint itt a Ház színe előtt kérem a t. miniszter urat, a MÁV.-nál is méltóztassék egy kicsit odahatni, hogy, ahol megkívánják az agrárér elekek, adjanak kedvezményeket. Egy községem, Mezőpeterd nyolc év óta kéri egy kirakó-állomás létesítését. Ezen a kis állomáson 4—500 vágón gabona várna elfuvarozásra, de kirakó-állomás hiányában 18 kilométerre