Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-275

Az országgyűlés képviselőházának 275. ülése 1934 május 9-én, szerdán. 339 az elemi iskolában vagy a továbbképző iskolákban kap. Különösen két dolog győz meg engem arról, hogy ezeknek az iskoláknak ia vallás- és közoktatásügyi minisztérium alatt van a helyük. Az egyik az, hogy a mindenkori földmívelésügyi miniszternek nem lehet szakmája a pedagógia, pláne a jelen esetben engedje meg a miniszter úr kijelentenem, hogy egy miniszter, aki úgy el van foglalva egyéb gazdasági kérdéssel, mint a miniszter úr, úgy el van foglalva külföldi tárgyalásokkal, búzaértékesítési és egyéb értékesítési lehetőségek felkutatásával és, amint tudjuk, ebben óriási munkát végez, nem veheti magának azt a fáradságot,— és ez a pedagógiai képesítést minden körülmények közt megkívánja — hogy a magyar földmíves gyereket hogyan kell tanítani, hogyan kell annak -a gyermeknek eszéhez hozzájutni, hogyan kell a gyermeken keresztül magát az édesapát és az öreg földmívest megnevelni. Ehhez külön pedagógiai érzék kell, ez szakkérdés. A mezőgazdasági oktatásban én inkább a pedagógiát hangsúlyoznám, mint a mezőgazdasági részt, mert a vallás- és közoktatásügyi minisztérium hatáskörében, annak ellenére, hogy a miniszter soha nem orvos, nagyszerű orvosokat tudnak nevelni, mert egyszerű pedagógusok nevelnek. A miniszter mindig rajta tartja kezét a pedagógia ütőerén, de a szakkérdésekben mindig déferai az orvosoknak és ilyen kérdésekbe nem avatkozik bele. Majd megmondom, mélyen t. miniszter úr, hogyan gondolnám én a megoldást. A másik kérdésre vonatkozólag, hogy tudniillik miért van kevés tanuló ezekben a mezőgazdasági alsó- és középiskolákban, a felelet csak az lehet, hogy azért, mert nincs előkészítve a kultusztárca alsó iskoláiból az előmenetel ezekbe a mezőgazdasági iskolákba. Miért nincs? Nincs azok miatt a hallatlan rivalitások miatt, amelyek a két minisztérium, a földmívelésügyi és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium ügyosztályai között vannak. Hóman miniszter urat én 1933 január 25-én ebben a kérdésben meginterpelláltam és ő válaszul azt mondotta interpellációmra, hogy tökéletesen igazam van abban, hogy ez a rivalitás megvan. Majd azután ezt mondta (olvassa): »Ezt mi nagyon jól tudjuk és Kállay Miklós kollégámmal el is határoztuk, hogy ezen az állapoton segíteni fogunk. A két minisztérium kooperációja és a gazdasági oktatás felépítése tekintetében teljes a megegyezés«. Hát mélyen t. miniszter úr, nem teljes. Tudok például a szarvasi iskola érettsiégi kérdésiéről, erről az erős vitáról, amely a két minisztérium között van amiatt, hogy a képesítés nem egyforma. Ebben a részben sem tud megegyezni a két minisztérium. (Eber Antal: Talán az irányításról van szó!) Nem! Teljesen más az ügy, mind a kettő egy jellegű iskola, más tananyaggal, más képesítéssel és a két niinisztérium iratokkal labdázik egymással, mert itt a felügyelet kérdésében sincs megegyezés. Bár időm letelt, még egyre hívom fel a mélyen t. miniszter úr figyelmét. En azt gondolom, hogy ezt a kérdést meg lehet oldani egy társfelügyelettel. Nem azt mondom, hogy feltétlenül át kell adni ezeket az iskolákat a kultuszminisztériumnak, de lehetetlenség, hogy egy iskolatípus különböző tananyagot, külön-; böző képesítést jelentsen. t ! Arra kérem az igen t. miniszter urat, mél4 tóztassék ebben a kérdésben a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral egyetértve, közérdekből és a kis földmívesgyermekek és az egész földmívestársadalom képesítésének és képzettségének érdekében összhangba jutni és ezeket a kérdéseket dűlőre vinni. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Leszkay István! Leszkay István: T. Ház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam az 56%r<ot kitevő Őstermelő lakosság szakképzettségét illetőleg, valóban szomorú adatokat tárt elénk. Hogy a középfokú mezőgazdasági iskola Magyarországon mindössze 808 hallgatóval rendelkezik, ennek okát egyrészt a végzett ifjúság elhelyezésének lehetetlenségében, másrészt pedig éppen a mezőgazdasági lakosság anyagi leromlottságában látom. Ilyen körülmények között természetesen fokozott szükség van arra, hogy a lakosság szakképzettségét emeljék, és az ennek a célnak elérésére vezető eszközt én az iskolánkívüli népoktatásban látom. Erre a'költségvetés valóban lehetőséget is nyújt, amennyiben nincsenek kihasználva azok a lehetőségek, amelyek az iskolánkívüli népoktatás céljait szolgálják. Kevés ilyen intézményünk jan, és ezek között is elsősorban megemlítendő — és azt hiszem — igen előkelő helyet foglal el például a Felsőszabolcsi Gazdakörnek az iskolánkívüli népoktatásra szánt intézménye. Nagyon szellet niesen, egyfogatös lóerőre szerelt mintakollekció van a Felsőszabolcsi Gazdakör birtokában, amellyel faluról-falura járva, minden faluban 3—4 napot eltöltve, a Gazdakör szakelőadásokat tart, rávilágít a helyes földmívelésre s az állattenyésztés, a baromfitenyésztés, a konyhakertészet a gyümölcstermelés, a szőlőművelés helyes irányvonalát megadja. Ezt a metódust éppen azért, mert nálunk a földmívelŐ lakosság szakképzettsége nagyon hiányos, ^ földművelésügyi miniszter úr figyelmébe ajánlom és kívánatosnak tartanám ennek a metódusnak minél szélesebb körökben való elterjesztését annál is inkább, mert ezzel kettős célt szolgálna a miniszter úr: egyrészt a lakosságot szakképzettségre tanítaná, másrészt pedig a szakképzett, diplomás fiatalság^ egy részének módot nyújtana az elhelyezkedésre. r Előttem szóló igen t. képviselőtársammal nem tudok egyetérteni abban a tekintetben sem, hogy ő a szakoktatás kérdését a földművelésügyi miniszter kezéből elvonni igyekszik. En éppen a szakoktatás egyöntetűsége kedveért szükségesnek tartanám, hogy a szakiskolák a szaktárcák keretébe tartozzanak, mert mégis lehetetlen helyzet az ma, hogy például a teli gazdasági iskolák a földmívelésügyi miniszter tárcájának körébe tartoznak, míg a gazdasági ismétlőiskolák a kultusztárca körebe tartoznak. Ez bizonyos ellentéteket idéz elo, bizonyos rivalitásokra ad okot és mindenesetre az egyöntetűség rovására megy. , Végtelen megnyugvással hallottam a iolamívelésügyi miniszter úrnak azt a kijelentését, hogy a Tiszántúl Ínséges és lehetetlen gazdasági helyzetén egészen különös intézkedésekkel igyekszik segíteni. A gazdák iránti megértésnek és jóakaratnak tanúsága ez a kormány részéről és tényleg a gyakorlatba viszi azt az elvet, hogy ahol a legnagyobb a szükség, ott kell legközelebb lenni a segítségnek. A Tiszántúlon, ahol 1925-től 1934-ig a szarvasmarhaallomany 397.024 darabról 9'27 százalékkal 360.233 darabra, a sertésállomány 582.776 darabról, 19 96 százalékkal 466.518 darabra, a juhállomány pe-