Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-275
Az országgyűlés képviselőházának 275. ülése 193Í május 9-én, szerdán. 315 ismereti kérdést ebből a dologból olyan értelemben, hogy míg ex asse nem ismer egy kérdést, míg nem tanulta meg, míg nem tudja azt a kérdést, addig ne foglalkozzék vele és ne szóljon hozzá. (Helyeslés jobbfelől.) Éppolyan lelkiismereti kérdést csináljon belőle, mint ahogyan az orvosnak nem szabad egy beteghez nyúlnia, ha nincs felkészülve rá. Lelkiismereti kérdésünk nekünk, hogy kuruzslók kezébe ne adjuk a magyar gazdatársadalmat. (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől és a középen.) Ez a nagy és nagyon fontos kérésem van a magyar gazdaközönséghez, mert ha ez nem következik be, akkor két irányban kell küzdenie mindenkinek, aki a magyar gazdát meg akarja menteni, ebben a küzdelemben pedig nem tudom, hogy a magyar gazda fog-e felülkerekedni. (Éber Antal: A kereskedelmi miniszter úr osztja-e ezU — Rassay Károly: Nyilvánvaló, mert ott ül! — Éber Antal: Ha ez a kereskedelem szerepe és jövője, akkor kár egy kereskedelmi minisztert tartani. — Ellenmondások jobbfelől. — Zaj. — Elnök csenget.) Én annyira bízom a kereskedelem jövőjében, hogy biztosra veszem, megérti ezeket a dolgokat, mert a kereskedelem sohasem a doktrínák és a doktrinerek foglalkozási ága volt, hanem az alkalmazkodó, az élettel haladó, az élet összes lehetőségeit felkutató és kihasználó embereké. Én bízom a magyar kereskedőben, hogy a doktrinák helyett a megélhetés és együttmunkálkodás útjára fog lépni és megtalálja a maga elhelyezkedését, anélkül, hogy a magyar termelőt kellene sérelmesen kezelnie. T. Képviselőház! Felmerült az a gondolat, hogy egy kerettörvényben foglalkozzunk az irányított gazdálkodás kérdésével, amely irányított gazdálkodásnak egyes tételeit itt felsoroltam és amely felsorolás azt mutatja, hogy ezek legnagyobbrészt már régen megvalósultak, újabban alig jött hozzá már egy-két beavatkozás és tulajdonképpen normális folyamat volt ez a kialakulás: ahogyan az egyes problémák felmerültek, úgy igyekezett a kormányzat _ az adott szükséglethez mérten beavatkozni. Ami ennek a kerettörvénynek kérdését illeti, tény az, hogy a legtöbb ország, Németország, Lengyelország (vitéz Mecsér András: Anglia!) ezen az úton haladt, törvényeket alkotott, Olaszország és Ausztria pedig gazdasági életét teljesen erre állította be, Angliában is nagyon sok vonatkozásban ezen az úton az igen jelentős kezdő lépések megtörténtek, én azonban nem tartom szükségesnek talán ilyen kerettörvény létesítését. (Helyeslés a baloldalon.) Egyik oka ennek az, hogy nekünk van egy szervünk, amely más országoknak nincs meg, a 33-as bizottság, amely tulajdonképpen ugyanezt a feladatkört be tudja tölteni, (Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) amely gyorsan tud a kérdésekkel foglalkozni, (Rassay Károly: Csak utólag!) amikor amellett a rendeletek a kormány teljes felelőssége mellett jelennek meg. Azt hiszem, egészen téves úton halad, aki ennek a kérdésnek a megoldását egy önálló szervezetre akarja bízni. A kormányon kívül egy önálló szervezetet létesíteni, amely jogokat vesz_ el, jogokat ad, amely törvényerejű intézkedéseket tesz, kvázi büntet és szankcionál mindenféle rendelkezést, teljesen lehetetlennek tartom, hiszen ez tulajdonképpen semmi egyebet nem jelentene, mint hogy a kormánynál az illetőknek több hatalmuk van. Különösen nem lehet a kérdésből a felelősség kérdését kikapcsolni. (Ügy van! a baloldalon.) Minden ilyen önálló szerv, akármilyen látszólagos formák közt hozzuk is létre, teljesen felelőtlen és ez a felelőtlenség nemcsak a gazdaközönség fele irányulhat nála, hanem irányulhat az egész magyar fogyasztóközönség és a másik termelőközönség felé is. (Úgy van! a jobboldalon.) Ilyen pouvoirt adni tehát csak azoknak lehet, akik felelősek, amint felelős mondjuk, a földmívelésügyi miniszter, de akinek felelősségében osztozik az egyetemes kormányzat is. (Helyeslés.) Hiszen ezekben a kérdésekben nagyon sokszor látjuk, hogy egyes intézkedéseket, mint például a komlótermelési hitelt, vagy ilyen nem sikerült dolgokat hányszor hoznak fel, hányszor állítanak ide, hányszor vonatik kvázi felelősségre az intézkedésért a kormány. (Rassay Károly: Sok eredménnyel!) Ebben mindenesetre több biztosíték van, mintha ezek e nélkül mozognánk. (Éber Antal: A borházak, a Hortikultúra! Van egynéhány. — Rassay Károly: Mindenütt érvényesült a felelősség? — Éber Antal: Beteg! — Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) Teljesen helyesnek tartom ellenben és hajlandó vagyok megfontolás tárgyává tenni, hogy az iniciativa jogát ezekben a kérdésekben ne biztosítsam-e a magyar gazdaközönség részére, esetleg a kamarákból és az Omge.-ből olyan szervet alkotva, amely a kezdeményezés jogával él ezekben a kérdésekben a kormány felé, a végrehajtásnál pedig a kormánynyal együttműködve, kollaborálva, ezeknek a speciális gazdaszempontoknak : érvényesül ését állandóan figyelemmel kíséri. Azt hiszem, ezen az úton haladva találjuk el azt a pontot, ahol a gazdaság érdeke és a gazdaközönségből felkínálkozó bizalom kérdése, valamint az alkotmányos elv megmenthetők lesz nek. Harmadik tételnek állítottam fel, ami a gazdaproblémák csoportjába tartozik, azo. kat a kérdéseket, amelyek, hogy így fejezzem ki magam, a gazda fix terheit jelentik. Ezek az adó- és közterhek problémája, a kamat és az adósság problémája, a fuvarproblémák, f iz iparcikkek árai. Ezekben a tekintetekben igye kezett a kormányzat mindent elkövetni és megtenni a szükséges intézkedéseket. Az adó terén a 14.000. számú rendelettől visszafelé egészen más ^ intézkedésekig tényleg történtek kedvezmények. Nagyon jól tudom, hogy ma a mezőgazdaság adói még legnagyobbrészt teljes aránytalansápban vannak a mezőgazdaság teherbíró képességével, (Ügy van! Ügy van!) de mivel itt az állami költségvetést tárgyaljuk, — lehet, hogy azt méltóztatik mondani, hogy a könnyebb részét fogom meg a dolognak — azt kell megállapítanom, amit mindnyájan tudunk, hogy tulajdonképpen nem az állami adóknál mutatkozik a legnagyobb nehézség és a legnagyobb baj, (Ellenmondások a baloldalon.) hanem az ezekhez csatlakozó pótadóknál. (Ügy van! a jobboldalon.) Ez mindenütt a legnagyobb baj, az ármentesítő terhektől kezdve egészen a kéményseprési díjakig ezek a terhek hallatlan összeget tesznek ki, sokszorosát az állami adóknak. (Ügy van! a jobboldalon.) Ezen a kérdésen okvetlenül segíteni kell. Nem hiszem, hogy magam mondom azt, amikor azt mondom, hogy a mai világviszonyok lehetőségei mellett ezeket a tételeket az értékesítési oldalon ellensúlyozni lehessen. Ezekben a kérdésekben természetesen a kedvező vasúti tarifák is jelentős szerepet játszanak, s ezért a jelenlévő kereskedelemügyi miniszter úrnak kell köszönetet mondanom annak a statisztikának számai alapján, amely előttem van.
