Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-275
Az országgyűlés képviselőházának 2 szép, de többet nem tudunk belőle, mint eddig!) Meg méltóztatott tudni legalább, hogv milyen nehéz a kérdés. (Erdélyi Aladár: Ezzel tisztában voltam eddig is!) Visszatérve az értékesítés kérdésére, szeretnék azokon az adatokon kívül, amelyeket a pénzügyminiszter úr felemlített, — különösen Eckhardt Tibor t. képviselőtársam hozzám intézett felhívására reflektálva — néhány adatot bemutatni, amely a magyar termények áralakulására bizonyos fényt vet. Csak néhány adatot akarok feltüntetni, amelyek jellemzik azt a küzdelmet is, amelyet a magyar termények értékesítéséért folytattunk. Például érdekes dolog, hogy míg december 15-én 7-58 pengő volt a tiszavidéki búza ára Magyarországon, addig a 80—81 kilós magyar búza jegyzése ab ßotterdam, tehát a körülbelül 4 pengős fuvart le nem vonva, 7-13 pengő volt, szóval itt a magyar búza ára valamivel a rotterdami ár felett állt, amiből még le kell vonni azt a négypengős fuvart, amelyeket különböző konstrukciókkal rá^ fizettünk, hogy oda kijuthassunk. Legutóbb a búza ára április 15-éig felment nálunk 10-48 pengőre, tehát 2-90 pengővel és ugyanezen idő alatt ugyanannak a búzának ára Rotterdamban 7-13 pengőről lement 6-56 pengőre, tehát míg a magyar búza 290 pengővel drágult idebent, a rotterdami jegyzés mínusz 67 fillérrel olcsóbb. (Erdélyi Aladár: Kereskedői spekuláció!) Ez nem kereskedői spekuláció, ez köszönhető annak, hogy azalatt sikerült lebonyolítani a svájci és a második félévi osztrák konstrukciót, amelyek segítségével el lehetett érni ezeket a tíz pengő körüli árakat. Amíg nem lehetett ezeket a konstrukciókat lebonyolítani és kénytelenek voltunk Rotterdamba szállítani, nem tudtunk többet adni a búzáért. Nem akarok arról beszélni, hogy egy másik, sokat vitatott cikk, a vaj ára hogyan alakult. Például 1933 júniusában Budapesten 2-04 pengő volt a vaj, és most 1934 májusában lement 1-95 pengőre. Ugyanez alatt az idő alatt Kopenhágában lement 1-48 pengőről 1-27 pengőre és mint egy másik érdekes dolgot említem meg itt azt is, hogy Hollandiában a tej a vaj árában literenként 3-5 fillérrel értékesül, Litvániában és Finnországban 2 fillérrel, míg nálunk 7 fillérrel értékesül az exportvajban a tej ára. Visszatérve a búza kérdésére, kijelentem, hogy mi egy bizonyos jobb árat érünk el. mondjuk Olaszországban és Ausztriában. Sokan felvetették több oldalról a kérdést, hogy miért nem tesszük szabaddá ezen országok felé a forgalmat, minek ez a megkötöttség. Itt van a pontos kimutatás. Bécsben a búza ára 26-95 pengő. Ezt terhelik vám, forgalmiadó, fuvar- és egyéb költségek, valamint a normális kereskedői haszon, míg kijut Bécsbe, ez 26-83 pengő. Ha tehát nincs kereskedelmi szerződésünk, ha nincsenek ezek a bizonyos nehezen kiverekedett konstrukcióink, ha nincsenek kedvezmények, amiket az osztrák szerződés nekünk biztosít a búzánkért Bécsben 12 fillért: Milánóban a búza ára 26:70 pengő, ezzel szemben vám- és egyéb költségek terhelik 27-30 pengővel, tehát a mi búzánk Milánóban ér minusz 60 fillért. Meg méltóztatik érteni tehát most már, hogy miért nehéz ezeket a búzaárakat kihozni, miért jár ez hallatlan küzdelmekkel és eredményekkel. Végigm ehetnék ezeken a tételeken, a legtöbb ilyen tételem fel van itt dolgozva, de csak a búzának ezeket a krassz példáit akartam kiemelni. Aláírom, hogy ez egy őrült, helytelen rendszer, de amíg a másik országnak vámja van, nekem ahhoz kell alkalmazkodnom. Nem ülhetek may 5. ülése 19 3U május 9-én, szerdán. 311 gamban duzzogva, hogy a helyes utat én látom és én helytelenítem mindezeket az intézkedése; ket míg o nyugodtan ül ott a maga renríszeréI ben és nem törődik azzal, hogy én miért duzzogok és mit helytelenítek. Ne vegyék rossznéven t. képviselőtársaim, hogy ilyen részletcsen foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon és a középen.) mert itt van a lényeg. Olyan nehéz kérdések ezek, hogy nem csodálom, ha nem értjük meg őket, hiszen igazán éjt-napot egybevető munkával kell benn lenni az egész gondolatkörben annak, aki ezeket a kérdéseket meg akarja érteni. Szó volt a Nemzeti Bank valutapolitikájáról. En a kérdést egészen röviden fogom ismertetni, párhuzamot vonva a között, hogy mit kap ma a felárak és egyéb konstrukciók, fináncpengők és áruforgalmi pengők révén a maga. termeivényeiért a magyar gazda, szemben azzal, hogy mennyit kapna akkor, ha a, pengőt devalorizálnánk, vagyis leejtenénk arra az árfolyamra, amelyet a pengő belső vásárlóértékéül általánosan el szoktak ismerni. Ez általánosan, állandóan hangoztatott kérdés, szeretném- tehát kizárólag a mezőgazdaság szempontjából megvilágítani. A támogatás mérve az első háromnegyed évben, amennyit a mezőgazdaság általánosságban kapott, vagyis amennyit az illető világpiaci árakon felül Magyarországon elért, 28-65%-ot tett ki, ami az év végén a 35%-ot is elérte. Ez a folyó évben annyira emelkedett, hogy az a különbség, amennyivel mi többet kapunk átlagban mezőgazdasági termeivényeinkért, mint amennyit felár és egyéb konstrukciók nélkül kapnánk, 45%-ra tehető. Ez mindesetre lényegesen több annál az összegnél, amennyit bármely más valutapolitikával is elérni és esetleg biztosítani lehetne a mezőgazdasági terményeknek. Ezek az adatok lényegükben azt jelentik, hogy a magyar mezőgazdaság az 1933. évi agrárexport után 99 millió pengővel kapott többet, mint amennyit az exportdevíza ellenértéke a külföldi árak alapján reprezentál. (Éber Antal: A hivatalos jegyzés szerint, de az egy ál jegyzés!) Igen, képviselő úr, a hivatalos jegyzés szerint, de 45%-kai kap többet, annyit pedig talán nem méltóztatik leírni a pengőből. (Erdélyi Aladár: De ez miitatja, hogy mennyit veszítettünk akkor, amikor nem ezt a politikát követte a Nemzeti Bank! — Zaj jobb felől, — Sztranyavszky Sándor: Ez a megállapítás azonban most nem aktuális! — Simon András: Akkor javulás van! — Erdélyi Aladár: Ezt nem is mondtam, de azt mondtaim hogy miért .nem csinálták? — Sztranyavszky Sándor: Miért méltóztatik ezt most támadni? — Erdélyi Aladár: Csak megjegyeztem, hogy mi volt! — Elnök csenget. — Éber Antal: Ez elismerés!) T. képviselő úr, nem tehet szemrehányást nekünk, amikor pár héttel kormányrajutásunk után már megalakíttatott az Exportintézet mellett ez a devízafelárakat konstruáló intézet is. Nagyon érdekes kérdés, — és ez a probléma lényege — hogy miért helyesebb ez a valutának általános leszállításánál? Azért, mert még ma is a clearing-ek egy jelentős része anélkül tudott a külföldre kimenni, hogy bármiféle támogatásra, bármiféle valuta felárra szüksége lett volná. (Éber Antal: Ez már tévedés!) Ha pedig minden cikk egységesen élvezné ezeket a valutafelárakat, (Éber Antal: Az volna helyes!) abból az következnék, hogy az a kereskedő, aki a cikkeket, például a lucernamagot 44*
