Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-274
Az országgyűlés képviselőházának 2 7. Kiszámítottam egyszer, hogy a fővárosi illeték magasabb sertésáraknál 5-71% volt, alacsonyabbnál pedig 10 '1%. Ez tehát feltétlenül egészségtelen állapot. Ilyenre szokták azt felkiáltani, hogy hol van a miniszter. A miniszter próbálkozott és nagyon szerény kívánságokkal állott elő, mert kívánságai csak olyanok voltak a fővárossal szemben, amelyek végeredményben az istállóknál három filléres hasznot jelentettek volna. A miniszter először 1932 január 25-én írt át a fővároshoz, 8 hónapig egyáltalán nem is kapott választ s amikor kapott, az megtagadó válasz volt, mire élőszóval kezdtek el tárgyalni, nyolcszor volt tárgyalás, a végén azután újabb engedményeket helyeztek kilátásba, azonban ezekre nézve végleges választ a mai napig sem kaptunk, úgyhogy az utolsó időkben a főváros egyáltalán nem is reagál az idevonatkozó kívánságokra. Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr, szíveskedjék befejezni! Igmándy Aladár: Azonnal befejezem. Arra kérem a miniszter urat, hogy próbáljon ezen a vasfalon megint kopogtatni. » A költségvetést elfogadón. (Taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Brandt Vilmos jegyző: Gyömörey Sándor! Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Ki a következő szónok? Brandt Vilmos jegyző: Andaházi-Kasnya Béla! Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Ki a következő szónok? Brandt Vilmos jegyző: Huszár Mihály! Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Következik! Brandt Vilmos jegyző: Farkas Gyula! Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Következik? Brandt Vilmos jegyző: Farkasfalvi Farkas Géza ! Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Következik? Brandt Vilmos jegyző: Musa István! Musa István: T. Képviselőház! Ott folytatom, ahol a túloldalon levő t. képviselőtársam elhagyta, hogy itt mi magunk között vagyunk gazdák és megállapíthatjuk azt, hogy a gazdasági válság évek óta egyetlen társadalmi osztályt^ sem i érintett oly súlyosan, mint éppen a földmívelo osztályt. Éz a társadalmi osztály a legszeren- ! esetlenebb áldozata annak az iparfejlesztő és j pénzügyi politikának, amelyet kormányaink évek óta folytatnak, mert ez a társadalmi osztály sem a közterheket, sem a túlmagas ipari árakat, sem a termelési költségeket nem tudta I áthárítani más társadalmi osztályra, hanem a [ maga végtelenül lecsökkent életnívójával iparkodott magát egyik napról a másikra fenn- • tartani, A háború előtt is előfordult az, hogy a terményárak csökkenése következtében bizonyos árveszteségeket szenvedett a földmívelőtársadalom, de ezeket a hiányokat, ezeket a veszteségeket a magyar földmívelo nép a maga szorgalmaival és takarékosságával mindig ki tudta pótolni s egyensúlyozni tudta. Végtelenül szomorú, hogy nincs az a takarékosság és nincs az az emberfeletti szorgalom, amellyel ezt a hiányt és veszteséget ma pótolni tudná a magyar földmívelo nép. Annak illusztrálására, hogy a magyar földmívelo népet milyen lehetetlen helyzetbe hozta az az értékeltolódás, amelyet egyik oldalon a növekvő közterhek, . ülése 19 SU május 8-án, kedden. 295 másik oldalon a csökkenő terményárak folytán szenvedett, elég volna rámutatni arra, hogy ma ötször-hatszor annyi gabonát kell eladnia a gazdának, hogy ugyanazon ingatlan évi adóját kifizethesse. De nemcsak ezzel a folyton növekvő terményárakkal, hanem a túlmagas ipari árakkal is küzdenie kell &. magyar földmívelo népnek. Falun ma állandó beszéd tárgya az, hogy a gabona árához arányítva mennyivel nagyobb •erheket kell ma viselni a földmívelo népnek, mint kellett a háború előtt. Engedje meg a mélyen t. Képviselőház, hogy azt az úgynevezett agrárollót részletekben is bemutathassam, amelyről ma is^ olyan sok szó esett és amely kint a falu életében is állandó beszéd tárgyát képezi. Mivel pedig én olyan vidéknek vagyok a képviselője, amelynek főterménye a rozs, és a rozs árához arányítva akarom az összehasonlítást megtenni, amikor is a rozs békebeli átlagos^ árát 12 koronában veszem alapul. Kezdem mingyárt a mindennapi élet nélkülözhetetlen cikkénél, a gyufánál. Ma egy skatulya gyufáért egykiló rozsot kell annak a kisgazdának odaadnia bolettával együtt (Mojzes János: Mert egyébként kétkiló rozsot kell fizetnie!) és ebből az egykiló rozs árából csak egynapi gyufaszükséglete van fedezve ma a földmívelo népnek. Békében egykiló rozs árán 14 napi gyufaszükségletét tudta fedezni a földmívelo nép, mert egykiló rozs áráért hat skatulya gyufát kapott, amelyben háromszor annyi gyufa volt, mint a jelenlegi svéd gyufánál. r Minden egyes cikknél nem akarom itt igénybe venni az átszámítással a t. Ház türelmét, de állíthatom, hogy a só, a petroleum, a cukor áránál ugyanaz az arány, de még sokkal szomorúbb a falusi földmívelo nép helyzete a ruházati cikkeknél. Egy pár csizmát, amelyet békében 80 kilogramm rozs árából be tudott szerezni a kisgazda, ma 400 kilogramm rozsot kell odaadnia. (Mojzes János: Nyolcszázat, boletta nélkül.) A munkásing, amely békében 1 korona 60 fillér volt, ma 3 pengő 20 fillérbe kerül és a békebeli 13 kiló rozs helyett, amiből akkor be lehetett szerezni, most 60 kilogramm rozsot kell az illetőnek odaadnia. (Mojzes János: Drágább a zsák, mint a rozs.) Majd arra is rá kerül a sor. — Egy munkásnadrág, amely békében 2 korona 40 fillér volt, ma 3 pengő 50 fillér. Békében beszerezhető volt 20 kilogramm rozs árából, ma 59 kilogramm rozsot kell érte odaadnia. (Mojzes János: Boletta nélkül kellene számítani.) De én a bolettát is beleszámítom, mert hiszen a gyakorlatban ezzel együtt jár. — Még sokkal nagyobb és feltűnőbb az árkülönbözet a termelési eszközöknél, amelyek között első helyen áll a vas. Egy kilogramm rúdvas ma nálunk belekerül 45 fillérbe. Békében egy kilogramm rúdvas 24 fillér volt. Jellemző a vasnak áralakulására az, hogy egy igáskocsi kerekénél a faanyag és a bognár kéthárom napi munkaideje együtt nem kerül anynyiba, mint a sínvas, amit a keréknél felhaszr, nálnak. Ez sokkal drágább, mint az egész faanyaggal együtt a bognár munkája. De a legjellemzőbb a mi agrárpolitikánkra az, hogy ugyanezt a rúdvasat, amelyet mi 45 fillérrel vagyunk kénytelenek a vámvédelem következteben megfizetni, a jugoszlávoknak a rimamurányi gyár 26 fillérért szállítja. A kelebiai állomáson 26 fillérért veszik át a jugoszlávok, tehát a jugoszlávok ma is majdnem a békebeli áron kapják tőlünk a vasat.
