Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-274

Az ország gyűlés képviselőházának< 2 Î tudjuk magunkat elhatározni, akkor inkább vonjuk le bátran a konzekvenciákat és inkább szüntessük meg az egész kamarai intézményt, semmint hogy vegetáltassuk azt tovább, amikor tudjuk, hogy az ebben a formájában életképtelen. Mussolini gabonacsatáját 800 gazdatitkárral nyerte meg, a hallei mezőgazdasági kamarának 500, a drezdainak 300, a pommerániainak 502, a berlininek 340 tisztviselője van, ezzel szemben nálunk egy kamarának van 10—15 tisztviselője. Általában a tisztviselői létszámcsökkenté!? mellett vagyok, azt mondom, hogy az állami igazgatásnak legtöbb ágában, ha lassabban is, de majd valahogy csak el fogunk döcögni, de irányított termelést űzni, népünket magasabb gazdasági kultúrára fejleszteni olyan hivatásszerű tisztviselők nélkül, mint ezek a kamarai tisztviselők, nem lehet. 155 tanult, szakvizsgát tett és tapasztalt gazdára volna szükségünk, akiket minden járási mezőgazdasági kamarai elnök mellé tennénk. Ennek a 155 embernek lenne feladata az, hogy községről-községre járva, kiirtsa azokat az alapvető hibákat, amelyek itt-ott még feltalálhatók. Ezeknek kellene megtanítani azokat, akik még nem tudják azt, hogy a trágyatelep nem lehet szemétdomb, hogy a községi közlegelő nem Makart-csokor, hogy a vetőmag nem lehet konkolygyüjtemény, a borpince nem eeetágy, a csősz nem lehet a tolvajok patrónusa és hogy a gyümölcsfák nem lehetnek rovartanyák. Én ezeket a gazdasági apostolokat mindenesetre felruháznám bizonyos kisebb, enyhébb büntetések kiszabási jogával is, viszont azonban a másik oldalon feltétlenül egy kis fedezetet bocsátanék a rendelkezésükre, hogy ha kell^ akkor jutalmazzanak is. Ez lenne az első lépés, amelyet nyomon követne a többi, amelyet nyomon követne gazdálkodásunk színvonalának emelése. A kamarai kérdést nem tudom befejezni anélkül, hogy szívem egész melegével ne üdvözöljem a jelenlévő földmívelésügyi miniszter urat, aki elsőnek valósította meg az úgynevezett miniszteri értekezleteket, ahol minden kerület vezetősége megjelenik a minisztériumban és a miniszter a saját főtisztviselőinek élén tartja meg ezeket a havonként megismétlődő ankéteket. Ez az az út, az a mód, amely mindenesetre megteremti a kapcsolatot a miniszter úr és a falu közt és ez az az út, amelyre annakidején Eubinek Gyula gondolt, amikor egyáltalában megalkotta a kamarákat. A földmívelésügyi minisztérium költségvetése nagyjában a régi keretek között mozog, mégis ha pár évnek távlatából nézzük ezt a költségvetést, akkor meg kell állapítanunk azt, hogy míg az általános költségvetés lényegesen csökkenő tendenciát mutat, addig a mi költségvetésünk, értem alatta a földmívelésügyi tárca költségvetését, különösen az utóbbi két esztendőben, ha nem is ugrásszerűen, de a jelenlegi nehéz viszonyokhoz képest mindenesetre megnyugtató módon, százalékban kifejezve növekszik. Megállapítom továbbá ugyancsak azt a tendenciát, hogy míg ennek a tárcának költségvetésénél a személyi kiadások csökkennek, addig a dologi kiadások növekednek, ami mindenesetre tanújele annak, hogy a kormány érzi azt, hogy a mezőgazdaságon segíteni kell. Pár szóval ki akarok itt térni a lótenyésztés kérdésére. A tavalyi 2,448.000 pengővel szemben az idén csak 2,339.000 pengő van előirányozva, holott a lótenyésztés a külkereskedelem .. ülése 1934- május 8-án, kedden. 293 tükrében nézve örvendetes javulást mutat, amennyiben 1933-ban kivittünk 22.566 darab lovat 6,870.000 pengő értékben, 1932-ben pedig csak 18.952 darabot 4,942.000 pengő értékben, az emelkedés tehát egy év alatt majdnem kétmillió pengő. De ezeken a számszerű adatokon felül más biztató jelenségekkel is találkozunk. Németország az elmúlt napokban emelte fel lókiviteli kontingensünket 600 darabra, Angliában pedig, a vadászié hazájában a mi kivitt félvéreink gyönyörű szép eredményt értek el. (Erdélyi Aladár: Ki mondja ezt?) Ez így van. (Erdélyi Aladár: A mecklenburgi herceg vitt ki.) Ezt nem a mecklenburgi herceg vitte ki, hanem a magyar állam, ehhez a mecklenburgi hercegnek semmi köze nem volt. (Erdélyi Aladár: Bár csak ne lenne! — Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: Semmi köze sincs!) Amit mondok, arra fel vagyok készülve és nem kapásból beszélek. Svájc, amely katonaló szükségletét eddig Írországból szerezte be, az idén egy próba-kollekciót vitt ki tőlünk és ezzel a legnagyobb mértékben meg van elégedve, úgyhogy számíthatunk arra, hogy oda is lesz kivitelünk. Hazai vonatkozásban is mutatkoznak a fejlődés nyomai, amennyiben tavaly 1241 ménünk fedezett, az idén pedig 1456 működik. Ami a minőség emelkedését illeti, erre vonatkozólag idézem a német lótenyésztés vezetőjének, Kauch Gusztávnak Mezőhegyesről írott sorait. A köyetkezőket^ írja (olvassa): »Mezőhegyes helyreállítása éppen olyan hyppologiai csoda, amelyre alig találni példát a lótenyésztés egész történetében. Ha meggondoljuk, hogy a románok, amidőn Magyarországba bevonultak, elvették csaknem az egész tény észanyagot, 1400 lovat, úgyhogy úgyszólván semmi sem volt már meg és hogy ma milyen érintetlen állományú ménest láttunk, remekszép anyaggal, amely »semmiben sem marad el a háború előtti színvonaltól, akkor elfog a csodálat és tisztelet az ilyen teljesítmény láttára. Mezőhegyes újjáébresztőjének a legszebb szobrot kellene felállítani, amelyet Magyarország csak adhat.« Mindent összefoglalva, a dotációt emelni egy olyan üzemágnál, amely kétségtelenül fejlődést mutat, nemcsak megengedett dolog, hanem pénzügyileg is' feltétlenül szükséges és elengedhetetlen. (Helyeslés jobbfelől.) Amit a lótenyésztésről eddig elmondottam, az örvendetes, szomorú azonban, hogy ^katonaság lószükségletének csak ötszázaiékát fedezi. Ez nemcsak gazdavonatkozásban jelent elhelyezési nehézségeket, hanem a katonaság szempontjából is előbb-utóbb katasztrófára fog vezetni, mer.t hiszen a katonaság lóállománya pár esztendő múlva átlagban 25 esztendős lesz. Ëppen azért, mert a belföldi értékesítés ilyen nehéz, kell teljes erővel ráfeküdnünk a külföldi értékesítésre és. itt a földmívelésügyi miniszter úr figyelmébe ajánlom a már régebben propagált mintáiét állók intézményét. Ezt a mintaistállót fel lehetne állítani a Tattersallban, itt kirakatszerűen bemutathatnók mintakollekciókban a magyar lovat. Ha ciZ ti külföldi vevő itt Budanesten megtekintené ' a kollekciót és ha ez a mintaistálló állandó érintkezésben lenne a vidéki termelőkkel, akkor a sok felesleges ide-odautazás helyett itt, a helyszínén kiválaszthatnák a megfelelő példányokat. Ez egy esztendőben kb. 24.000 pengőbe kerülne. Ennek a mintaistállónak vezetését fel-