Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-274

284 Az országgyűlés képviselőházának 274-. illése 1984 május 8-án, kedden. viselőtársam felhozott. Az egyik az, hogy különösen a jégverte részeken — mert az én kerületemnek is nagyon kijutott tavaly a jégverésből — nem lehetne-e — természetesen reális biztosíték és fedezet esetén — legalább minimális rézgáli e-hitelakciót inaugurálni olyanoknál

% akik fedezetet is tudnak ugyan adni, de a rézgálicnak mai, aránylag mégis magas árát készpénzben kifizetni képtelenek. (Helyeslés balfelől.) Általában véve azt hiszem, hogy a történelmi borvidékek különös gondoskodást érdemelnek általános nemzetgazdasági, általános 'borászati szempontból is, úgyhogy nagyon fontos volna, hogy egyes birtokosok, akiknek saőlőjét a jég elverte, és akik talán egyéb körülmények következtében most készpénzzel nem igen rendelkeznek —, hiszen ha volt készpénzük, azt szőlőjük megmunkálására elköltötték — e tekintetben könynyebbséghez jussanak. Hangsúlyozom, hogy a magam részéről teljes biztosíték feltételezését tartanám szükségesnek. Még egy kérdés van ezzel kapcsolatban, amelyet csak azért említek fel, mert Lázár t. képviselőtársam is adókérdésekről beszélt itt, jóllehet a földmívelésügyi miniszter úr azokért nem felelős. Ez az a csodálatos, módon újabhan elburjánzott szokás a fináncok részéről, hogy a borfogyasztási adót olyan esetekben, amikor a szőlősgazda nem lakik ^annak a községnek a területén, ahol a szőlője van. most már ibiztonság kedvéért mindkét helyen iparkodnak az illetőn behajtani, ami teljesen igazságtalan és nagy recenzust kelt. Ismételten voltak már nálam emiatt a kerületben és ezt is bátor vagyok az igen t. miniszter úr figyelmébe ajánlani, hogy ezt talán alkalmilag a pénzügynél szóvátenni méltóztassék, mert nagyon szép az utólagos jogorvoslat, de mégis a két helyen, a lakóhelyen és a termelőhelyen való adózás ugyanazért a hormennyiségért utóvégre mégis csak kerülendő módja a közteherviselésnek. Amikor a költségvetési előirányzat realitását és a budgetáris szempontokat nézem, megint visszatérek egy aránylag csekély jelentőségű kérdésre, amelyet nem hagyhatok^ szó nélkül s amely valahogyan nagyon bántó. (Halljuk! Halljuk!) Ez a dunabogdányi kőbánya krónikusan irreális előirányzata. Vettem magamnak a fáradságot és hat év költségvetésének idevonatkozó adatait hasonlítottam össze •— kiadást, bevételt egyaránt — négy év zárszámadásaival, nehogy felületességgel lehessen vádolni. Az eredmény a következő volt, 6 év kiadásainak és bevételeinek átlagát véve tekintetbe: (Halljuk! Halljuk) a bevétel 64.000 pengőben volt előirányozva, a kiadás pedig 54.000 pengőben, tehát 50—60.000 pengő között mozognak a tételek. A zárszámadás szerint a kiadások és bevételek összege átlagban — csak a bruttóösszegeket veszem — félmillió pengő. Bocsánatot kérek, ezzel a rendszerrel, egy ilyen előirányzattal sokkal egyszerűbb volna az egész közigazgatási költségvetést leredukálni 150 millió pengőre és ^azután zárszámadásilag annak a hétszeresére — mint ahogy itt krónikusan történik — megadni ,az utólagos felmentvényt. Azt hiszem, hogy ahol j hat éven keresztül beigazolódik az, hogy 50— 60.000 pengő nem elegendő az illető üzem vezetésére, sokkal reálisabb már előre 2—300.000 pengőt előirányozni és akkor nem lesz — mint most — 3—400.000 pengőt kitevő túlkiadás és előirányzatnélküli bevétel, hanem legfeljebb i 150.000 pengő, vagyis sokkal inkább megközelítenők azt a realitást, amelyről itt mindig annyit hallunk beszélni. Bocsánatot kérek, hogy ezt a részletkérdést itt felhoztam, azonban ennek valami bürokratikus oka kell, hogy legyen és ezt ezennel az igen t. miniszter úr figyelmébe ajánlom, hogy a tényleges eredményekhez képest méltóztassék ezt valamiképpen rendezni. Ha már itt tartok a vízügyi szolgálatnál és a realitásnál, akkor mindjárt feltűnik nekem a rendkívüli kiadások évről-évre való emelkedése. A vízügyi szolgálatnál azt látom, hogy 1933—34-ben 57.000 pengő volt a rendkívüli kiadás és ez a rendkívüli kiadás 1934— 35-ben, — amikor azt hiszem, az igen t. földmívelésügyi miniszter úrnak nem volt könnyű 160.000 pengőt kiverekedni — az egyik évről a másikra felemelkedett 310.000 pengőre. Megnéztem, hogy az indokolásban mi áll és ott a következőket látom (olvassa): »Az Alföld öntözésére készült, de a jelenlegi pénzügyi viszonyok mellett végre nem hajtható munkálatok részletes terveivel kapcsolatban a tervező részére választottbírósági ítélet alapján járó díjazás fedezésére szolgál az előirányzott öszszeg.« (Erdélyi Aladár: Végre nem hajtható!) Nem tudom egészen határozottan, de attól tartok, hogy itt bizonyos nexus van — ezt nem mondja az indokolás, csak következtetem — ezen ítélet és a között a részítélet között, amelyre az 1932/33. évi zárszámadás, illetve a számszéki jelentés is utal, (Erdélyi Aladár: Egészen biztos, hogy nexus van itt!) amikor azt mondja, hogy a választottbíróság részítélete szerint a főkonzul tiszteletdíja 305.000 pengő. Anélkül, hogy tudnám, az első kérdésem az, hogy az, akit a költségvetési indokolás tervezőnek nevez, ugyanaz a személy-e, akit a számszék mint f őkonzult említ. És ha így van a dolog, hogy a számszék szerint már 305.000 pengőt kellett részére fizetni és most beállítanak megint 205.000 pengőt, akkor mégis tisztelettel vagyok bátor felvilágosítást kérni az igen t. miniszter úrtól, hogy tulajdonképpen mi tor ténik itt, hogy mi ment itt végibe? Mert nem tudom egészen megérteni az eddig hallottak szerint, hogyan volt lehetséges egy ilyen megbizatást adni CS ílZ iL megbizatás szóbeli vagy írásbeli volt-e; másodszor, hogy miért kellett a nyilvánosságot és a jogorvoslatot biztosító rendes bírói eljárástól eltérni; harmadszor pedig, ha itt részítéletről van szó, ha itt megint 205.000 pengőről van szó, hogy végeredményben ezzel az 500.000 pengővel le van-e tudva az eg'esz adósság, vagy tovább kell-e még ezen a téren fizetnünk. (Erdélyi Aladár: Majd még csak most kell fizetni!) Mert végre, ha megnézzük a vízügyi szolgálatnak nem rendkívüli, de a rendes kiadásait, a személyi járandóságait .>& nem vesszük tekintetbe az altisztek és szolgák fizetését, akkor az egész címnek egyévi összes járandósága körülbelül 500.000 pengőt, tehát annyit tesz ki, mint itt, ebben az egy esetben a munkadíj. Ez is csak részítéletek alapján lett eldöntve, nem tudom, hogy végleges összeg-e ez, amelyet erre az egy munkára ki kell fizetni, holott itt öt miniszteri tanácsos, 16 miniszteri osztálytanácsos, 28 műszaki tanácsos, 29 műszaki főmérnök stb., szóval az összes tisztviselők fizetéséről van szó. (Erdélyi Aladár: És köztük európai hírű emberek vannak a magyar mérnöki kar becsületére, és mégis kell egy főkonzul, aki nem is szakember! — Zaj.) Ha nézem azt az örvendetes szerény emelkedést a