Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-274

Az országgyűlés képviselőházának 2 kik visszafizetniük és mikor eljön a törlesztés ideje, rendesen költségeket okoznak nekik, mert mégiscsak megpróbálják, van-e még valami foglalnivaló s kiküldik a végrehajtót. Nagyon -kérem a miniszter urat, találjon módot arra, hogy vagy szállítsa le ezeket a tartozásokat legalább a felére, vagy azon alul, amint a többi érték leszállott, vagy uedig törölje el teljesen. Ügy is lesz olyan, akinél egészen el kell törölni az adósságot, tehát legalább legyen vége a zaklatásnak. (Erdélyi Aladár: Egyszer már ki kellene mondani, hogy ilyenkor nincs költség! Mindjárt rend lenne!) Van itt egy másik téma is. Ezelőtt négy-öt esztendővel még jobb időket láttunk és a gazda megtalálta számítását, ha plajbászt vett a kezébe, tehát azon volt, hogy szolgálatot tegyen a magyar nemzetnek, hogy példát mutasson másoknak és amikor a föl dalívelés ügyi kormány nagykegyesen hozzájárult ahhoz, hogy a kisemberek tenyészállatokat szerezzenek be, azok a kisemberek jóhiszeműen belementek a tenyészállatok megvásárlásába, örömmel akartak példát mutatni gazdatársaiknak. Akkor azonban 1800—2100 pengő volt egy tehén ára. Azután megfordult a helyzet, rohamosan esni kezdtek az állatárak és a terményárak és ezek a kisemberek odajutottak, hogy nem tudtak eleget tenni vállalt kötelezettségeiknek, egy nagy százalékuknak, úgy tudom, még fennáll az adóssága és tudok egyes embereket, akik hozzám fordultak és bejelentették, hogy van köztük olyan is, akinek 160—180—210 pengő költséget is okoztak eddigi adósságainak tetejébe. (Erdélyi Aladár: Meg kell mondani, hogy kicsoda okozta! — Mojzes János: A szövetkezetek hitelezték!) A miniszter úr talán emlékszik rá, hogy küldöttséget is vittem hozzá ebben a dologban. En arra kérném a miniszter urat, méltóztassék talán ezt is bírálat tárgyává tenni, mert ezek a termelők is saját hibájukon kívül jutottak bajba, hiszen jóhiszeműen mentek bele, de változtak a viszonyok és igen nagy csalódás érte őket. Nagyon kérem a miniszter urat, ha lehet, segítsen ezeken az embereken és ne okozzunk már nekik több költséget, mert hátralevő adósságaik kamatát is alig bírják, némelyek nem is bírják fizetni, hát még azokat a költségeket, amelyeket rendesen, mondjuk az intézet kiküldött ügyvédje és a végrehajtó még mindig hozzáró adósságaikhoz. Hiszen már van olyan ember, akit nem is adósság-ért ekzekválnak, hanem a költségekért, a végrehajtó díjáért és az ügyvédi járandóságért ekzekválják. Előttem szólott t. képviselőtársaim beszéltek a gazdasági szakoktatásról. Csak annyit mondhatok, hogy ennéJ. hatásosabb intézményt aligha lehet elképzelni. Kenyeres János t. képviselőtársam azt mondotta, hogy talán a túloldal magának vindikálja az indítványozásokat, vagy pedig ha keresztülvisz, enged, vagy megcsinál valamit a kormány, már a magukénak vindikálják. Nagyon helyes, nem baj, akárki csinálja, akárki kéri, csak hasznos legyen, csak keresztül lehessen vinni. Erről a szakoktatásról azonban én beszélhetek, mert nyolc esztendővel ezelőtt a debreceni kamaránál kiverekedtem egy összeget, azt hiszem a miniszter úr talán visszaemlékszik rá. Egy régi jó öreg, ismerős gazdatisztet vittem le a kerületembe, akinek egyébképpen a megélhetése már nem volt biztosítva és míg a kamara adta a hozzájárulását, addig az orosházi község adta az ingyen lakást és a tanítási termet. NaKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXII. , ülése 1934 május 8-án, kedden. 281 gyón jól tudom, hogy mit cselekedett az az ember éveken át ott Orosházán az én kerületemben, mert arra volt hivatva, hogy télen a fiúkat ingyen oktassa, amidőn pedig- már a munka ideje megkezdődött, akkor amelyik fiú rendelkezésére bocsátott kocsit, — ezt annyian tették, hogy alig- volt szabad napja — ahhoz köteles volt elmenni a kisgazdaságokba és megmagyarázni ott azoknak a gazdálkodóknak, — sőt sokszor összejöttek a szomszédok is — hogy: nézzétek, ez a trágyatelep miért nem jó, miért nem .gazdaságos, ezt az állatot miért tartjátok így, hiszen, ha jobban tartanátok, mindenkor piacképes volna, stb. Oktatta őket arra is, hogy milyen magot vessenek, mikor, hogyan szántsanak,, Szóval én mi tulajdonképpen gyakorlatilag hajtottam végre. (Kun Béla: Ügy van, én is tudom!) Majd az illető kiöregedett. Most azonban a földmívelésügyi miniszter úr jóvoltából kaptam a télen — úgy tudom, három embert küldtek le — talán 14 napi taníttatást a fiúknak és a szakemberek, akik lejöttek oda és a helybeli intelligens emberek is, akik a vizsgán ott voltak, azt mondották, hogy felsőiskolában is gyönyörűséges volna az ilyen vizsga, amilyet ezek a fiúk a téli szakoktatás után^ produkáltak. Fogékonyak a falusi emberek és tulajdonképpen nemcsak azokat a fiatalembereket segítjük _ meg, ha gazdasági szakoktatásiban részesítjük őket, hanem ez az országnak tesz szolgálatot, mert a magyar gazda, különösen most éhben a szomorú helyzetében, mindig azon van és azon töri a fejét, hogy mit tudna jobbat, jobban, hasznosabban előállítani,^ hogyan tudna többet kihozni kis földecskéjéből. Ehhez mindenesetre segítség kell, szükséges a szakoktatás is. Azt hiszem, a föld•mívelésügyi • miniszter úr ez.t a módszert tovább is fogja folytatni, annak ellenére, hogy olyan mostoha költségvetése van, tárcája nem olyan mértékben dotál ta tik, mint ahogyan ezt ez a földmívelőállam megkívánná. (Ugy van! a jobboldalon.) A telepítésről is folytak Lit előadások. A telepítésnek egyik módjával már foglalkoztam, nemcsak most itt, hanem a múltban is, most azonban e.gy újabb gondolatot óhajtanék a miniszter úrnak megmondani. Nevezetesen ezt tapasztalatból és gyakorlatból látom. Látom. hogy amikor azok a kis nyugdíjasok nyugdíjba mennek, törekszenek ki a faluból, a városból. a földekre és szereznek maguknak bizonyos kis földecskét és van olyan nyugdíjas, aki egy félévben alig megy be kétszer-háromszor a faluba, vagy a városba. Még' ha árut tud is kitermelni abból a kis földecskéből, akkor is talán a feleségét küldi el, hogy vigye be a piacra és értékesítse. Természetesen tudom, hogy ez. a kérdés kidolgozásra szorul, azonban nem lehetne-e, amikor az emberek nyugdíjba mennek, — nem akarom azt mondani, hogy ráoktrojálják arra a nyugdíjasra, hogy neked meg kell a földből élned — megkérdezni tőlük, hogy melyiknek van -szándéka például egy kis gazdaságot vezetni kinn a vidéken. ^ Tessék elhinni, ez nagyfontosságú kérdés. (Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: A földbirtok reform-törvény ben erre határozott utalás van! A régiben, az elsőben!) Nagyon sajnálom, hogy ezt márcsak próbaképpen sem csinálták meg. Hogy továbbfűzzem ezt a dolgot, azok a nyugdíjasok is családos emberek és kilincselnek a képviselőknél, hogy valahová^ kisbírónak, vagy másnak helyezzék cl a fiúkat. 40