Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-273

222 Az országgyűlés képviselőházának pillanataiban erre van szükség és csak az öszszes magyar erők harmonikus kiművelése, rendszerbe foglalása visz el < bennünket, a célhoz. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Az ellenzéknek egyik illusztris szónoka, Eckhardt Tibor igen t. barátom, azt mondotta, hogy én egyénileg mar mindent elértem, nekem tehát csak egy kötelességem lehet: tartalommal megtölteni azt, amit mi politikának nevezünk; megteremteni azokat a lehetőségeket, amelyeket mi röviden a »reformpolitika« összefoglaló kifejezése alatt ismerünk és ú.i irányt adni a magyar életnek. Ebben teljesen egyetértünk igen t. Ház. a különbség köztünk csak az, hogy ez új irány megszabásánál én rendkívül óvatos vagyok, (Egy hang a baloldalon.- Nagyon!) óvatos elsősorban gazdasági téren, mert semmiféle rizikóba a nemzetet belevinni nem akarom. (Helyeslés jobb felől.) S ezt bátran meg merem itt mondani azért is, mert tudóm, hogy talán egy kevésbé óvatos politikával ideigóráig sikereket érhetnénk el, állandó sikereket azonban csak az előrelátó, megfontolt, az ú. n. »falmenti« gazdasági politikával lehet elérni, (Helyeslés a középen.) eltekintve attól, hogy Magyarországot olyan kicsiny testnek tekintem az európai koncertben, hogy vele kísérletezni nem szabad, annál kevésbbe, mert hiszen — mint előbb említettem — ez a test ma csonka. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Elsősorban legyen szabad a magyar külpolitikáról beszélnem. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Meg kell őszintén mondanom, hogy a magyar közéletben szereplők közül sokan vannak olyanok, akik külpolitikai vesszőparipákon lovagolnak. Az egyik kizárólagosan gazdasági szempontból nézi külpolitikánkat, a másik kizárólagosan világnézeti szempontból, ai harmadik pedig csak közjogi szempontból mérlegeli azt. Az én szerény felfogásom szerint az ilyen egyoldalú megítélései a magyar helyzetnek külpolitikai tekintetből teljesen hamis eredményre vezetnek. Az összes tényezőknek latbavetése iitján lehet csak elhatározni magunkat egy olyan külpolitikára^ amelynek lényege abban áll, hogy szolgálja az öncélú nemzetet, szolgálja a független életet élni akaró magyarságot, szolgálja azt a nemzetet, amely a Kárpátok medencéjében a revízió gondolatának jegyéjben el akarja érni azokat a határokat, amelyek az ő életképességét biztosítják (Taps a jobboldalon és a középen.) és szolgálja azt a nemzetet, amely gazdaságilag és kultúrában is prosperálni akar itt Kelet-Európában. Ezek azok a szempontok, amelyek bennünket vezetnek. Ha tehát ezekből a szempontokból tesszük vizsgálat tárgyává a magyiatr külpolitikának irányvonalait, akkor megállapíthatjuk, hogy azt az utat, amelyet két elődöm: Bethlen István gróf és Károlyi Gyula gróf követett: az Olaszország felé való barátság ápolásának útját, a magam részéről is követtem és ez helyes útnak bizonyult, (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől.) amit különben felfogásom szerint a római egyezmény tető alá hozatala is bizonyítani fog. Mert szemben a képviselőház pesszimista kuvikjaival, akik tudatosan híresztelik, hogy rosszul mennek Rómában a dolgok, felelősségem tudatában jelentem a t. Háznak, hogy ezen a héten megegyezünk és hiszem, hogy Magyarország javára. (Éljenzés és taps & jobboldalon és a középen.) Az olasz kormányelnök nagy és geniális felfogásában megismerte Magyarország jelentőségét, nemcsak olasz re273. ülése 19 3 U május 7-én, hétfőn. lációban. hanem európai relációban is. Neki igen sokat köszönhetünk. Nemcsak érzelmi szálakat — a történelem által adott érzelmi; szálakat — font Magyarország és Olaszország között, hanem reálpolitikai szálakat is, mert felismerte, azt, hogy akár a Dunai völgyéről, akár a Kárpátok medencéjéről, akár Kelet-Európáról van szó, Magyarország nélkül semmiféle megoldás el nem képzelhető. (Igaz! Ügy van! — Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) A magunk részéről ezért hálával tartozunk az olasz kormány fejének és én boldog vagyok, hogy ebben a korszakban, mint magyar miniszterelnök, magyar öntudattal s magyar önérzettel képviselhetem az ezeréves Magyarországiot abban a politikai koncepcióban, amellyel mindketten egyetértünk. (Éljenzés jobbfelől.) En annakidején könnyes szemmel búcsúztam a bécsi Stephansturm-tól. Egész lényem akkor antiosztrák volt, egész lényem vágyódott a teljesen független Magyarország után és mégis, amikor a politikával kezdtem foglalkozni, el kellett ismernem, hogy Magyarország legtermészetesebb barátja Ausztria (Elénk helyeslés és taps a jobb- és baloldalon.) és mint felelős kormányelnök, kötelességemmé tettem, hogy elfelejtsem mindazt, amit ezzel a kérdéssel szemben valamikor szubjektive éreztem (Elénk helyeslés.) és az objektív útra léptem akkor, amikor a jelenlegi osztrák kancellár úrral megbeszeltük a két országot kölcsönösen érintő kérdéseket. A római egyezmény osztrák-magyar vonatkozásai is olyanok lesznek, — itt már több konkrétumot mondhatnék — amelyek Magyarországot ebből a szempontiból is teljesen ki fogják elégíteni. (Tetszés.) Az, hogy ez a római egyezmény a mi részünkről is bizonyos áldozatot fog követelni, elsősorban ipari téren, ne zavarjon meg bennünket. (Kun Béla: Nem baj! Minél több ütést a kartellekre!) Az ipar, sajnos, kicsit ideges lett, amikor a tárgyalás megkezdődött, nem látta eléggé képviselve a maga érdekeit, holott többször kijelentettem itt a Ház színe előtt is, hogy a magyar termelési politika szempontjából az ipart igen fontos tényezőnek tartom. Az iparnak tehát nem volt és nincs oka félni attól a politikától, amelyet követek és ezt az idegességet tulaj donkép meg sem érdemeltük. Be nem habozok kijelenteni, hogy ha két érdek ütközik, akkor nekem egy kötelességem van: a mezőgazdaság oldalára állni. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Ez természetes. De figyelmeztetem az igen t. Házat, hogy voltak, akik vámunióról beszéltek és ha azt megvalósították volna, akkor egészen más lett volna a helyzet a magyar ipar szempontjából. Vámunióra azonban nem került a soi, ellenben elhatároztatott a három ország közötti gazdasági kapcsolatoknak legmesszebbmenő kimélyítése. Ebből következik, hogy a legmeszszebbmenő előzékenységgel kezeljük a kérdést, akkor, amikor magyar búzát akarunk értékesíteni. En azonban megnyugtatom az ipari érdekképviseletet is, hogy semmi veszélyt nem látok és pedig két okból kifolyólag. Egyrészt szerény véleményem szerint — és talán objektív megállapításom szerint is — a magyar ipart eléggé védi a magyar vámpolitika, (Felkiáltások a baloldalon: Ügy van!. Sőt nagyon is!) ebből tehát engedni, veszélyt nem jelent. A másik szempont pedig, — és ezt méltóztatik látni a Nemzetközi Vásár tanúságaiból is -— hogy