Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-273

216 Az országgyűlés képviselőházának arra az esetre, amely tegnapelőtt játszódott le itt a Házban és amely most ismétlődik. A parlament hanyatlása két okból következik be. Az egyik az, hogy a szuverenitásnak egyik tényezője, a királyi hatalom szünetel a gyakorlásaiban és ezért kötelességünk szorgalmazni, hogy a királyi hatalom gyakorlását a Szent Korona jogán állítsák vissza. A másik ok a mostani házszabályok kényre-kedvre való kezelése. Benne van a házszabályokban, hogy legalább 40 képviselőnek kell együtt lennie a tanácskozásoknál. Hát tanácskozik 40 képviselő? Rideg formalizmussá, operettszerű valamivé süllyedt a házszabály, mert megszámlálják ugyan, hogy jelen van 40 képviselő, de rögtön utána kivonul 35. Elnök: Kérem, képviselő úr, ezt a kérdést a házszabályokhoz való hozzászólás címén szóváteheti a 143. §. alapján, de ne méltóztassék a költségvetési vitában foglalkozni ezzel a kérdéssel. Gál Jenő: Nem taglalom ezt a, kérdést, csak például hozom fel ezt a körülményt, amelynek a mélyen t. elnök úr és a t. Ház mindnyájan szomorú tanúi vagyunk most is. Azt szeretném, ha a költségvetési vita tárgyalása a régi nagy, dicsőséges keretek közt mozogna és azt szeretném, ha a pénzügyminiszter a számokkal, nem pedig a tüzérségi előkészítéssel foglalkoznék. Azt szeretném, ha a miniszterelnök nemcsak belpolitikai öncélúságra épített pontozatokkal, hanem külföldi öncélúsággal is foglalkoznék azon adatok szerint, amelyeket itt felsoroltam és amelyek a trianoni okmány érvénytelenségét bizonyítják. Azt szeretném, ha a magyar társadalom felekezetre és származásra való különbség nélkül egy egységes, fenséges r erőt jelentene, ha mindenki összefogna azért, hogy a háborús maradványoknak ez a törmeléke mind megsemmisüljön és valóban itt álljon ragyogó köntösében és képében a magyar törvényes királyság. Mert ha a törvényben azt mondjuk, hogy a királyi hatalom gyakorlása csupán szünetel és fenntartjuk konzerváló erejében a magyar királyságot, akkor törekednünk kell arra is, hogy a magyar királyságot régi jogaiba visszaállítsuk, hogy az vezesse ezt a nemzetet az integer Magyarország felé. Mivel én a kormány törekvéseiben, intézkedéseiben és költségvetési javaslatában ennek garanciáit nem látom, nem fogadhatom el a költségvetést. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos

1 jegyző: Vázsonyi János. Vázsonyi János: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam és barátom fejtegetéseihez sem ihozzátennivalóm, sem elvennivalóm nincs, ami következik abból is, hogy ketten ugyanazt a pártállást képviseljük ebben a Képviselőházban és sem célkitűzésben, sem elvi felfogásban köztünk különbség nincs. Amikor ez a Ház harmadik költségvetési vitáját folytatja le, akkor méltán megállapíthatjuk azt, hogy^ ebben a három költségvetési vitában az alaptónus mindig azonos mind politikai, mind gazdasági szempontból. Két esztendővel ezelőtt az első költségvetési vitában politikailag az igazi nemzeti egység gondolatát voltam bátor felvetni, az igazi nemzeti egység gondolatát, amely alatt a dolgozók hármas szent egységét, a polgár, a munkás és a paraszt összefogását és egységét értettem. Gazdaságilag pedig íelemeltem szavam az ellen a rendszer ellen, amely már nem intervencioniz73. ülése 19 3 U május 7-én, hétfőn. musnak, hanem csupán protekcionizmusnak nevezhető és ezzel szemben azt állapítottam meg, hogy e rendszertől csak akkor menekülhetünk meg, ha az ország — sajnos — gazdaságilag előbb teljesen és tökéletesen tönkremegy. Amikor másfél évvel ezelőtt Gömbös Gyula jött kormányra, akkor a programm feletti vitában azt voltam bátor mondani, hogy a miniszterelnök úr mint politikai Voronof jelenik meg a közélet színpadán, aki az egységespártot és a rendszert akarja megfiatalítani. Ez a megfiatalitás talán nem egészen sikerült, de egy konkrét eredményre mégis rámutathatok: megteremtette a kerékbetöft kalász jelvényét, amelyet én szimbólumnak tekintek, mert nemcsak a kalász van kerékbetörve a jelvényen, hanem a búzaárak, a terményárak is kerékbetörtek az egész gazdasági életben. A miniszterelnök úr programmjának meghirdetésekor azt mondotta, hogy minden programm annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. En igen olcsó sikereket érhetnék el, ha felsorolnám nem is a 95 pontot, amely az úgynevezett Nemzeti Munkatervben foglaltatik, hanem csak az úgynevezett »sofort« programúinak egyes pontjait és megkérdezném, mit valósított meg ebből a miniszterelnök úr? De én nem akarok olcsó sikereket elérni, mert elismerem a miniszterelnök úr nehéz helyzetét. Elismerem ezt két szempontból. Az egyik szempont az, hogy csődben levő hagyatékot vett át, mint leltárt, pártprogrammban és rendszerben elődeitől. A másik szempont, amely nehézzé teszi helyzetét, az, hogy Magyarország sohasem volt annyira függő helyzetben, mint azóta, amióta függetlennek nevezheti magát. (Ügy van! a középen.) Sigray Antal gróf t. képviselőtársam azt mondotta, hogy az összeomlásból eredő függetlenség nem dicsőség. Méltóztassék megengedni, hogy ehhez hozzátegyem azt, hogy nemcsak, hogy nem dicsőség, hanem szomorúság és a nemzet legnagyobb tragédiája. Emlékezzünk régiekről, amikor ebben a parlamentben éveken keresztül arról vitáztak és azt kívánták, hogy legyen meg az önálló vámterület. Ma megvan az önálló vámterület és ma azt kell kívánnunk pártkülönbség nélkül, sőt országra való különbség nélkül is, — nemcsak ebben az országban, hanem az összes utódállamokban, amelyek a monarchiát alkották valamikor — hogy legyen meg ' ismét a vámegység, az utódállamok vámuniója, mert csak így képzelhető el a gazdasági regenerálódás, a gazdasági egészség visszanyerése. (Jánossy Gábor: Előbb a régi határokat, azután a vámuniót!) Amikor a miniszterelnök úr jött, akkor az ő bemutatkozását tam-tam kísérte. Nagy propaganda, rózsaszínű tervek, rózsaszínű képek, rózsaszínű főzetek, nagy perspektíva, körutazás az egész országban, mindenütt nagy gyűlések, beszédek a rádión keresztül és ennek alapján el kell ismerni, hogy a csüggedő népbe sikerült akkor a miniszterelnök úrnak valami lelket önteni. De engedjék meg, ha én azt mondom, hogy ez a reménység kisszakaszon utazik és ahhoz, hogy újból reménységet^ nyerjen az azóta ismét elcsüggedt nép, szükség volna arra, hogy a miniszterelnök úr ismét beledobja a reménynek egy tantuszát abba^ a perselybe, amely a magyar lelkesedést, az élniakarást, a, magyar jövőben való bizakodást jelenti. (Jánossy Gábor: Szép Beszkárt.-hasonlat! — Derültség.) Mert én nem vagyok egy véleményen