Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-273

Az országgyűlés képviselőházának %\ taglalásoknak is órába, amelyek komolyan és felelősségérzettel fogják fel ezt a nagy, ezt a legnagyobb magyar kérdést. Es hogy ha két államférfiú, mint Bethlen István és Gömbös Gyula, azt mondották, hogy a főhatalmi kérdés végleges rendezése az integritás gondolatával függ össze, akkor, t. Képviselőház, én mint egyszerű, igénytelen magyar politikus, akinek egész élete a magyar érzületre és a magyar jövendőbeli szupremáciára, a régi Nagy-Magyarországra van építve, azt mondom, hogy aki objektív ebben a kérdésben, az köteles a Szent Korona tanának segítségül hívása mellett az igazságot keresni. Legyen szabad itt a t. Ház figyelmébe ajánlanom, hogy sohasem mondták azt és az 1920. évi I- te. isem mondja, hogy megszűnt a királyi hatalom, mert hiszen még a következő törvény, az 1921:XLVII. te. is azzal a fenntartással él, hogy csak a pragmatica sanctio és az ebből folyó jogok azok, amelyek a nemzetre ezen házitörvényt illetőleg nem bírnak azzal az erővel, mert azok nem a Szent Koronából erednek. Ami a Szent Koronából származik, a koronahitlevél és a 'királyi eskü, ez kétoldalú szerződése a nemzetnek a Szent Korona pecsétje alatt, ,s ettől senki, de senki el nem térhet. A magyar törvényes királyság hangoztató! erre a jogforrásra hivatkoznak és amikor a jogfolytonosságról beszélek, azt mondom, nem tudom megtagadni az igazságot attól a koronás királytól, aki ebben a kérdésben nyilatkozott. T. Képviselőház! Nem tudom, méltóztatnak-e ismerni, de én ismerem és felolvasom azt a levelet, amelyet a magyar koronás király Gratz Gusztáv útján Kánya követhez küldött a megpróbáltatások sorsdöntő^ óráiban. Ez a levél így szól (olvassa): »Amíg Isten erőt ad hivatásom teljesítésére, a magyar trónról, amelyhez koronázási esküm köt, nem mondok le. összes jogaimat, amelyek engem a Szent Ko- ' róna címén megilletnek, kifejezetten fenntartom, minthogy a velejáró kötelességek teljesítésére is mindig kész vagyok. Mély meggyőződésem, hogy ez felel meg a magyar nemzet hagyományainak és múló megpróbáltatásoktól független államunk érdekeinek.« T. Ház! Amikor a koronás király így nyilatkozik, amikor hivatalos írást küld erről,^ és a Szent Koronát ismeri el a hatalom forrásául, akkor én ebben a jogfolytonosság egyik garanciális elemét látom esnem habozom megvallani, hogy ez az az erő, amelyen keresztül sok komplikáció elkerülhető, ez az az erő, amely arra valL hogy a magyar nemzetnek csak egy útja van, és nincs más útja, mint a Szent Korona által megjelölt út. Legyen szabad itt ugyancsak mint igénytelen nézetemet felemlítenem, hogy amikor a magyar törvényhozás megszavazta azt, hogy a bírói ítéleteket a Szent Korona nevében hozzák, vétót emeltem és azt mondtam, a #

Szent Korona nem a végrehajtó hatalom kifejezője, hanem az egész magyar szuverenitásnak, az egész magyar államhatalomnak kifejezője. A király nevében hozott ítéletek a Szent Korona jogán származnak át a királyra és amikor a királyi hatalom szünetel, nem helyettesítheti a királyt a Szent Korona. A Szent Korona felsőbb sége, a Szent Korona ereje, es a Szent Korona átfogó nemzeti ereje az, ami garanciája annak, hogy ott kell folytatnunk, ahol elhagytuk. A koronás király esküjében több garancia van mindennél és ha ez a nemzet a Ikoronás király esküjére és hitlevelére alapít és ?. ülése 19Sí május 7-én, hétfőn. 215 arra, hogy a koronázás íténye nem szimbólum, hanem közjogi aktus, mely virtuális jogokat teremt, akkor nincsen joga senkinek eszmei jogfosztást előidézni annak, aki már nem él és aki mint koronás magyar király szállott a sírba. Nagyon kérem a mélyen t. kormányt, tegye megfontolás tárgyává ezt a kérdést. Ez nem családi vonatkozású kérdés, hanem a magyar iSzent Korona viselésének ténye, az a tény, amelyet Széchenyi István is hirdetett, hogy a jogoknak, a közjogi jogosítványok összfoglalatjában benne kell lennie mindenkinek s ez a nemzetre épúgy kötelező, mint a királyra. A király megtartotta esküjét, hát tartsa meg ez a nemzet is a koronás királyának tett ígéretét és a jogfolytonosság erejét vigye sorompóba ennél a kérdésnél. Mivel csak tíz perc áll még rendelkezésemre, még egy témáról szeretnék röviden megemlékezni és pedig az alkotmány fogalmáról a polgáriassággal, a polgáriasultsággal kapcsolatban. Magyarország alkotmánya egy haladó történelmi alkotmány, amely nem papirosból, hanem a hősök vérével megpecsételt tényekből keletkezett. Ennek legalaposabb hirdetője Széchenyi István, a magyar fajnak, a magyar szupremáeiának legkiemelkedőbb előharcosa volt, aki lazt mondotta, hogy a magyar alkotmány fejlődéséhez tartozik a polgári mivolt fejlesztése. Nézzék, t. uraim, micsoda különbség. Széchenyi, aki a nemesség zárt körében növekedett fel, azt hirdeti, hogy ki kell terjeszteni a jogokat, a közjogi jogosítványokat úgy, ahogyan azokat Kossuth Lajos lánglelkű szavaival életrehívta, amikor if elszabadították a jobbágyot. En pedig azt mondom, hogy fel kell szabadítani a polgárt. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Annák a szabadságharcnak, amelyet Széchenyi és Kossuth indítottak meg, ne vegyék rossznéven, ha azt mondom, hogy az elmúlt időszakban, a közelmúltban a leghivatottabb és talán egyedüli harcosa a demokrata Vázsonyi Vilmos volt, aki nem úgy alapította meg pártját, hogy valami efemer jelentőségű vagy helyi kormányzati szempontokat vett volna figyelembe. Ma mindenki ajkán hordja, mindenki hirdeti a demokrácia gondolatát és mégis szemet hunynak a kivételes hatalom gyakorlása felett, szemet hunynak a privilégiumok előtt és ahelyett, hogy előre vinnék a jogokat, azt látjuk, hogy ma a közigazgatás járszalagján jár a sajtó is; azt látjuk, hogy^ a szabadságjogok mind korlátozottak, azt látjuk, hogy igazságügyi berendezéseink csonkák, azt látjuk, hogy háborús maradványokon élősködünk, azt latjuk, hogy romokban hevernek alapvető civilizatórius intézmények, amelyeknek életrehívása azt hirdetné és azt jelentené, hogy folytatni kell mindazt, amit a háború kettétört: a nagyok munkáját, Magyarország régi nagyjainak, nagy kormány férf iáinak, a Csáky Albinoknak, társadalmi békét teremető és hirdető munkáját, a Baross Gáboroknak gazdasági igazságokat termelő munkáját és azt

% ami a nevelésügy terén az iskolát egyenlővé tette a templommal, ahová mindenkinek szabad a bejárás és ahol mindenkinek egyformán megvan a tanulási lehetősége'. Nézzék meg, ez mind romokban hever, mint ahogy romokban hever ez Ia parlamentarizmus is. amelynek most tanúi vagyunk. Ebből a szempontból rá kell mutatnom