Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

162 Az országgyűlés képviselőházának ; írják elő nekünk, megcsonkított szegény Magyarországnak azt, hogy ezt a termelési águnkat se engedjük elpusztulni és elsorvadni, ha talán a mezőgazdaságnak még áldozatokat is kell hoznia azért, hogy az ipar fennmaradhasson és továbbfejlődhessen. A mezőgazdaságnak tehát meg kell hoznia ezeket az áldozatokat a távoli szebb és jobb jövő reményében. Én már régóta propagálom ezt és éppen ezért nagyon szeretném, ha a külügyi társasághoz hasonlóan egy iparvédő és propagáló társadalmi szerv is alakulna, ha lenne egy olyan társadalmi szervünk, amely már a kis magyar gyermek szívébe beoltaná a hazaszeretet érzésével együtt a magyar iparnak, a hazai iparnak szeretetét és a társadalom maga vetélkednék abban, hogy a magyar ipar gyártmányait a külföldi iparcikkekkel szemben különös megbecsülésben részesítse. (Helyeslés jobbfclől.) Ne méltóztassék azt hinni, hogy én ezzel az autarchikus gondolat továbbfejlesztését akarom célozni, hogy minden cikkből csak olyat vegyünk és használjunk, ami magyar, vagyis ami Magyarországon állíttatott elő. Nem. Ezzel csak a magyar munkát, a magyar tehetséget, a magyar termék megbecsülését szeretném beoltani minden magyar ember szívébe, épp úgy, mint ahogy minden magyar ember szívét büszkeséggel tölti el a magyar föld minden terméke, mert azt magyar napsugár és magyar föld termetté meg. Mi mindig büszkeséggel beszélünk a magyar búzáról, a magyar gyümölcsről, a magyar borról, a magyar paprikáról és a többi magyar mezőgazdasági terményről, amely kiválóságánál fogva az egész világon elismerést arat és mindenütt kiállja a versenyt. Azt szeretném, ha a magyar ember lelkében a magyar ipari munka iránt is ez a büszkeség és szeretet élne, mert akkor talán a közvélemény nem ítélne meg hamisan sok olyan kérdést, amelyről a közelmúltban — sajnos — ezt tapasztaltuk. Méltóztassék megengedni, hogy e rövid bevezetés után hat csoportba foglaljam azokat a fontos szempontokat, amelyek a magyar ipar létének szükségessége mellett szólnak. Meg kell említenem, hogy ezzel nem merítettem ki a komoly argumentumokat, amelyeknek egész sorát hozhatnám még fel a magyar ipar létjogosultsága mellett. A rövid időre való tekintettel azonban csupán a hat legfontosabbat ragadtam ki s azt hiszem, hogy ha ezekről röviden beszélek, ez is kellőképpen meg fogja világítani a kérdést. Első megállapításom az, hogy a mezőgazdaságnak érdeke az erős és fogyasztóképes ipar. A második: kereskedelmi és fizetési mérlegünk egyensúlya csakis a belföldi ipari termeléssel és az egyre fokozódó ipari exporttal együtt tartható fenn. A harmadik: népszaporodásunk elhelyezése elsősorban és legfőképpen csakis az ipar útján és az iparban lehetséges. A negyedik: ezzel kapcsolatosan középosztályunknak vagyis intelligenciánknak elhelyezkedési problémája, a diplomások elhelyezkedésének problémája ugyancsak elsősorban csakis az iparban oldható meg. Mielőtt az ötödik szempontra rátérnék, meg kell jegyeznem, igen sajnálom, hogy az igen t. szociáldemokratapárt részéről csakis Esztergályos János képviselőtársam van jelen, mert azt hiszem, olyan megállapításokat lesz módomban tenni, amelyek az ő tetszésükkel is találkozni fognak. 2. ülése 1934 május 4-én, pénteken. Az ötödik szempont az, hogy a munkásság jólétének biztosítása, illetőleg a munkabérek és munkaalkalmak emelése és ezzel a munkások kultúrstandardjának fokozása csakis egy virágzó, fejlődő, életképes ipar segélyével lehetséges. Végül a hatodik és legfontosabb szempont a következő: a nemzeti jövedelem fokozása, amire leginkább szükségünk van, ha egyrészt mai nagy eladósodottságunkból ki akarunk jutni, másrészt pedig tőkeképződést akarunk elérni. A nemzeti jövedelem fokozásával kapcsolatosan az államháztartás egyensúlya is csakis az ipar segélyével érhető el, mert, — amint bátor leszek később adatokkal bizonyítani és megvilágítani álláspontom helyességét — egyedül a mezőgazdaság a legmesszebbmenő támogatás, a legjobb konjunktúra és a legkedvezőbb exportlehetőségek mellett sem lesz képes termelését annyira felfokozni, — még a legintenzívebb gazdálkodás mellett sem — mint amilyen határtalan fejlődési lehetőségek az iparban feküsznek. Miként e felsorolásból méltóztatnak látni, nemcsak gazdasági, hanem szociális és kulturális szempontok is követelik azt, hogy az ország az iparosodás terén erős lépésekkel haladjon előre, mert azt kell tapasztalni, hogy a nemzetek világversenyében azok az államok, amelyek kizárólag agrárállamok maradtak, lassan-lassan háttérbe szoríttatnak, gazdaságilag legyengülnek, .kultúrájukban visszamaradnak, sőt merem állítani, visszafejlődnek és hovatovább szabad prédáivá, hogy úgy fejezzem ki magamat, gyarmataivá válnak az erős iparral és egyre nagyobb gazdasági felkészültséggel rendelkező ipari államoknak. A mai elzárkózó, autarchikus gazdaságpolitikában nézetem szerint nem egészségtelen, ha egy agrárállam iparosodásra és arra törekszik, hogy mezőgazdasága mellett iparilag is termeljen, mert ez, — miként azt történelmi és statisztikai adatokkal bátor leszek bebizonyítani, a gazdasági fejlődésnek természetes vonala, amelyet megállítani nem lehet, legfeljebb csak hátráltatni. Az autarchikus gazdaságpolitikában az az egészségtelen és helytelen, amikor fejlett iparral bíró államok retrográd irányhan vissza akarnak térni az őstermeléshez és olyan helyeken, ahol annak előfeltétele és gazdasági létjogosultsága nincsen. Méltóztassanak megengedni, hogy az előbb felsorolt hat pontot egészen röviden, egyenkint indokoljam meg. Hogy miért érdeke a mezőgazdaságnak elsősorban, hogy itt virágzó, életképes, fejlődő ipar legyen, erre vonatkozólag a legfrappánsabb argumentumot a gazdaságkutató intézetnek a statisztikai adatai szolgáltatják, amelyekben böngészgetve azt látjuk, hogy a legmélyebb gazdasági krízis idején azok a vidékei Magyarországnak, ahol véletlenül iparvállalatok telepedtek meg, és azok a városok, amelyek egyébként mint városi közületek szegények, amelyekben azonban véletlenül a város területén ipartelepek létesültek, a gazdasági krízist a legjobban és a legkönnyebben tudták kibírni. A mezőgazdaság, elsősorban a kisgazda-lakosság terményeit a legjobban és legakadálytalanabbul azokon a vidékeken tudta értékesíteni, ahol mindjárt ott volt helyben egy nagy ipar- vagy bányatelep; utalok itt Ózdra, Salgótarjánra, Tatabánya vidékére, ezeken a vidékeken mindig jobb és könnyebb volt