Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

Az országgyűlés képviselőházának 271. sek valamely közületben, ha az összes lakásoknak legalább 'három .százaléka üresen áll, tehát egyensúlyban tartja a lakbéreket. Merem állítani, hogy ezidőszerint Budapesten nincs három százalék üres lakás. De ha megnézzük azokat a lakásokat, amelyeket lakásnak vesznek fel, azok nem lakások. Ma, 1934-ben a Józsefvárosban, a Ferencvárosban, Kőbányán és Budán pincékben laknak az emberek; olyan pincékben, ahova jóravaló ember még az állatját sem kvártélyozza be. Nem lehet lakástúltermelésről beszélni. Tessék kimenni Pesterzsébetre vagy akármelyik környékbeli városba vagy faluba, az emberek földbe vájnak maguknak odúkat és oda bújnak el az idő viszontagságai^ élők Ezek lakások? Lehet ezeket figyelembe és számba venni és lehet ezen az alapon megállapítani a lakástermelést? Amikor nemzeti, szociális, közegészségügyi és általában minden érdek azt parancsolja, hogy a lehetetlen és tanthatatlan lakásviszonyon javítsunk, akkor megállítják a lakástermelést! Éppen ma olvassuk a lapokban, hogy Koosevelt egyéb kísérletei mellett másfél milliárd dollárt állít be programmjába abból a célból, hogy az amerikai népnek a mainál jobb lakásviszonyokat biztosítson, pedig köztudomású dolog, hogy Amerikában nem laknak emberek odúkban, pincékben, és Amerikában bizony még egy közepes szakmunkásnak is megvan az az elismert igénye, hogy ne aludjék ugyanabban a szobában, amelyben eszik és amelyben nappal tartózkodik és ne zsúfolódjanak össze 20—-30-an egyszobás, vagy egy szobakonyhás lakásban és ne legyenek tömegszállások. Hogy hová fog ez fajulni, ebben a pillanatban bizony nem tudom, de az kétségtelen, hogy nagy veszedelem, ha az adómentességet beszüntetik és ezzel megszüntetnek körülbelül 35—40, az építőipar területén foglalkoztatott ipart, elküldenek sok tízezer munkást, aminek .súlyos következményei lesznek még a fiskus szempontjából is, az egészen bizonyos. A közérdek éppen ellenkezőleg azit parancsolná, hogy tesisék építeni, dolgozni, mozgásba hozni a petyhüdt életet. Á kormányzat ennek éppen az ellenkezőjét cselekszi. A rosszul értelmezet fináncpolitika az, amely ezt létrehozza és, úgy látszik, a meglévő háztulajdon rettegése attól, hogy a lakbérekkel esetleg vissza kell majd menni. T. Ház! Bár ez meglehetősen antiszociális, mégis a kormánynak ez a legantiszociálisabb ténye. A legantiszociálisabb eljárása az, ahogyan a kormány a munkanélküliség kérdésével szemben viselkedik, (Buchinger Manó: Elnök úr, küldje be a pártját!) ahogyan a kormány ezzel a problémával szemben áll és ahogyan ezt a problémát tökéletesen elhanyagolna. A munkanélküliség leküzdése ma állami feladat. Állami feladatnak ismerik el az egész müveit világon, minden művelt országnak az első problémája a munkanélküliség problémáin, minden művelt állam elsősorban ezzel foglalkozik. (Úgy van! balfelöl.) A nagy Amerika nem negligálja a munkanélküliség problémáját, de a többi országok sem, mint majd később leszek bátor rámutatni. A nemzetközi munkaügyi hivatal igazgatója 1933. évi jelentésében a munkanélküliség kérdéséről a következőket mondja, kapcsolatban a munkanélküliek pénzbeli támogatásával. (Olvasna): »Noha a nyilvános munkanélküli segélyezés, amely csak a legminimálisabb életszükségletek fedezésére elegendő, nagyon szegényes pótléka a méltóan jutalmazott munkaillése 193A május 3-án, csütörtökön, nak, mégis legalább a legnehezebb időkben, amelyekben ma élünk, bizonyos vigaszt jelent az a tudat, hogy az állam ismeri kötelessi'gét es segítségükre siet mindazoknak, akik saját hibájukon kívül jutottak abba a helyzetbe, hogy képtelenek magukat eltartani.« Ez a nemzetközi munkaügyi .szervezet a nemzetek szövetségének kebelében működik é« ennek a szervezetnek mi is egyik tagállama vagyunk. A munkanélküliség ellen küzdeni kell és küzdeni lehet különböző módszerekkel, sőt Öszszetett módszerekkel is. Az egyik a munkaidő csökkentése, a másik a megfelelő, becsületes létminimum, a harmadik a munkaalkalmak teremtése, a negyedik a munkanélküliség esetére való köteles biztosítás. Ezekből a módszerekből egyetlen egyet sem látunk a kormány Programm jában, legfeljebb a, frazeológiájában; a kormány egyikkel sem törődik és egyiket sem viszi előbbre. A kormány még az 1919. évi washingtoni ajánlás ratifikálásáig sem tudott eljutni, amely pedig csak a nyolcórai munkaidőt írja elő és ajánlja a tagállamoknak, a nyolcórai munkaidőt, amely 1919-ben lehetett aktuális, 1934-ben azonban már régen nem az, mert ma már az egész világ a negyvenórás munkaidővel foglalkozik és azt akarja bevezetni. Éppen ma, vagy tegnap olvastunk róla a lapokban, hogy az amerikai szakszervezetek elnöke ajánlotta a kormánynak, hogy most már vezesse be a harmincórai heti munkaidőt, ami újabb 3 millió munkanélküli munkásnak adna munkát, mert enélkül a munkanélküliség problémája Amerikában nem oldható meg. Ha még nem érkeztünk el a 48 órás munkaidőig, kivéve azokat az üzemeket, ahol a. munkásság a sajátmaga erejével vívta ki azt magának, hol vagyunk még a 40 órás, hol vagyunk a 30 órás munkaidőtől, hol vagyunk attól a gondolattól, hogy a technika fejlődésével arányosan csökkenteni kell a munkaidőt, hogy minden dolgozni akaró munkanélküli munkához juthasson? Megjegyzem, hogy ma már a 40 órás munkahét sem fedné a szükségleteket, bár igen fontos volna és a mainál jobb helyzetet tudna teremteni. De hogy állunk a létminimummal? Erről szintén van a kormány birtokában a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet részéről egy ajánlás, amelyet ratifikált a kormány. Ezt az ajánlást az 1928. évi genfi konferencia hozta meg es a magyar kormány a mi sürgetésünkre 4 évvel később az 1932 : XIX. tc.-ben ratifikálta. (Farkas István: De nem hajtják végre!) Ezzel a ratifikálással a kormány erkölcsi és törvényes obligót vállalt arra nézve, hogy végre is hajtja a létminimum kérdésének a megoldását. (Farkas István: Nem csinál semmit a kormány!) A kormány az ajánlást ratifikálta, a törvénytervezetet előkészítette ós elküldte a mélyen t. gazdasági érdekképviseleteknek. (Farkas István: A Gyosz. meg leszavazta!) Elküldte a Gyosz.nak, elküldte a Tébe.-nek és elküldte a többi munkaadói testületeknek. Azok először ráültek jó hosszít időre, amikor azután jól megpuhították, (Kéthly Anna: A nyereg alatt!) akkor újra elővették, kimondották, hogy az Magyarországon végrehajthatatlan és ajánlották a kormánynak, hogy ne hajtsa végre a legkisebb fizethető munkabérekről szóló genfi nemzetközi munkaügyi előterjesztést. Ez a törvény azután még a mai napig sem született meg Magyarországon. Csak ratifikálva van, de végrehajtva nincs. Csak a törvénytervezet van meg, amely a végrehajtást tartalmazná. (Farkas