Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

Az országgyűlés képviselőházának 271. mélypontra zuhantunk, amilyenen még nem voltunk. (Buchinger Manó: Ügy van! Tönkretették az országot!) Nem árt egy kis magukbaszállás, egy kis tárgyilagosság, tessék elhinni, mert a közvéleményt ma már nem lehet bolonddá tartani, nem lehet falhoz állítani. A közvélemény a történtek alatt sokat tanult, sokat tapasztalt, ítélőképessége kifejlődött; még a négyfilléres Függetlenséggel sem lehet félrevezetni és elfogadtatni vele olyan dolgokat, amelyeknek ellenkezője igaz. Ennek a kormánynak működése éppen olyan antiszociális, sőt talán még antiszociálisabb. mint volt a megelőző Károlyi Gyula kormányé és Bethlen István gróf kormányáé. Ez a kormány tovább csökkentette a jövedelmeket és fokozta a drágaságot kormányintézkedésekkeh Amikor tehát közreműködött abban, hogy a bérek, a fizetések s általában a jövedelem lefelé menjen, másik kezével viszont mindennek felemelte az árát és mesterséges drágítást idézett elő a gazdasági életben, tehát olyan diszparitást okozott, amelynek kiküszöbölése még igen sok és nagy munkába fog kerülni s amelynek kiküszöbölésén, azt hiszem, ez a rendszer ezekkel a módszerekkel hiába is fáradozik. Ez a rendszer, az elmúlt kormányok, de ez a kormány is most már negyedszer szaladt neki a tisztviselők, munkások és nyugdíjasok fizetésének és illetményének s most már átlagban 30%-ot tesz ki az, amit ezen a címen ezektől a dolgozó rétegektől elvettek. De ezzel nem elégedett meg a mélyen t. kormány; nem elégedett meg azzal, hogy a maga hatáskörében lévő alkalmazottakat, munkásokat, tisztviselőket megrövidíti, hanem ösztönözte, biztatta, támogatta a magántőkét is abban a törekvésében, hogy a fizetéseket és a béreket lehetőleg szaporán csökkentse. Pedig itt a kormány esztelenül is cselekedett pénzügyi szempontból, — rögtön bizonyítani fogom, miért — esztelenül is cselekedett, mert az adóalapokat rombolta széjjel. Méltóztassék csak meghallgatni, mit mond erről a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének 1933. évi jelentése. Nagyon megdicséri a kormányt; a nagytőke természetesen meg van elégedve a kormány működésével, mert a kormány minden intézkedése a nagytőke, a nagybirtok javára ment ki. Azt mondja a jelentés többek között (olvassa): »Az 1933. év folyamán szabályozásra került azon nagyjelentőségű kérdés is, hogy az alkalmazottakkal kötött szolgálati szerződések és nyugdíjmegállapodások megváltoztatása, a vállalat által eredetileg vállalt kötelezettség mérvének leszállítása miként tétessék lehetővé. Az 1933. évi 4600. M. E. számú rendelet tette lehetővé, hogy a részvénytársasági és szövetkezeti alkalmazottak, a korlátolt felelősségű társaságok, közüzemek és egyes közérdekű testületek alkalmazottainak szerződései revízió tárgyává tétessenek és azok alapján a munkaadót terhelő kötelezettségek leszállíttassanak. Közvetlenül a pénzintézetekre nézve a hivatkozott rendeletnek nem volt nagy jelentősége«, — mondja a jelentés — »mert a legtöbb intézet alkalmazottaival már az előző időben megállapodott«, — tudjuk, milyenek ezek a megállapodások — »amit a statisztikai évkönyv adatai is igazolnak, miután a tisztviselői fizetések és nyugdíjak az 1930. évi 55 millió pengőről az 1932. évben 47 millió pengőre szállíttattak le. az 1933. évben pedig a közzétett mérlegből kitetszőleg a leszállítás még fokozódott. De nagyofrb jelentőülése 193

h május 3-án, csütörtökön, 147 sége volt e rendelkezéseknek« — tehát a hivatalos miniszteri rendeletnek — »az intézetek által patronizált iparvállalatok szempontjából, melyeknél azonban szintén nagyobb zavar nélkül zajlott le a leszállítás.« (Kertész Miklós: Próbáltak volna sztrájkolni!) Tehát mit tesz a kormányi Kiad egy rendeletet, amelyben felhatalmazza ezeket az intézeteket és vállalatokat arra, hogy kétoldalú magánjogi szerződéseket egyoldalúan megváltoztathassanak, hogy a béreket és fizetéseket lecsökkentsék, a másik részéről pedig megköti a dolgozók kezét, hogy ne tudjanak védekezni. És ahol az utóbbi időkben a munkásság vagy valamely tisztviselőréteg a fizetésleszállítás ellen netán védekezni próbált volna, a hatalom szó nélkül rögtön ott állott a kapitalista, a vállalkozó mellett és lehetetlenné tette a védekezést, lehetetlenné tette a kapitalizmus támadásainak visszaverését a dolgozók részéről. A 4600. M. E. számú rendelet kezdte meg azt a folyamatot, amely azután végigszántott az egész vonalon és létrehozta a mai hallatlanul silány, mondhatnám, gyalázatos állapotokat, amikor a munkának már-már alig van értéke; és még azok is, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy ezidőszerint még dolgozhatnak, azok sem tudnak a bérekből és fizetésekből megélni. így állott elő az a helyzet, hogy Magyarországon ma talán mindenből inkább meg lehet élni, csak a termékeny, becsületes munkából nem. (Malas

its Géza: Abból legkevésbbé! Három év alatt ötven százalékkal szállott alá a gyáripar termelése!) Hallottuk a pénzügyminiszter úr expozéjából, elég szomorúan és megdöbbenéssel, hogy a termékeny munkának általában gátat szab. Nemcsak ő nem épít, hanem megállítja, lefogja azokat a kezeket is, amelyek még esetleg építeni akarnak. Ha keresi az ember, hogy honnan veszik ezt a bátorságot, ezt a merészséget, amellyel meg akarják állítani az élet folyamatosságát — megint a bankok hosszú keze jelentkezik. Csak így, a sorok között bujdosva, de megtalálja az ember a magyarázatot ugyancsak a Tébe. évi jelentésében, amely panaszkodik azon, hogy a saját nyugdíjpénztárukat válság gyötri, és azt mondja, hogy ennek oka a következő (olvassa): »Két körülmény befolyásolta ezt igen hátrányosan. Az egyik az, hogy a lakástúltermelés és a közönség fizetőképességének csökkenése folytán a lakások árai, mint ismeretes* általában lényegesen visszamentek és ezáltal a nyugdíjpénztár tulajdonát képező ingatlanok jövedelmezősége erősen csökkent.« Ez csak enyhe allúzió, itt a jelentés nem is mondja a miniszter úrnak, hogy állítsa meg az építkezést az adómentesség megszüntetésével; mondom, ez csak allúzió, de a pénzügyi kormányzat parancsnak veszi, annak minősíti és aszerint cselekszik. És máris megállítja az életet, meg akarja vonni az adómentességet és ezzel meg akarja állítani az egész termelést. Lakásfeleslegről, lakástúltermelésről beszélni ma, olyan helyen, ahonnan ez* a nyilatkozat tétetett, a felelős pénzügyi kormányzat feje részéről, nem tudom megérteni. Megmondom egészen őszintén, hogy nem tudom megérteni, annyira antiszociális, annyira 'túlmegy bizonyos megengedett vonalon, hogy az ember meg sem érti. Nincs lakásfelesleg. Egyrészt azért, mert a lakáskérdéssel tudományosan foglalkozó elmélet szerint a lakásviszonyok akkor egészsége-