Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

é-Z országgyűlés képviselőházának Ê71. demokráciája. Valószínű, hogy ha ez megtörténhetett volna, az események menete is más és kevésbbé tragikus lett volna. Bosszul tette Griger képviselőtársunk azt, hogy így aposztrofálta Kunfi Zsigmondot és Károlyi Mihályt. Kunfi Zsigmond tiszta volt, becsületes volt. Nemcsak szocialista volt, hanem idealista is volt, aki politikájának következményeit végig levonta, aki emigrációba szorult és az emigrációban meggyőződéséért martirhaiáit halt. Elmondható az egész októberi forradalomról, — aki egy kicsit tárgyilagos, megállapíthatja — hogy az egész forradalom a maga ténykedéseiben tiszta és (becsületes szándékú volt. Tények igazolják, hogy a két bukott forradalom után az új hatalom, bármiként keresgélt és kutatott, Sok mindenfélét talált, de egyénekhez tapadó szennyre nem akadt. Nem lehet és nem szabad tehát nekünk szerencsétlen vagy kevésbbé szerencsés korszakok szereplőit ilyen módon aposztrofálni. Seipelt viszont piedesztálra emelte Griger képviselőtársunk, pedig Seipelnek van szerepe abban, hogy az osztrák dolgok idáig fejlődtek. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Seipel mondta, hogy a Heimwehr ellenállhatatlan mozgalom,^ és Seipelnek ez a felfogása és az ő támogatása tette a Heimwehrt olyanná, hogy szembeszállhatott az ifjú, erőteljes, sokat és nagyot akaró osztrák demokráciával. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Mozgás.) Egyébként Griger képviselőtársunk beszédének merituma legitimista hitvallás volt

% Mi erre a legitimista mozgolódásra és hitvallásra vonatkozólag azt a szerény nézetet valljuk és azt az igényt támasztjuk, hogy ha ezt a kérdést előveszik, legyen szabad a legitimista szabad agitáció mellett a köztársasági államformáért is szabadon lelkesedni és agitálni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezt a kérdést csakis így lehet elintézni. Három irányzat áll egymás•48,1 szemben: a szabadkirályválasztás, a legitimizmus és a köztársasági óhajtás. Ha időszerűnek tartják, tessék szabad teret engedni, tessék a szabad versenyt lehetővé tenni, tessék országos népszavazással megkérdezni a magyar népet, hogy milyen államforma mellett akarja a maga jövő életét élni és berendezni. T. Képviselőháiz! Tizenkettedszer veszek részt költségvetési, illetve indemnitási vitában és tizenkettedszer vagyok abban a helyzetben, hogy ebben a nagy számrengetegben keresek valamit, ami hiányzik, keresek valamit, aminek benne kellene lennie a költségvetésben, ami azonban következetesen és állandóan hiányzik belőle. Keresem a költségvetés számrengetegében a reális élet feltételeit, keresem magát a lüktető életet, keresem a munkára serkentő, a gazdasági élet fellendülését jelentő tételeket. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Keresem benne a szociális gondolatot, keresem azt a gondolatot, amelynek ma egyetlen állam költségvetéséből sem szabad hiányoznia, és amelyre soha olyan nagy szükség nem volt, mint ezekben az időkben. Keresem a magyar költségvetésben azt, ami kisebb vagy nagyobb mennyiségben ma minden állam költségvetésében fellelhető, — mondom T*- kivéve a mienket, amely így, enélkül, tisztáin és kizárólag antiszociális alapokra van felépítve. Keresem a szociális gondolat negatív formáját a kisemberek védelmében és kímélésében, a nagy vagy on és nagyjövedelem terhére. Keresem a szociális gondolat pozitív formáját a dolgozó rétegek effektív támoülése 19 Bí május 3-án, csütörtökön. Í4í> I gátasában. Persze, egyiket sem találom, és így ki kell mondanom azt a fájdalmas tanulságot, amelyet a tárgyilagos ember nem tagadhat, hogy ma Magyarország — tehát mi 'vagyunk — a világ legantiszociáilisabb állama. T. Képviselőház! Ha a költségvetés a társadalmi, gazdasági és kulturális élet tükre, úgy ez a költségvetés éppúgy, mint a megelőző tizenkettő, amelynek megvitatásában részem volt a legridegebb osztály uralom perrendszerű bizonyítéka. Bizonyítani akaróm és fogom a későbbiek folyamán ezt a megállapításomat, előbb azonban méltóztassanak megengedni, hogy a vitában elhangzott néhány megjegyzésre megtegyem észrevételeimet. A pénzügyminiszter úr a maga pénzügyi expozéjában azt mondotta, hogy »a pipázó magyarok rendszerét meg kell szüntetni« és rögtön meg is magyarázta, hogy mit ért ez alatt: azokat a kis és törpe birtokosokat, akik felesbe adják ki földjüket. Ha a miniszter úr végiggondolta volna és folytatta volna ezt a gondolatmenetet, elvártuk volna, hogy azt fogja mondani, hogy a földbirtokukat bérbeadó és a bérösszeget külföldön vagy belföldön elherdáló, elmulató nagy urakról is szó van, J aminek volna némi alapja. Miután azonban itt a gondolat megszakadt, megint találkozunk egy antiszociális vonással a pénzügyminiszter úr gondolkodásában és pedig azzal, hogy itt is, a földbirtokoknál, a kisembereket látja meg és a földjüket felesbe kiadó földtulajdonosokat rója meg és nevezi, aposztrofálja őket pipázó magyaroknak, noha azok, ha felesbe adják is a földet, a felét . még mindig megdolgozzák, tehát még mindig munkát végeznek, míg azok, akik nem felesbe adják a földet bérbe, nem dolgoznak semmit. (Kálmán István: Tévedés! A felesbeadás nem azt jelenti, hogy a felesbe adó dolgozik a földjén!) Jelentheti azt is. (Kálmán István: Azt nem jelentheti, mert akkor már feles föld! Rossz beállítás!) A miniszter úr azt mondja, hogy a társadalom hitványának pusztulnia kell. Itt is adós maradt a miniszter úr a következtetések levonásával: nem mondta meg, hogy kiket ért ő ez alatt, kik azok a hitványok, akiket el akar pusztítani vagy pusztulni akar hagyni. Azok, akik ma munka és állás nélkül vannak, akiknek nincs kenyerük és reménységük? (Kálmán István: Azokra nem értette!) Vagy azok, akik a maguk földjén gazdálkodva nem találják meg számításaikat? Azok a kereskedők, akik hiába várják a vevőket, azok az iparosok, akik hiába várják a megrendeléseket, az a középosztály, amely hiába keresi az élet útjait . és amely mindenhol zárt ajtókra talál? Az a nrű vész, az az ügyvéd, bíró, költő, festő, színész, zenész, aki nem jut munkához, és ebben a pillanatban önhibáján kívül passzív tétele a társadalomnak: azok a hitványok? Vagy az egész új generáció a hitvány, amely itt áll ós követeli az élethez való jogát és el akar helyezkedni az életben? Ha őket gondolja a miniszter úr, akkor Magyarország 8-6 milliónyi lakosságának túlnyomó nagy része ilyen hitvány, mert nincs semmi a kezében, sem vagyon, sem megélhetés, de még reménység sem. Ugyebár, t. Képviselőház, látjuk tehát, hogy a költség vetésnek nemcsak a betűje, nemcsak az aritmetikája, hanem még a muzsikája is antiszociális. A vita folyamán beledobtak a vitába világnézleti kérdéseket is. Állapítsuk meg itt rögtön, hogy nem mi vetettük fel ezeket. Bár ha mások felvetik, mi állunk elébe. Ez a politikai 20*