Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

Az országgyűlés képviselőházának 271. ségi bankok és pénzintézetek felismervén a telepítés korszakos jelentőségét, áldozatok árán is a nemzeti mozgalom élén állanak. ' Ezzel szemben a magyar bankoknál csak a magas osztalékpolitika érvényesül. Erdélyben a következőképpen oszlott meg a részvénytőke szerint az osztalékok fizetése: Sajnos, legtöbb osztalékot fizettek a magyar bankok, amelyek a részvénytőke alapja szerint kifizették a nyereségnek 7'8 százalékát, a szász bankok már csak 6*29 százalékát. Az oláh bankok fizették a legkisebb osztalékot: 5 százalékot. A nagytőkének és minden gazdasági tényezőnek ezt a kérdést a szükségesség és a történeti adottság színvonalán kell kezelnie és minden áldozat árán a megvalósulás felé kell segítenie. A telepítés egymagában nem lehet még az alföldi rendezés, a nagy alföldi problémák non plusz ultrája, mert ezt még egyéb rendezendő dolgok is befolyásolják. így például Széchenyi elgondolása szerint az Alföldet elsősorban árvédelmi szempontból kellett biztosítani, másodsorban fel kellett volna építeni a hajózható és különösen az öntözőosatorna hálózatot és ezzel kapcsolatban megfelelő úthálózatot kellett volna biztosítiaini. .A nyugati államokiban, így Angliában, az* északi államokban» Spaínyol- és Franciaországban a hajózási és öntözőcsatorna hálózat kiépítése már a vasút korát megelőző időben befejezést nyert. Végtelenül nagy gyöngesége és törékenysége egész agrárpolitikánknak, mezőgazdasági termelési rendszerünknek az, hogy ezek az intézkedések, ezek a generális Alföld-rendezések kellő időben befejezést nem nyertek. (Ügy van! jobbfelől.) Végtelenül nagyok ezek a feladatok, amelyekhez egyszer hozzá kell nyúlnunk. Mert, ha az alföldi magyarság, illetőleg Csonka-Magyarország gazdaságilag és ezen keresztül lelkileg, nemzetileg és kulturálisan meg nem erősíttetik és nem gondoskodunk megfelelően a megszállott területeken napról-napra elvesztett erőtartalékaink idebenn való pótlásáról» akkor a történeti idők számunkra hiába fognak inteni. Ez nem kilátástalan, hiszen 2,400.000 katasztrális hold a Dunántúl területe és ebből 92 latifundiumra nem kisebb, mint 1,117.000 katasztrális hold latifundium esik. Szerzett jogaiban senkit sem szabad megsérteni, mert ez a jogrendnek és az alkotmányosságnak sérelme volna, azonban még a mai nehéz viszonyok között is, ha csak megfelelő birtokpolitika céljai irányában elintézést nyert törvényes intézkedéssel megoldatik a hitbizományi kötött birtokok kérdése, akkor minden erőművi beavatkozás nélkül fognak ott felszabadulni olyan területek, amelyekkel a siker teljes reményében meg lehet kezdeni nagyobb vonalú telepítéseknek, nemzetvédelmi célokat is szolgáló gazdasági telepítésnek feladatait. De ezektől az álltalános nagy kezdeti nehézségektől eltekintve is, az Alföld a trianoni határ következtében speciálisan rossz helyzetbe került egyéb országrészekkel szemben. A mezőgazdasági termel vények a gazdasági depresszió következtében, a távolság, a rossz közlekedési politika miatt, nem forgalomképesek. Ennélfogva úgy Budapest szempontjából, mint exportszempontból a magam részéről^ feltétlenül kívánatosnak tartanék egy egységes budapesti tarifa és egy egységes, mégpedig szállítási távolságra való tekintet nélkül egységes, exporttarifa létesítését, amely megfelelne f a határállomástól, illetőleg a budapesti távolságülése 1934. május 3-án, csütörtökön. 121 tói számított 120—150 kilométeres fuvardíjnak. Ezzel a tarifarendezéssel kapcsolatban azután kiegyenlítődnék az a nagy gazdasági diszparítás, amely speciális magyar vonatkozásban, a földjáradék bizonyos szempontjából már-már Ricardo elméletének enged szabad teret a Tiszántúllal szemben, mert a nagy szállítási költség miatt a gazda, a termelő szempontjából olyan nagy a diszparítás a budapesti és nyugati határszélek terményei között, hogy ezeket a diszparításokat eltüntetni jogos, kívánatos és egyetemes gazdasági szempontból elkerülhetetlen feladat is. Csak érinteni kívánom — hiszen előttem szólott tiszteletreméltó képviselőtársaim talán nagyobb felkészültséggel is, nagyobb hozzáértéssel is érintették — a kataszteri tiszta jövedelmek aránytalan magas voltát. Érintették továbbá az alföldi kislakások adóalapjainak elviselhetetlen .állapotát és rendezésének szükségességét. Ezek a kereset- és munkanélküli apró kis magyar családi egységeket a leglehetetlenebb helyzetbe hozzák az állami közülettel szemben, amely iránt pedig eddig mindig példás szorgalommal és fegyelmezettséggel teljesítették állampolgári kötelességüket az adófizetés tekintetében. Fel kell említenem, hogy én magam is tisztelettel csatlakozom ahhoz a felfogáshoz, amely az 1920. évi XXXVI. t.-c. alapján keletkezett törpe- és kisbirtokok végleges rendezését tűzte ki céljául. Meg kell állapítanom és le kell rögzítenem, hogy közvetlenül a háború után bizonyos, inkább politikai tekintetektől inszinuált földbirtokrendezés nem mondható valami sikerültnek. Engedelmet kérek, egy-, két- és háromholdas parcellákat adni, 20—25—30 kilométerre a legelső városi gócponttól, anélkül, hogy a telepítési törvényben lefektetett irányelvek, község létesítésének szándékai és eszközei fennforognának: úgy gazdasági, mint kulturális szempontból igen nagy veszélyeket hord magában. Ezek a legszerencsétlenebb, legszegényebb elemei az alföldi városi mezőgazdasági nincsteleneknek összeverődtek ezeken a távoli kis telepeken, magukra hagyatva, jegyző, orvos, bába, gyógyszertár, ivóvíz nélkül. Ismerek olyan telepeket, ahol létesítettek 40—60—80 házat, de még arról sem gondoskodtak, hogy valami különösebb alap terhére utcákat vágtak volna ki; nem gosdoskodtak még arról sem, hogy közkútakat létesítettek volna. Olyanok ezek a területek, mint a kirgiz-pusztáknak szegény, földből és sárból összerakott kirgiztanyái. Rá kell térnem az Alföld egyik legközelebb fekvő igen nagy problémájára, a Duna-Tiszacsatorna kérdésére. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A Duna-Tiszacsatorna tervezésének immár kétszázadik évfordulóját ünnepeljük, a tervek azonban még mindig távol vannak a megvalósulás lehetőségétől. Az utóbbi években Klebelsberg Kunó gróf nagy elgondolása szerint, amely teljesen bele illeszkedett Széchenyi Alföldrendező eszmekörébe, az Alföldi Bizottság megmozgatta ugyan ezt a kérdést s meg kell állapítanom, hogy azt az illetékes föl dm ívelésügyi, pénzügyi és más kormányhatóságok a legnagyobb szimoátiával és felkarolással fogadták. Az elmúlt évben a tiszai hajózás megtörtént és örömmel üdvözlöm a pénzügyminiszter úrnak a folyó költségvetésben a Kőrösök csatornázása, s illetőleg hajózhatóvá tételére tett amaz intézkedését, hogy ezeknek a költségeknek a fedezetéről gondoskodott. A Duna-Tiszacsatorna kérdése száz évvel ezelőtt indult meg, amikor 1840 január 23-án meg17*