Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

116 Az országgyűlés képviselőházának 271 tol nagyon szép, hogy megemlékezik Rákócziról!) Ott Kossuth született! (Erődi-Harrach Tihmér: Azért mondom!) T. Képviselőház! Visszatérve magára az előttünk fekvő Ibudgetre: a költségvetés legnagyobb pénzügyi problémájának Ernszt Sándor igen t. képviselőtársammal és még számos más képviselőtársammal egyetértően a nyugdíjproblémát tekintem. (Sándor Pál: Igaza van!) Az összes nyngdíjteher tudvalevőleg 239,532.000 pengő. A nyugdíjasok létszáma felülmúlja, a 124.000-et, tehát Magyarország nyugdíjas tisztviselőinek száma 5000-rel több, mint a ténylegeseké. Csak a Máv. nyugdíjasainak terhe több, {Erődi-Harrach Tihamér: Ez öli meg a Máv.-ot!) mint a mai stabil — nem költségvetésünk, mert nincs stabil költségvetésünk, hanem —- stabil deficitünk körülbelül 60 millió és a Máv. nyugdíjasainak terhe körülbelül kiadja ezt a 60 milliót. (Sándor Pál: Erre nem volt szükség!) Ha megnézem, hogy a békebeli Nagy-Magyarországnak — az 1914. évi statisztikát véve alapul — 64*,000 néhány nyugdíjasa volt, tehát a fele a mostaninak és ha azt nézem, hogy 1914-ben az egész nyugdíj, amely teherként a magyar adófizető polgárságba hárult, ha jól emlékszem, 33 millió volt, tehát a mai Csonka-Magyarország nyugdíjterhe nyolcszorosa a békebeli Nagy •Magyarországénak, akkor nincs kétségem aziránt, hogy a magyar budgetnek ez az alapvető problémája. Hiába tapsol tehát a t. túloldal, ha a pénzügyminiszter úr erőt véve lelkiismeretén, kétmillió pengőt lecsíp a hadiköles önsegély bői. hiába lelkesedünk és reménykedünk, hogy végre újra sikerült 10 millióval a hudgetet csökkenteni. Ezek, sajnos, elenyésző számok, amelyek a lényegen egyáltalában nem változtatnak. (Sándor Pál: Okos beszéd!) T. Képviselőház! Szinte rejtély, honnan veszi ez a nyolc és félmillió lélek azt a terhet, amelyet neki ezen budget folytán vállalnia kell. A t. túloldal egyik szónoka azt mondotta, hogy 26 pengő körül van az az összeg, amely csak nyugdíjban minden egyes magyart terhel. (Gr. Sigray Antal: TTgy van!) Ez azonban nem így van, igen t. képviselőtársam, mert a 8/^ millió magyar lélek közül nem mindegyik fizet adót, nem mindegyik teherbíróképes, legfeljebb csak 3% millió, a töibbi családtag. Ha még hozzáadunk pár százezer munkanélkülit, — nem is merek kerekszámot mondani etekintetben — akkor meg kell állapítani, hogy csak nyugdíjból legalább 65—70 pengő a magyar adófizető polgár fejkvótája, (Sándor Pál: Hányszor beszéltünk erről! — Erődi-Harrach Tihamér: Nem gyilkolhatjuk le a nyugdíjasokat!) Ezt az égető, nyomasztó, mázsássúlyú kérdése akár hitelművelet, akár biztosítás útján valamiképpen rendezni kell. (Helyeslés balról és a középen.) T. képviselőtársam azt gondolja, hogy ennek a horribilis összegnek legnagyobbrésze hadisarc, (Erődi-Harrach Tihamér: Ügy van!) hogy az elszakított területekről elűzött vagy idemenekült testvéreinknek nyugdíját természetesen fizetni kellett, nem kergethettük ki őket az éhhalálba. (Sándor Pál: Dehogy, elengedték! — Propper Sándor: A Bethlen-kormány bűne! Előkelő gesztussal elengedték ! — Égy hang a jobboldalon: Es ha nem engedtük volna el? — Sándor Pál: Akkor nem fizetnők!) ' Ha a hágai egyezmény tárgyalásánál bejelentettük volna, (hogy ezt a hadisarcot nem álljuk, akkor már talán az utódállamra felosztva, enyhültek volna ezek a erhek. (Ellenmondások a jobb. ülése 193A május 3-án, csütörtökön. oldalon. — Sándor Pál: Még fizettünk azért, hogy okkupálták Magyarországot! — Zaj.) Ernszt Sándor t. képviselőtársam azt az aggodalmát fejezte ki, hogy a reformkorszak magától értetődően szaporítani fogja a nyugdíjasok számát. így is van. Veszedelmet jelent ez a helyzet a társadalmi egyensúly tekintetében is. Éppen azok a nyugdíjas-intellektuális rétegek szaporodnak, amelyek a munkafolyamatban nem vesznek részt és megtörténik, — nem kívánok politizálni, teljesen elfogulatlanul és tárgyilagosan mondom — hogy erősödik az a hangulat, amelyet különösen falusi képviselőtársaim bizonyíthatnak, hogy mennyire szembenáll egymással vidéken adóvevő és az adófizető. Hányszor halljuk: „az egyik csak fogyaszt, a másik pedig csak termel«. Felvetem azt az eszmét, nem volna-e lehetséges a váltságföldeken és az adó fejében átvett földeken a műszaki képzettségű nyugdíjasok szerves, rendszeres telepítési akcióját megkezdeni úgy

f hogy a nyugdíjasok nyugdíjának egy részét itt lekötnők. Nem lehetne-e baromfi-, gyümölcs farmokkal és kertgazdasággal megkísérelni valamit? (Jánossy Gábor: Oda forgótőke kell! Miből! - Halljuk! Halljukf) A kormány, úgy látszik, nem veszi észre, hogy két év előtt egy történelmi korszak zárult le és ha a naptár lapjait letéphetjük és az órát megállíthatjuk is, a földmozgást mégsem lehet megállítani. Meggyőződésem szerint siket és vak az, aki a jelen gazdasági, szociális, társadalmi és politikai veszedelmeket nem látja és nem hallja a katilináris erők dübörgését. Szakadékok tátonganak előttünk, amelyeken hidat verni csak becsületes, önzetlen és súlyos áldozatokat kívánó reformokkal lehet. Lehetetlennek tartom, hogy ez a parlament szétmenjen pihenőre anélkül, hogy egy becsületes választójogi törvénnyel vissza ne adja a magyar nép elkonfiskált Önrendelkezési jogát. (Ügy van! a baloldalon. — Ellenmondások a jobboldalon.) Lehetetlennek tartom, hogy ez a parlament üdülni és nyaralni menjen, amíg a birtokpolitika újabb szabályozásának nemzetmentő alapelveit nem kodifikálja. (Helyeslés balról.) És lehetetlennek tartom, hogy úgy menjen el nyaralni ez a Képviselőház, hogy egy becsületes, korszerű, a mai időkhöz simuló adóreformmal meg ne szüntesse a mai adókive tésnek, a mai adókezelésnek, a mai adóbehajtásnak (Igaz! Úgy van! a baloldalon) és a mai adónyilvántartásnak embertelen, brutális, anakronisztikus rendszerét. (Rakovszy Tibor: Imrédy azt mondotta, hogy nem kell adóreform!) Az állami apparátusnik egész reformja ennek a nemzetnek ma már életszükséglete. Ennek a mai állami apparátusnak még Tisza Kálmán vetette meg az alapját és a XX. század első tíz évében fejlődött ki. Ez az apparátus drága, nehézkes, bonyolult és a terhei alatt összeroskadunk, (Jánossy Gábor: Tisza Kálmán csak átvette a Bach-korszakból kényszerűségből!) és még ma is, t. képviselőtársam, főleg falun a parancsuralom jelenti az állami apparátust, az a Bach-korszakból itt maradt Oln-igkeitsregime, amelyre t. képviselőtársam céloz, amely minden lélegzésébe, munkájába beleavatkozik a dolgozó népnek és hosszű-hoszszú uralma alatt azt sem érte el. hogy a magyar földmívesnek termelési, szellemi és kulturális színvonalát felemelje a dán, a morva vagy a német paraszt színvonalára. (Helyeslés balról.) Szerény véleményem szerint itt nemcsak az vonzza, mint a mágnes, nemcsak az csá-