Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

112 Az országgyűlés képviselőházának 271. zők! — Farkas Gyula: Ki vannak zárva!) Azok ki vannak zárva. Rátérek ezután másodsorban egy másik témakörre, a községi alkalmazottak ügyére, akik ma bajbajutottak. Mert az adók nem olyan tempóban folynak be, mint ahogyan azt elgondoltuk, mert a szegény néposztály ma már adójában befizette utolsó terményét is és most májusban, júniusban, egészen az aratásig nem folyik be az adó, ennek következtében ezek a tisztviselők nem kapják meg fizetésüket. Arra kérném a kormányt, találjon valamilyen útat­módot arra, hogy ezek az emberek is megkap­ják a községtől fizetésüket, mindegy akár előleg címén, akár segély címén. Fontos ez azért, hogy ezek a tisztviselők éppen olyan munkaerővel tudjanak dolgozni ezentúl is, mint ahogyan eddig tették. (Lázár Miklós: Van, aki hat hó­napja nem kapta meg a fizetését! — Felkiáltá­sok jobb felől: Van, aki tíz hónapja!) Eá kell mutatnom arra is, hogy a mi vidé­keinken a tifusz és más járványok dúlnak, ez pedig annak következménye, hogy kútjaink vize nem alkalmas ivásra. Arra kérném a mé­lyen t. kormányt, hogy valami utat-módot ta­láljon arra, hogy minden község számára, amelynek az ivóvize rossz, artézi kutakat fúr­hassanak és azokat a kutakat, amelyek már megvannak, klóroztassa és fertőtlenítse. (He­lyeslés jobbfelől.) Az igaz, hogy a járási orvo­sok mindenütt felelősek ezekért a kutakért, de olyan horribilis összegekbe kerül úgy a víz­vizsgálat, mint a kiszállási díj, hogy ezt a vizsgálatot a kormánynak kellene elrendelnie. (Helyeslés jobbfelől.) Mélyen t. Ház! Engedjék meg, hogy kitér­jek a népgondozás kérdésére. Mostanában he­lyeztek a járásunkba egy népgondozót. Ez a népgondozó, melynek élén vitéz Lászlóffy László áll, teljes odaadással és hivatásának tel­jes tudatában végzi feladatát. Ez az ember a főbíró segítségevei minden adatot beszerez, amire csak szüksége van, kimegy a falvakba a leventék közé és megszeretteti velük a levente intézményt, előadásokat tart, amelyeket olcsón, sőt ingyenesen nézhet meg a falu népe. Azok, akik a levente intézménybe beléptek és ennek az intézménynek pártoló tagjai lettek, akár fiatalok, akár öregek, 20 fillérért hallgathat­ják meg ezeket az előadásokat. Ennek az akció­nak olyan nagy sikere van, hogy ma már a községekben mindenütt örömmel állanak be az emberek pártolótagnak és ezzel sikerült elérni azt, hogy ma a levente-intézmény nem gyűlö­letes, hanem rokonszenves a falu népe előtt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — A tö­rök képviselők megjelennek a Ház karzatán. A Ház tagjai felállanak. Éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) Engedjék meg, hogy amikor Magyaror­szág képviselőházába bejöttek a vitéz török nemzet képviselői, (Éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) hogy megnézzenek minket, szívem-lelkem teljes melegével üdvözöljem őket. (Elénk éljenzés és taps.) A török és a magyar nemzet mindig együtt érzett. (Ügy van! Ügy van!) Arra kérjük török vendégeinket, hogy különösen ma, amikor Magyarország szomorú sorsban van, de a pövőben is mindig legyenek irányunkban jó szívvel. (Éljenzés és taps.) Megkérem a török nemzet képviselőit, hogy nézzenek szét ebben az országban. Ha ezt meg­teszik, láthatják azt, hogy a magyar nemzet küzd, harcol az igazáért, (Ügy van! Ügy van!) mert érzi azt, hogy ártatlanul lett megcson­ülése 1934 május 3-án, csütörtökön. kítva ; ártatlanul szakították el testvéreit és földjét, jogtalanul rabolták el vagyonát és kin­cseit. (Igaz! Ügy van!) Arra kérem török vendégeinket, tolmácsol­ják Mustafa Kemál előtt (Elénk éljenzés és taps.) a magyar nemzetnek azt a kérelmét, hogy támogasson bennünket ezentúl is, úgy mint eddig tette. Isten hozta és Isten éltesse Önöket körünkben. (Elénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) Mélyen t. Képviselőház! Engedjék meg, hogy visszatérjek háborús élményeimre. A há­ború előtt láttuk azt, hogy a harctereken min­dig előre kerültek a hírszerző különítmények, előre küldtük hírszerző járőreinket, éllovasain­kat azért, hogy felfedező kutatást végezzenek. Arra kérem a kormányt, hogy ma is küldjük előre hírszerző különítményeinket, járőreinket az összes szomszédos államokba, hogy puhatol­ok ki, mire van szükségünk, hogy azután a magyar gazda úgy rendezze be a maga gazda­ságát, ahogy az a külföldi viszonyok mellett a legmegfelelőbb. Igaz, hogy erre a célra meg­van a Külkereskedelmi Hivatalunk, megvan­nak külképviseleteink, de én ezeket nem tar­tom eléggé megfelelőknek, különösen gazda­szempontból. Mi, gazdák, kint a vidéken nem érünk rá azzal foglalkozni, hogy az egyik vagy másik terménynek mi az ára, hogy milyen szerződéseket 'köthetünk a külfölddel, mondom, ma már nem érünk rá arra, hogy a magyar gazda ilyesmivel foglalkozzék és a külföldre járhasson piacokat szerezni. Arra kérem a mélyen t. kormányt, és az éppen itt jelenlevő 'kereskedelemügyi miniszter urat, legyen szíves ezen a téren nekünk támo­gatást adni. Mi megpróbáltunk már mindent, minden külföldi összeköttetésünket felhasznál­tuk, de még sem tudtuk^ elérni azt, hogy meg tudjuk, hogy mi a terményeink igazi ára. Ma is kötünk szerződéseket, amelyeket elénk tár­nak a közvetítő kereskedelem megbízottai, de a tényleges árakat és értékeket nem tudjuk meg soha. Nagyon kérném tehát a miniszter urat, has­son oda, hogy a Külkereskedelmi Hivatal min­den (héten adjon ki részletes tájékoztatást, amelyből a gazdák tudomást szerezhetnek ar­ról, hogy milyenek az árviszonyok, hogy tehát» amikor szerződést akarnak kötni, legyen hová forduln.iok tájékozódás végett. En nem akarok most itt ismétlésekbe bocsátkozni gabona- és állatértékesítési kérdésben, hiszen mi gazdák mindnyájan egyformán érezzük ennek súlyát, de, hogy mi lesz ennek a következménye, azt még nem tudjuk. Statisztikai adatok, sajnos, nem állanak rendelkezésemre, amelyekből meg­tudhatnám, hogy mi jobb: ha az állatkivitelt látjuk el több prémiummal vagy ha a búzát premizáljuk. Ha az egyiket segítjük, azzal a másikat ütjük agyon. Ha az állatkivitelt se­gítjük elő és annak adunk nagyobb prémiumot, a Dunántúlon segítünk, ha viszont a búza ki­vitelét jutalmazzuk, a Tiszántúlt segítjük. Vég­telen nehéz helyzet elé kerül itt a kormány, de mégis keresnünk kell a megoldást, hogy a különböző vidékek gazdáinak érdekeit közös nevezőre hozzuk. Elismerem, hogy nagyon ne­héz dolog ezt bármiképpen is közös nevezőre honi, de a megoldást — amire egyébként a résletes vitánál még majd ki fogok térni — mégis a kormány bölcs belátására bízzuk. Mélyen t. Ház! Méltóztassanak meg­engedni, hogy röviden rátérjek a védett birto­kok kérdésére is. A védett birtokoknál —

Next

/
Oldalképek
Tartalom