Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

Áz országgyűlés képviselőházának 270. hogy nagyon előkelő angol egyetemi tanárok azt kérdezték: »Hát mi magának az anyanyelve?« — »Magyar 1« — azt sem tudtak, hogy egyáltalában létezik magyar nyelv. Es ezek egyetemi tanárok voltak. A hivatalokban kivéve azt az egynéhányat, akik bizonyos... (Farkas Gyula: Nem volt ebben bunos az osztrák-magyar külképviselet is? — Hegymegi Kiss Pál: De mennyire! — Szabóky Jenő: Még a szolga sem tudott magyarul! Be sem engedték a magyar embert a követségekhez! Minden osztrák volt, svarcgelb volt! — Orgr. Pallavicini György: A mostani külügyminiszter volt éveken át a sajtófőnök! — Egy hang a baloldalon: Akkor Canianak hívták, most Kánya! - Weltner Jakab: A mostani sajtófőnök sem sokkal különb!) Nagyon örvendek, hogy méltóztatik ezt szóbahozni. Arra kérem a t. képviselőtársaimat, hogy egy kicsit menjenek vissza a múltba. Kezdjék talán a XIX. század elejétől. (Szabóky Jenő: Régen volt! — Fábián Béla: Talán igaz sem volt!) Méltóztassék egy pár nevet mondani, hogy például többek között, kik voltak külképviselőink mondjuk Londonban, Párizsban, vagy Pétervárott. En azt hiszem, volt idő, amikor többen voltak ottan magyarok, mint osztrákok. (Farkas Zoltán: Például gróf Esterházy Pál! — Sigray Antal: Szápáry! Széehen, Pallavicini! — Pallavicini György: Többségben voltak a magyarok! Több magyar követ volt, mint más!) Konstantinápolyban is magyar volt a követ, Pallavicini; Berlinben Szögyén-Marich, azután meg a külügyminiszterek között is volt magyar s végtére a régi külügyminisztériumból regrutálta az új Magyarország is a külügyminisztereket. T. Ház! Egyáltalában azt hiszem, hogy bizonyos óvatossággal kell meghoznunk azokat az ítéleteket, amelyek a múltban az összes felelősséget minden körülmények között a régi monarchiára akarták rásózni. Mindenesetre hiba volt a régi Monarchiában az, hogy Deák Ferencnek a munkáját, amelyet a kiegyezéssel megcsinált, nem fejlesztették egyáltalán semmit. Azt hiszem, hogy ezután bizonyos reakció következett be a Deák-féle elgondolással szemben és ez a reakció éppen olyan országrészből származó vezér részéről történt, akiről talán nem mondhatjuk azt, hogy megfertőzte a Dunántúlnak a Nyugathoz való közelsége, mert a reakció Keletről jött, azt hiszem Nagyváradról. Jöttek a bihari pontok, utóbb szintén csak színmagyaroknak a kezében volt a vezetés és ha hibák történtek, akkor talán fel lehet vetni a kérdést, vájjon helyes volt-e vagy minden bűntől mentes volt-e az a szabadelvű politika, amely hosszú időkön f keresztül r nem tudott Béccsel szemben eredményeket elérni s nagyon sokszor nem is akart. T. Ház! Én mindenesetre kénytelen vagyok leszögezni azt, hogy azt az elgondolást, hogy mi itt, ez a csonka ország, vagy ennek a csonka országnak egy esetleges restauráció után megnövekvő része, egy egész külön exiszteneiáí folytathassunk, teljesen függetlenül attól, hogy mi van a szomszédságunkban, anélkül, hogy keresnők a szorosabb gazdasági és politikai kapcsolatot szomszédainkkal, szóval, hogy mi itt élni tudjunk, ezt helytelen diagnózisnak tartom. Azt hiszem, helyesebb mindent mérlegel va és megfontolás tárgyává téve, megbarátkozni azzal a gondolattal, — habár nagyon nehéz valami — hogy ami széttöretett, ami szétment, azt vissza kell csinálni a maga teljességében. Mindenesetre meg kell tennünk, hogy minden móülése 19

SU' évi május hó 2-án, szerdán. 99 don, ha máskép nem, lépésről-lépésre, törekedjünk arra, hogy azt az egyedül életképes gazdasági egységet itt Közép-Európában, amelynek megvalósitása nélkül különösen most, amikor mindenf ále lehetetlen gazdasági nacionalizmus éli fénykorát, tartós eredményeket elérni nem tudunk, visszaállítsuk. (Ügy van! Ugy van! balfelőt.) Azt hiszem, hogy az egész restauráció kérdését nem szabad érzelmi szempontból néznünk. A leghelytelenebbnek tartom, ha bárminő nagyon becsülendő és tisztelendő érzelmi momentumokból kiindulva is, valaki vissza akarja állítani a multat. Azt hiszem, nekünk érzelmi momentumok után indulnunk nem szabad. Ha valakinek, akkor elsősorban Magyarországnak kell itt ezen a helyen sokkal jobban kinyitott szemmel néznie, mint tettük a múlt ban és sokkal inkább kerülnünk kell minden érzelmi, frázisos megoldást és jelenséget, mint ahogy ez a múltban történt. A háború után általában, mondjuk, divat volt a köztársaság. Amerikából indult ki a köztársasági államiorma. Azért mondottam, hogy Amerikából indult ki, mert hiszen Németországra rákényszerítették a demokrata államformát és egyáltalában akkor benne volt a levegőben, hogy a köztársaság a legboldogítóbb. Azt hiszem, nagyon sokan akadnak olyanok is, akik köztársasági alapon voltak akkor és ma minden körülményt figyelembe véve azt mondják, hogy olyan köztársaság helyett vagy olyan államalakulat helyett, amely sem nem köztársaság, sem nem királyság, hanem egy bizonyos, mondjuk kermafrodita jelenség: jobb a királyság. (Zaj jobbfelől.) Azt hiszem, ebben a tekintetben mindenesetre a történelem és a közelmúlt történelme nagyon sok példát mutathat arra, hogy a szociális kérdések megoldása a monarchista államokban nagyobb körültekintéssel és jobban történik, mint a demokratikus országokban. (Fábián Béla: Lehet egy monarchista ország is demokrata! — Weltner Jakab: Sőt, ez nem is mérve a dolgoknak!) Itt disztingváljunk. A de mokrácia nevében történt a legtöbb visszaélés és a legtöbb népbolondítás. A demokráciát ugródeszkának kihasználva nagyon sokan felemelkedtek olyan pozícióba, amelybe egy más szelekció folytán nem kerülhettek volna és amelyben azután nem tudták betölteni azt a hivatást, amelyet nekik be kellett volna tölteniök. Éppen azért azt hiszem, hogy ezekben r a kérdésekben, mint államalakulat, köztársaság stb. — rá fogok térni röviden a választójog kérdésére is — nagyon vigyáznunk kell. Nagyon helyesen mondotta az általános választójogra egy francia publicista, hogy a politikában egy 50 éves ostobaság, egy sottise, nem szűnt meg gyűlöletes lenni, hanem megszűnt reparálható lenni. Az általános választójoggal számolni kell és a titkos választójoggal is természetesen, mert azt hiszem, hogy a választójog általánosítása még károsabb következményeket szül akkor, ha a titkosság hiányzik, vagy kiterjesztése a titkosság hiánya mellett sokkal károsabb, mint volt anélkül. Azzal, hogy Magyarországon kiterjesztették a választójogot, de nem adták meg a titkosságot mindenhol, kétségtelen, hogy a plurális szavazatok számát nagyon lényegesen felemelték. Azt tartom, hogy nagyon kevés uradalmi cseléd, kisgazdacseléd, alkalmazott vagy iparossegéd van, akinek nyilt szavazás mellett szavazatát ne befolyásolná az, hogy gazdájának mi a pártállása. (Fábián Béla: Ez aztán nem kérdés!) De tovább megyek. Bizonyos kiterjesztéseknél még az is számbajön, hogy az állam al-