Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-256

Az országgyűlés képviselőházának £56. ülése 19$-i április 5-én, csütörtökön. a képviselő úr kétféle érvelése között. Méltóz­tassék megfontolni, hogy milyen kellemesen hathat arra a fiatalemberre, aki mint közgaz­dasági mérnök igen komoly és nehéz tanulmá­nyok alapján oklevelet szerzett a Műegyete­men, ha azt hallja, hogy a magyar törvény ­hozásnak egy képviselője itt az ő érdekeit egy­szerűen elsikkasztani kívánja (Sándor Pál: Ezt nem akartam!) és a jövőre nézve is lehe­tetlenné kívánja tenni az ilyen diploma meg­szerzését. (Sándor Pál: Egy szóval se mond­tam!) Méltóztassék tudomásul venni, képviselő úr, hogy beszédének értelme ez volt, legalább én így értettem. (Sándor Pál: Rosszul értette!) Nagyon kérem, méltóztassék tudomásul venni, hogy ebben a kérdésben éppen úgy, mint a má­sik kérdésben a statusquo alapján állok, szer­zett jogokat nem érintek és a jövőre nézve is biztosítani kívánom mindazt a lehetőséget a mérnököknél a közgazdasági kiképzésben, ami a múltban megvolt és ezen az alapon az indít­ványt nem fogadhatom el. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. Az eredeti szöveggel szemben az előadó úr módo sító indítványt adott be. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az előadó úr módosító indítva-^ nyát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház az előadó úr módosító indítványát elfogadta. t Sándor Pál képviselő úr új második bekez­dés felvételét indítványozta. Kérdem, méltóz­tatnak-e Sándor Pál képviselő úr indítványát elfogadni, igen vagy nem! (Nemi) A Ház az indítványt nem fogadta el. Következik a 10. §. Kérem à jegyző urat, szíveskedjék felolvasni. Takách Géza jegyző (olvassa a 10. § szöve­gét): Vázsonyi János! Vázsonyi János: T. Ház! Már a bizottság­ban, de a plénumban is az általános vita során a 10. § törlését kértem, mert az további jog­fosztást tartalmaz, tekintettel arra, hogy két olyan főiskolára is kiterjeszti a numerus clau­sust, amelyre az eddig nem vonatkozott. Miután ez jogcsonkítás, tisztelettel kérem, méltóztassék ettől eltekinteni és a 10. §-t törölni. Elnök: Kíván-e még valaki szólni 1 ? (Nem!) "Ka, szólni senki sem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Kér­dem a t. Házat, méltóztatik-« a 10. $-t elfo­gadni? (Igen!) A Ház a szakaszt elfogadta. Következik a 11. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Takách Géza jegyző (olvassa a 11. §-t): Far­kas Elemér előadó! Farkas Elemér előadó: T. Ház! A 11. § első bekezdésének harmadik és negyedik sorába »a július hó 1« kifejezése helyett a »szeptember ihó 1« kifejezés beiktatását vagyok ibátor tisz­telettel javasolni és kérem, hogy ezt elfogadni szíveskedjék. A módosítás indoka az, hogy 1. §-ában mindenütt a tanév kezdetét jelöli meg a javaslat mint az intézkedések kezdetének idő­pontját, tehát a kongruencia végett szükséges, hogy a javaslat 11. §-ában az általam eszközölt módosítást keresztülvigyük. Elnök: Az indítvány tárgyalása ellen ki­fogás nincs, tehát azt tárgyalás alá bocsátom. Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Vázsonyi János! Vázsonyi János: T. Ház! A 11 % § harmadik bekezdéséhez a következő módosítás elfogadá­sát kérem (olvassa): »Az újonnan megválasz­tott felsőházi tagak megbízása a kivált tagok megbízásának hátralévő idejére szol.« Ennek a módosításinak indokolására csak annyit vagyok bátor előadni, hogy erre a betoldásra azért van szükség, mert a 11. § nem tartalmaz intézkedést arravonatkozólag, hogy az újonnan megválasz­tott felsőházi, tagok ilyen minősége mennyi ideig tart, további 10 évre-e, vagy pedig az idő­szak hátralévő tartamára. Ennek precízzé tétele végett vagyok bátor ezt a módosítást előter­jeszteni. Elnök: Kíván-e valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a határozathozatal. Az eredeti szöveggel szemben az előadó úr adott be módosító indít­ványt. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az előadó úr által benyújtott módosító indítványt elfogadni, igen vagy nem? (Igen) A Ház az előadó úr módosító indítványát elfogadta« Vázsonyi János képviselő úr kiegészítő in­dítványt adott be. Kérdem a t. Házat, méltóz­tatik-e Vázsonyi képviselő úr kiegészítő indít­ványát elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház a kiegészítő indítványt nem fogadja el. Következik a 12. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt fel­olvasni. Takách Géza jegyző (olvassa a 12. §. szö­vegét). Elnök: Kíván-e y alaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom, a ta­nácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a határozathozatal. A 12- § meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 13. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt fel­olvasni. Takách Gézia jegyző (olvassa a 13. §. szö­vegét). Elnök: Az előadó úr kíván szólni. Farkas Elemér előadó: T. Képviselőház! Ugyanabból az okból, amely okból már a 11. •§-nál voltam bátor indítványt tenni,, tisztelettel kérem az első bekezdés hatodik sorában a »jú­lius hó 1« kifejezés helyett »szeptember hó 1« kifejezés beiktatását.. Elnök: Ha nincs kifogás ellene, hogy az előadó úrnak ez a javaslata tárgyaltassék, azt tárgyalás alá bocsátom. \ Kíván-e valaki szólni? (Nem!) Ha szolm senki sem kíván, a vitát bezárom, a tanácsko­zást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. , Az eredeti szakasszal szemben az eioado ur adott be módosító indítványt. Kérdem ai t. Házat, méltóztatik-e az előadó úr módosító in­dítványát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház az előadó úr indítványát elfogadpa. Következik a 14. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Takách Géza jegyző (olvassa a lí. S szöve­gét): Az előadó úr kíván szólni. . . ! Farkas Elemér előadó: T. Képviselőház! Az­zal a módosítással, amelyet bátor vagyok elő­terjeszteni, a 14. § szövegét óhantanam szaba­tosabbá tenni, valamint a jogszabályok egyön­tetűségének fokozottabb biztosítását is velem ezzel elemi. A javaslat 14. §-ának szövege helyett egy úi szöveget vagyok bátor indítványozni, amely a'következőképpen szólna: »A Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdasági Tudomány­egyetem nvilvános rendes és rendkívüli tana­rainak, valamint tisztviselőinek és f egyéb, sze­mélyzetének létszámát az átszervezéskor újon­nan kell megállapítani.« Tisztelettel kérem, mel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom