Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-255
66 Az országgyűlés képviselőházának 255. meghallgatásával. Ne méltóztassék tőlem félteni sem a műszaki, sem a mezőgazdasági szakoktatás érdekeit, de ne méltóztassék az egyetemi autonómiát se félteni. En egyáltalában nem kívánom az egyetemi autonómiát érinteni, hiszen magam is az egyetemi autonómiából jöttem, ott nevelkedtem. Amikor tehát ez a törvényjavaslat egy kormánymegbízottat vagy miniszteri biztos állít időlegesen, átmeneti időre négy főiskola élére, amelynek jelenleg négy feje van, ez természetes út ahhoz, hogy ez az egység elő legyen készítve és majdan az autonóm hatóság a maga rektorát megválaszthassa. Az a kormánybiztos — vagy most már Petro váaz t. képviselőtársam kívánságára miniszteri biztos — elnöke lesz azoknak a tanácskozásoknak, amelyeket a most egy autonóm szervezetben egyesülő intézmények tanácsai fognak tartani. Végezetül ismét visszatérve a pénzügyi szempontokra, ismételten ki kell jelentenem, hogy ez az átszervezés hoz bizonyos megtakarításokat, de az elsőrendű szempont nem ezeknek a megtakarításoknak elérése, hanem annak a kulturális racionalizálásnak a szempontja, hogy a fiatalság, amely gazdasági pályákra készülődik, ebben az új intézményben, annak különböző tudománykarain megismerkedhessek mindazokkal a stúdiumokkal, amelyek az életben neki javára és a nemzetnek hasznára lesznek. Kérem, méltóztassanak a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az előadó úr nem kíván szólni. Szólásjoga többé senkinek sincs. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az imént tárgyalt törvényjavaslatot a bizottság szövegezésében általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a törvényjavaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a törvényjavaslatot a bizottság szövegezésében általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a szavazás az általános vita során benyújtott határozati javaslatok felett. Sorrend szerint következik ^ Vázsonyi János képviselő úr I. számú határozati javaslata. Kérem annak felolvasását. Frey Vilmos jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e Vázsonyi képviselő úr I. számú határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház a határozati javaslatot nem fogadta el. Következik Vázsonyi János képviselő úr II. számú határozati javaslata. Frey Vilmos jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e Vázsonyi képviselő úr II. számú határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház a határozati javaslatot nem fogadta el. Következik Vázsonyi János képviselő úr III. határozati javaslata. Méltóztassék azt felolvasni. Frey Vilmos jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a határozati javaslatot elfogadni? (Nem!) A ülése 19 8 h március 22-én, csütörtökön. Ház Vázsonyi képviselő úr III. számú határozati javaslatát nem fogadtael. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Frey Vilmos jegyző (felolvassa a címet). Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Petro Kálmán! Petro Kálmán: Igen t. Ház! En az általános vitában szerettem volna részt venni és a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat különösen abból az alkalomból üdvözölni, hogy neki sikerült először a mezőgazdasági szakoktatásnak legfontosabb részét, a mezőgazdasági egyetemi szakoktatást végre-valahára a kultuszminisztérium hatáskörébe hoznL Erről a kérdésről azonban éppen ellenkező irányban szólalt fel Schandl Károly igen i. képviselőtársam és imivel kíváncsi voltam a miniszter úr válaszára, ezért halasztottam beszédem elmondását a címhez. T. Ház! En, akinek szerencsém volt ahhoz, thogy az igen t. miniszter úrnak az elődje módot adott arra, hogy a mezőgazdasági alsófokú szakoktatás kérdésének megtárgyalásánál az országos (közoktatásügyi tanács egyik bizottságában résztvehettem és akinek az igen t. kultuszminiszter úr lehetővé tette, hogy ott tovább működhessem, ismerem ennek a mezőgazdasági szakoktatásnak az egész anyagát és nyugodtan állíthatom, hogy a,z ország örülhet annak, hogy a mezőgazdasági szakoktatás kérdése a földmívelésügyi minisztérium kezéből — egyelőre csak az egyetemi része — kikerült, de hiszem, hogy a jövőben ezt követni fogja a további rész is, tudniillik a gazdasági akadémiáknak a felügyelete is a kultuszminiszterhez. Schandl Károly igen t. képviselőtársamat megnyugtathatom a tekintetben, hogy ha ő talán úgy ismerné az alsófokú mezőgazdasági oktatás kérdését, mint ahogyan nekem a legutolsó esztendőben alkalmam volt ebbe beletekinteni, és ha felvilágosítanám, hogy a földmívelésügyi minisztériumban a mezőgazdasági szakoktatás kérdésében nem állnak anynyira a helyzet magaslatán, mint ahogy kellene, akkor talán nem volna olyan ellenszenvvel az ellen, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba kerüljön ennek a szakoktatásnak a főfelügyelete. Én voltam egy bizottsági ülésen, ahol a földmívelésügyi minisztériumnak a kiküldöttei is ott voltak. Amikor ott ar : ról volt szó, hogy az alsófoká mezőgazdasági képzésnél és annak különösen felsőbb elemi iskolai tagozatában hogyan oszoljanak meg a tantárgyak, akkor a földmívelésügyi minisztérium igen tisztelt képviselője, aki oda ki volt küldve, azt mondta: lényegtelen a gazdasági oktatás, fontos, hogy az elméleti oktatás domborodjék ki és csak ha marad rá idő, akkor kerülhet sor a mezőgazdasági tantárgyakra. Magyarországon, ahol azt mondjuk, hogy mezőgazdasági állam vagyunk, nagyon szomorú körülmény az, hogy éppen a földmívelésügyi minisztérium részéről hangzanak el ilyen állítások. Ha igen t. képviselőtársam visszatekint a múltba, és látja, hogy milyen rivalitás volt állandóan a kultuszminisztérium és a földmívelésügyi minisztérium között a gazdasági szakoktatás kérdésében, akkor azt hiszem, ha nem is teljesen, de valami részben igazat fog nekem adni, amikor nem helyeslem a miniszter úrnak azt a kijelentését, hogy^ ő nem akar ebből tárcakérdést csinálni. Nézetem szerint, igenis tárcakérdést kell ebből esi-