Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-255

50 Az országgyűlés képviselőházának 255. torn ebben a törvényjavaslatban és szívből kívánok hozzá sikert; meg vagyok győződve arról, hogy ez a siker nem fog elmaradni, mert egy olyan intézmény fog megszületni, amely a magyar közgazdasági életnek vára lesz, ahonnan kiáramlik majd a tudás, az erő, amelynek birtokosa elhelyezkedve a gazdasági életben, fel tudja venni a harcot mindenkivel és tudja érvényesíteni erejét a maga javára és ha kell, az egész nemzet javára. Nagy örömmel üdvözlöm a törvényjavaslatot és szívből köszöntöm a kultuszminiszter urat, mert meggyőződésem, hogy amit ő most csinál, az történelmi kultúrcselekedet. Ha valahol nem szabad szembenállnunk egymással, ha valahol igaz az egységnek a gondolata, akkor a kultúra terén kell találkoznunk, mert ott nincs, ami elválasztana bennünket. Igen t. képviselőtársam nagyon helyesen mondotta, hogy amikor a közgazdasági egyetemet a gazdasági szervezetek létre akarták hozni, azok ezzel az együttműködést, egymásnak megértését akarták. Ez születik meg ebben a percben, mert az az ifjúság meg fogja találni kapcsolatait, hogy hogyan és miként helyezkedjék el a különböző tudományszakok között, megtanulja megismerni a gazdasági élet különböző területeit, ezeknek összefüggéseit, megtanulja egymást értékelni és becsülni és megtanulja, mi az igazi demokrácia, tudni fogja ezt, abban van az igazi erő és az érdemli meg az elismerést, aki mentől többet, mentől jobbat tud alkotni nemzete javára. Ezt látom én ebben a törvényjavaslatban s ezért nemcsak annál a nagy bizalomnál fogva, amellyel az igen t. kultuszminiszter úr iránt viseltetem, hanem azért is, mert ebben szebb jövőt látok derengeni, a törvényjavaslatot örömmel üdvözlöm és elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Vázsonyi János! (Zaj. — Halljuk! Halljuk! balfelol.) Elnök: Csendet kérek! Vázsonyi János: T. Képviselőház! Nagy élvezettel hallgattam előttem szólott t. képviselőtársam fejtegetéseit, amelyek azonban sokkal ideálisabb színben tüntetik fel ezt a javaslatot, mint amilyenben természetszerűleg látom én, aki a bizottságban is már kifejtettem errevonatkozó álláspontomat. Fejtegetései közül azokkal, amelyek a gazdasági szabadságra, a munka és a tudás megbecsülésére és az individualizmusnak, az egyéni értéknek értékelésére vonatkoznak, mint a gazdasági liberalizmusnak híve, teljes egészükben tökéletesen egyetértek. Nem értek azonban már egyet azzal a konklúzióval, amelyet beszéde végén Bud képviselő úr levont (Sándor Pál: Az igaz!) s amelynek következményeképpen — a javaslatban olyan ideálokat fedezett fel, amelyeket én keresve sem tudok benne megtalálni és amelyek egészen mások, mint amelyek az indokolásban foglaltatnak, — a javaslatot elfogadta, illetve magáévá tette. A közgazdasági tudományok tanára után igénytelen szavammal azok részéről szólalok fel, akik közgazdasági tudományok hallgatói voltak valamikor, magam részéről még abban az időben, amikor közgazdasági tudományi tkar magyarországon nem létezett, 1918-ban, Münchenben Lujo Brentano és Weber tanároknak a hallgatója voltam, majd Döblingben a közgazdasági tudományi kart a világkereskedelmi akadémián végeztem el és így, ha nem ülése 19 BU március 22-én, csütörtökön. is professzori magaslatról, de a hallgatók idealizmusától átfűtötten és azoknak érzésétől vezetve, jtudok a kérdéssel foglalkozni. Mielőtt magáról a javaslatról szólanék, engedtessék meg nekem, hogy két körülményre mutassak rá. Az egyik az, hogy ha egy negyedév óta, tehát ennek az évnek elejétől kezdve, valaki, aki közállapotainkat nem ismeri, azt a magyar parlamenten át akarná megítélni, arra a konklúzióra kellene hogy jusson, hogy nálunk semmi gond és haj a világon nincsen, nálunk minden tökéletesen redben van, mert mi az év eleje óta előbb a fővárosi törvényjavaslattal, azután a múzeumi törvényjavaslattal, majd az Irodalmi és Művészeti Tanácsról szóló javaslattal foglalkoztunk, most pedig a Közgazdasági és Műegyetemnek az Állatorvosi Főiskolával s a soproni Erdő- és Bányamérnöki főiskolával való egybeolvasztását tárgyaljuk. Ha pusztán és kizárólag azt tekinthetjük.— olyasvalakire gondolok, aki nem ismeri közállapotainkat, csak a parlamentet nézi

% — hogy mi történik a parlamentben, kétségtelenül azt kell megállapítani, hogy boldog ország vagyunk, mert ráérünk ezzel foglalkozni, semmi más tennivalónk gazdasági területen nincs, kenyérgondunk sincsen. En, sajnos, nem ezt látom; más tennivalókat sürgősebbnek tartanék és éppen ezért, mert sürgősebb tennivalókat találnék és találok gazdasági területen, sürgősebb törvényjavaslatokat látnék szükségesnek, amelyekkel a parlamentnek foglalkoznia kellene, így pl. az adózás reformját, a földbirtokreformot, a kereskedelem szabadságának visszaállítását és még számos más törvényjavaslatot, amelyekkel a minden tekintetben és az egész vonalon egyformán megrokkant magyar gazdasági életet kellene talpraállítani, éppen azért, inert nem ezeket a javaslatokat üdvözölhetem a parlament tárgyalásaiban, hanem azokat, amelyekről előbb voltam bátor szólani, általános politikai szempontból, a kormányzat iránti bizalmatlanságból sem fogadhatnám el ezt a javaslatot. De nem fogadhatom el a miatt sem, ami magában a javaslatban van és ami a közhangulatban van. Csodálatos az, hogy olyanvalamit, amit mindenki kíván, mindenki sürget, nem valósítanak meg, abból nem lesz semmi. Utalok itt az építkezéseknek adandó adókedvezményekre. (Zaj a jobdoldalon. — Elnök csenget.) Ezt^ sürgeti minden párt, sőt a legutb'bi két ülésünk napirendi vitájában a legkülönbözőbb pártok azon versengtek, hogy melyik kívánja legelőször az építkezések megindítását, az adókedvezmények megadását a további építkezésekre. Nem tartom lényegesnek és fontosnak azt a versengést, hogy ki tette ezt legelőször szóvá, de méltóztassanak megengedni, hogy a történeti hűség kedvéért leszögezzem, hogy már több, mint egy esztendővel ezelőtt, a^ legnagyobb érdektelenség mellett, én voltam bátor ezt a kérdést szóvátenni két interpellációmban. De nem az a lényeg, hogy ki tette szóvá, hanem az a^ lényeg, hogy mindannyian szóvátettük és mégsem valósult meg, holott a magyar iparnak, a magyar kereskedelemnek és a magyar gazdasági életnek ez eminens érdeke volt. Ugyanakkor mit látunk? Azt, hogy most egy javaslatot tárgyalunk, amelyet a többség természetesen meg fog szavazni, mint minden törvényjavaslatot, amely a Képviselőház plénuma elé kerül; (Sándor Pál: Nem szavazza meg, mert nincs itt! — Hóman Bálint vallás-