Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

506 Az országgyűlés képviselőházának 268. ülése 193% április 27-én, pénteken. rettenetes adatoknak magyarázatát abban, hogy a belügyi tárca költségvetéséből éppen azokat a részeket faragták le, amelyek a nép egészségét, a gyermekvédelmet és az elhagyott gyermekek védelmét szolgálják. Amit a munkásbiztositóról mondott, arról röviden csak annyit, t. Képviselőház, hogy nem helyes az összehasonlítás Magyarország és Németország között. Németország fejlett ipari állam, amelynek hosszú idő alatt kifejlett munkásbiztosítása van, hiszen a munkásbiztosítás alapját Bismarck vetette ott meg. A mellett, ha a német munkásbiztosításban a családtagok nem is részesülnek akkora gondozásban, mint nálunk, annak megvan az igen egyszerű magyarázata: tudniillik Németországban rengeteg klinika és városi nyilvános rendelő van és így azok a családtagok, akik a munkásbiztosítótól nem kapnak orvosi kezelést: teljesen ingyen kaphatják ugyanezt a városi gondozókban. Figyelembe kell továbbá venni, hogy a népbetegségek leküzdése terén Németország valóban mintaképül szolgálhat és különösen, amíg a weimari alkotmány alapján állott pártok voltak kormányon, a népegészségügy tekintetében nagyszerű intézményeket létesítettek és különösen a tüdővész ellen Németországban olyan hathatós intézkedések történtek, amelyek a világon párjukat ritkítják. De már csak azért sem lehet az Összehasonlítás jó, mert hiszen Németországban a munkás lakásviszonyai egészen mások, ott nem kell mindjárt a kórházba szaladni, mert a munkások túlnyomó része nem albérletben lakik, hanem a legrosszabb esetben is külön kis szobácskája van, a nős munkásnak pedig rendes lakása van, tehát otthon is ápoltathatja magát. A mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy Németországban még^ ma is van munkanélkülisegély — a nácikormány ezt mégsem merte visszafejleszteni —, itt Magyarországon pedig a munkás a legcsekélyebb bajjal is kénytelen az Oti.-hoz szaladni, mert munkanélküli segély nincs, hát hova menjen támogatásért? Végül Németországban a háborúból rokkantán vagy betegen visszajöttekeí külön ápolják, külön gondozzák, míg ez nálunk az Oti. terhére esik. Nem akarok az Oti. védelmezőjének felcsapni, csak tényként kívántam ezeket a dolgokat megállapítani. Rátérve most már a költségvetésre, t. Képviselőház, őszintén meg kell mondanom, ritkán hallgattam egy beszédet olyan figyelemmel, mint amilyen figyelemmel a pénzügyminiszter úr expozéját hallgattam, de a legnagyobb jóakarattal sem tudtam ebben a beszédben az egyhelyben való topogásnál és a gazdasági válság múlásának tétlen kivárásánál egyebet felfedezni. A pénzügyminiszter úr fatalista hittel és a birtokososztály érdekében történő apró-cseprő állami beavatkozásokkal gondolja a gazdasági válság elmúlását kivárhatni. E tekintetben azonban a pénzügyminiszter urat alapos csalódás éri és az az optimista hang, amelyet a pénzügyminiszter úr megütött, egyáltalán nem indokolt. Legyen szabad csak azt felemlítenem, hogy a Népszövetség gazdasági szakosztálya nemrégiben tette közzé az 1929—33. évek gazdasági eseményeiről szóló jelentését. Az elmúlt évben ismét 30%-kai csökkent a világkereskedelem terjedelme, -- mondja —amely most már az öt év előttinek felét sem éri el. Szárazon, szenvtelen hangon állapítja meg ez a jelentés, hogy a világtörténelem leg nagyobb gazdasági válsága pusztít már hatodik éve az egész földkerekségen. A jövő évre sem jósol a Népszövetség jót azért, mert az önellátásra való törekvések a világgazdasági helyzet további romlását fogják hozni. Azok a törekvések, amelyek az önellátásra vezetnek, nem kizárólag gazdasági természetűek, hanem politikai természetűek is. Főképpen az Európaszerte tapasztalható bizonytalanság az, amely úgyszólván kényszeríti az egyes államokat arra, hogy önellátásra gondoljanak. Legyen szabad itt rámutatnom Angliára. So kaknak feltűnt például, hogy Angliában óriási összegekkel támogatják a cukoripart, holott tudvalevőleg az angolok kifejlett hajózásukkal, az egész világra kiterjedő kereskedelmükkel a nyers cukrot akár Cubából, akár Holland-Indiából vagy saját gyarmataikról sokkal olcsóbban tudnák megszerezni, mintha odahaza állítják elő; mégis rátérnek a cukorrépatermelésre és annak feldolgozására azért, mert ha esetleg háború tör ki és a behozatal nehézségei leküzdhetétlenek lesznek, az országot valami képpen mégis el tudják látni cukorral. Annak, hogy ma az egész világon egy francia katonai szaklap szerint több, mint r>>

1 milliárd aranydollárt költenek évenként fegyverkezésre, annak, hogy egyes államokban a rendes katonaság mellett privát hadseregek i-s vannak, nagy része van abban a nyugtalanságban, amelyben ma Európa népe él és amely a kormányokat szinte belekényszeríti abba. hogy önellátásra törekedjenek. Kétségtelen, hogy amíg ez a háborús pszihózis Európából ki nem vész, amíg meg nem szűnik az önellátás őrülete, addig nem is lehet gondolni a gazdasági válság_ megszűnésére. Navratil Ákos egyetemi tanár a közelmúlt napokban előadást tartott a Cobdeu-szövetségben azon a címen: Hogyan szűnik meg a gaz dasági válság. A tudós egyetemi tanár ebben az előadásában megállapítja, hogy ma már SOK jel mutat arra, hogy a válság szűnőfélben van és ő ezt annak tulajdonítja, hogy már mutatkoznak a jelei annak, hogy a népek kezdik egymást megérteni; ebben a tekintetben a tudós tanár utal azokra a tárgyalásokra, amelyek most Rómában folynak és amelyeknek a célja az, hogy Magyarország, Ausztria és Olaszország szélesebbe gazdasági területen megfelelő rekompenzációs szerződésekkel a gazdasági életet valamiképpen rendezze. Ezzel a kérdéssel most nem akarok foglalkozni, csak arra kívánok rámutatni, hogy Navratil Ákos tanár úr ezt mondja tovább: a gazdasági válság elmúlása azonban nem jelenti azt, hogy mindenkinek a helyzete javul; kül önösen hosszantartó válságokkal a gazdasági élet olyan átalakulása járhat, amelynek során egyes régebben fontos gazdasági tényezők jelentősége megszűnik és helyettük mások jelentőségben növekednek. Vagyis Navratil Ákos tanár úr is megállapítja, hogy itt nem a kapitalizmus ciklikus válságával állunk szemben, nem olyan gazdasági válsággal, amilyenek a múltban is megvoltak és amelyek a múltban nyom nélkül elmultak, hanem a termelésnek és a fogyasztásnak olyan válságával állunk szemben, amely igen könnyen a társadalom strukturális megváltoztatására is vezethet. Mindezt egy államférfiúnak, egy pénzügyminiszternek előre kellene látnia. Sajnos, ebben a költségvetésben a gazdasági válság megszüntetésére semmiféle tervet, semmiféle határozott szándékot nem látunk. Egyáltalában azt kell mondanom, hogy ennek a költségvetési beszédnek kettős arculata volt: az egyik arculata barátságos, a birtokos osztály felé fordult és