Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

Az országgyűlés képviselőházának 268 mintha mondotta volna, hogy biztosítja őket arról, hogy azt a jóakaratot, amelyet az eddigi kormányok a birtokos osztállyal szemben tanúsítottak, azt a jóakaratot, amely reális cselekedetekben fejeződik ki, továbbra is meg fogják tartani és nem kell a birtokos osztálynak attól tartania, hogy a kormány tőle jóakaratát megvonja. Őszintén meg kell mondanom, hogy a mezőgazdasági érdekeltségek nagyszerűen értenek a síráshoz. Elismerem ugyan, hogy a gazdasági válság a mezőgazdaság rentabilitását leszorította, elismerem, hogy a mezőgazdaság meglehetősen nehéz helyzetben van, de a mezőgazdák híresek arról, hogy pompásan tudnak sírni. Többek között csak egy dolgot legyen szabad megemlítenem. Jó pár hónapja annak, hogy Csehszlovákiában az agráriusok ismét nagy lépést tettek előre érdekeik védelmére. Akkor a kormány összeült és a köztársaság elnökének vezetésével tanácskoztak arról, hogy mitévők legyenek az agráriusok követelésével szemben. A köztársaság elnöke nagy bölcsen azt mondotta: adjatok nekik annyit, amennyit tudtok, mert különben felforgatják a helyzetet. Ugyanez a helyzet van itt nálunk is. A mezőgazdák nagyszerűen értik a sírást, de ha azt nézzük, hogy a gazdasági válság enyhítésére társadalmi rétegezettségünkben mi történt a kormány részéről, akkor egészen nyugodtan megállapíthatjuk azt, hogy ha a többi társadalmi réteggel szemben a kormány a gazdasági válság enyhítését illetőleg tétlen volt, a mezőgazdasággal szemben megtett annyit, amennyit az ország teherbíró képessége meg bírt, sőt még annál többet is megtett érte. Itt van a boletta kérdése, itt van a gazdaadósságnak rendezésére szánt 175 millió pengő. Tessék elolvasni a földmívelésügyi tárca költségvetését, megtalálják benne a bizonyítékát annak, amit mondottam, hogy ez a költségvetési beszéd a birtokostársadalom, a birtokososztály felé nagyon barátságos volt. (Büchler József: Főképpen a nagybirtok felé!) Annál barátságtalanabb arculata volt azonban ennek a beszédnek a városi lakosság és a társadalom dolgozó rétegei felé. Itt ez a barátságos, mosolygó a,rc rideg fináncarccá változott és ezzel a rideg arccal figyelmeztette a városi lakosságot, kereskedőket, iparosokat, latéin er eket, munkásokat, fix fizetésű alkalmazottakat, hogy tegyenek le minden reményről a tekintetben, hogy súlyos, nehéz terheiken a kormány valamit is változtat, sőt továbbmegyek, tegyenek le minden reményről a tekintetben is, hogy a kormány a közeljövőben adóreformot készít elő, amely adóreform talán valamennyire enyhítené a városi lakosság, a dolgozó néprétegek terheit. Kenéz t. képviselőtársam beszédében rámutatott arra, hogy a közterhek levonása után a magyar nemzeti jövedelemből fejenként 200 pengő jut egy lakosra. Havi 16 pengő jut tehát egy fejre, amivel szemben az adó fejenként és havonként 11 pengőt tesz ki. A nemzeti jövedelemnek ilyen alacsony fejkvótáját talán még a Balkán államokban sem találjuk. Nem áll pontos statisztika rendelkezésemre, I nem tudom tehát ebben^ a percben pontosan i megmondani, hogy Bulgáriában a nemzeti jövedelemből egy fejre mennyi esik, de azt hiszem, nem nagyon tévedek, ha azt mondom, hogy még Bulgáriában is több esik egy lakosra, a nemzeti jövedelemből, mint nálunk, Magyarországon. A tragikus ebben a kérdésben az, hogy Magyarországon a lakosság hatósági intézkedésekkel, törvényes intézkedésekülése 193% április 27-én, pénteken. 507 kel meg van fosztva a védelemnek attól a lehetőségétől, amely megvan nemcsak a, francia, de még a bulgár adófizetőknek is. Itt csak egy szabály van: hallgatni és fizetni. Nálunk az adót nem azoktól veszik el, akik fizetni tudnának, hanem azoktól, akiktől a legkönnyebb elvenni, és minthogy pedig lefelé mindig kevesebb ellenállásra talál a finánc, mint felfelé, ennélfogva a, hatás lefelé nyilvánul és a városi lakosság, a dolgozó néprétegek bizony az adóterhekből jóval nagyobb részt kénytelenek viselni, mint azok a társadalmi rétegek, amelyeknek, amikor venni kell, nagyszerű hangjuk van, amelyek, amikor kérni kell az államtól, akkor dörgő hangon kérnek, de amikor adni kellene az állam fenntartására, akkor a nagy, hatalmas basszushang rögtön síró, tremoló hanggá változik át. Venni az államtól nagyszerűen érti a magyar birtokososztály, adni az államnak csak akkor ad, amikor rákényszerül, vagy amikor rákényszerítik. T. Ház! Ha megnézzük, hogy miből lesznek ezek a költségvetési milliók, akkor mindjárt meg kell állapítani azt, hogy Magyarország egész földadója, noha a földadó túlnyomó része a kisbirtokra nehezedik, össze-vissza 30'2 millió pengő. (Peyer Károly: A cukoradó meg 43 millió!) Ezzel szemben az alkalmazott tábor ennél jóval több adót fizet, mert a munkásoknak és az alkalmazottaknak csak adópótléka 20 millió pengő, csak a pótlék, amit az állam megkap. Ha ehhez hozzáveszem azt, amivel a munkások, alkalmazottak, városi lakosok a jövedelemadóhoz hozzájárulnak, akkor nyugodt lélekkel meg lehet állapítani, bogy Magyarország egész földadójánál, a mammutvállalatok, kartellek, trösztök, az összes Kimák, Salgók, Mák.-ok és a cukorgyárak 13 millió pengős adójánál jóval többet fizet a városi • értelmiség, az iparosok, a kereskedők, a magánalkalmazottak és a munkások. Az adóelosztás tehát meglehetősen igazságtalan és különösen kedvez a nagybirtoknak, kedvez a nagytőkének, kedvez a háztulajdonnak, de nagyszerűen tudják az adót kimunkálni a dolgozó néprétegeknél, a városi lakosoknál. Ha a miniszter úr arról beszél, hogy a mostani időpont nem alkalmas arra, hogy adóreformot készítsen elő, meg kell kérdeznem a miniszter urat, hogy mikor tartja az időpontot alkalmasnak arra. Emlékszem, jónéhány esztendeje annak, hogy amikor dolce jubilo voLt egész Magyarországon, amikor rengeteg pénz forgott, már azoknak a kezén, akiknek pénzük volt és amikor felszólaltunk az adóreform dolgában, az akkori pénzügyminiszter azzal utasított el bennünket: hogyan képzelik az urak, ma adóreformot csinálni? Hát lehet ma adóreformot csinálni ebben a változó, hullámzó korszakban? Nyugodt idők kellenek egy adóreformhoz. Elkövetkeztek a szomorú nyugodt idők, amikor sem kereskedelem, sem ipar, sem városi foglalkozás általában nem valami rózsásan megy. (Büchler József: A temető nyugalma!) Mos,í meg azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy azért nem lehet adóreformot csinálni, mert ma a gazdasági viszonyok nagyon rosszak. Az imént mondtam, hosszú időbe telik még, ha egyáltalában megjön az a sokat várt konjunktúra. Meddig várjunk tehát arra az adóreformra, amely talán mégis alkalmas volna arra, hogy a városi lakosok, az értelmiség és a munkások eddigi tűrhetetlen adóját valamivel csökkentse. Ma már a városok kultúrája kezd sorvadni, a városi lakosság képtelen