Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-268
492 Az országgyűlés képviselőházának 2 lommal fényűzési adómentesen ihozták be a Balillákat. Ezt helyeselni lehet, de ezek: nem tartoznak a középsúlyú kocsik közé, amelyek harcászati szempontból elsősorban számításba jöhetnek. Ha telhát egy típusnak a ibeállítása volna kívánatos, igenis tegye lehetőivé a pénzügyminiszter úr az egész autóbehozatali vámrendszer átépítését, mert éppen a legkisebb és középsúlyú kocsikat, tehát éppen azokat, amelyekre a miniszterelnök úr is súlyt helyez, sújtja leginkább a vámtétel és a nehéz kocsik azok, amelyek sóikkal előny ösebb elbírálás alá esnek. A vámrendszer mostani formája nem vihető keresztül más szempontból sem és nem is igazságos. Az autóvámot tulajdonképpen azért hozták be, mert volt egy bizonyos magyar autóipar és ennek védelmére, illetőleg ennek érdekében készült. Azóta azonban a magyar autóipar már megszűnt, annak védelméről tehát beszélni sem lehet, ellenben a magyar autóipar védelmére hozott vám még ma is fennáll teljesen indokolatlanul. Itt rámutathatok a német példára. Hitler ugyanis, igen helyesen, egy gesztussial eltörölte az autóvámot és egészen más formában hozta rendbe ezt a kérdést. Azt Játjuk, -hogy ez az elgondolás nagyon szerencsés volt, mert azóta nagy fellendülés van ezen a téren és az egész nemzetgazdaságra nagyon előnyös hatással van. A kérésünk tehát az, hogy a pénzügyminiszter úr térjen át a közlekedési közúti vám rendszeréről a benzinadó vámrendszerére. Ezt a kérdést azonban két szempontból kell taglalnom. Nem vonható ugyanis egy kategóriába az úgynevezett luxusautó, a magánszemélyforgalmat lebonyolító autó, azután a közérdeket szolgáló, személyfuvarozó- és teherszállító-vállalatok. Kívánatosnak tartanám tehát, hogy a benzinadó behozatalánál két kategória állíttassák fel. Az egyikbe kerüljenek azok az autók, amelyek luxuscélokat szolgálnak, vagy általában a személyszállító magánautók, a másikba a bérfuvarozó, teherfuvarozó és közhasznú járművek. Ezt azért tartanám célra vezetőnek, mert az autóknak a benzinfogyasztás szerint való egyforma megadóztatása nem volna igazságos, különösen a taxivállalatokra és közhasznú gépjárművekre, amelyek sokkal többet járnak és így az új helyzetben sokkal előnytelenebb helyzetbe kerülnének, mint amelyben ma vannak. Ezt senki sem akarja. Ennek az elgondolásnak azonban tulajdonképpen nem a pénzügyi kormányzat a komoly ellensége. A pénzügyi kormányzat ezidőszerint i^ foglalkozik az autóadó rendezésének kérdésével, de merem állítani, hogy a legeslegszerencsétlenebb formában, még pedig azért, mert a pénzügyminisztériumnak jelenleg elgondolása, hogy az egyik oldalról be akarja vezetni a benzinadót, — a jelenlegi benzinadó gyöngén emelt formájában — a másik oldalon pedig fenn akarja tartani a közlekedési adót, csökkentett formájában. Ezt nem tartanám szerencsésnek, már csak azért sem, mert ez a rendszer mindkét jelenlegi adó hátrányait egyesítené az előnyök élvezete nélkül, ami egyszerűen azt jelentené, hogy bár burkolt formában, de felemelik a meglevő adót. Nem erről van szó. Azt kívánjuk, hogy mérsékelt és méltányos benzinadó formájában állapíttassák meg az autók adója, annál is inkább, mert nem helytálló a benzinkartellnek ez ellen való érvelése. A kincstár ugyanis azt mondja, hogy csak abban az esetben hajlandó ebbe belemenni, ha 68. ülése 193 U április 27-én, 'pénteken. a benzinkartell, illetőleg az érdekeltek előlegezik az előirányzott költségvetési összeget, ami kamatveszteség formájában első pillanatban 80.000 pengős kiesést jelent. Nem tartom megengedhetőnek, hogy ebben a kérdésben egyedül és kizárólag a benzinkartell szempontja érvényesüljön. A benzinkartell legfőképpen azért kapálózik az adóztatás eme formája ellen, mert természetes, hogy ha a közlekedési adót a benzinen keresztül fogják behajtani, akkor a benzinvállalatok fokozottabb ellenőrzés alá kerülnek. Ez az ellenőrzés az, amitől félnek, ami ellen ők kézzel-lábbal kapálóznak. Etekintetben határozati javaslatot terjesztek a t. Ház elé, amelyben kérem (olvassa): »Utasítsa a Képviselőház a pénzügyminiszter urat arra, hogy a géperejű járművek közúti adóját szüntesse meg és ehelyett a benzin útján adóztassa meg a járműveket, illetőleg a benzinadót vezesse be. A benzinadó két kategóriában állapíttassék meg. Az első kategóriákhoz tartoznak a magántulajdonban levő géperejű jármüvek, míg a második kategóriába a bérfuvarozó, teherfuvarozó és a közhasznú járművek soroztassanak.« Igen t. Képviselőház! Ez után tulajdonképpen még egyetlen kérdésről szeretnék beszélni, és ez az, amelyről beszédem folyamán már említést tettem s amelynek ügyében szintén határozati javaslatot leszek bátor benyújtani. A munkabérek rettenetes lenyomásáról van szó. Mit látunk ugyanis? Általában véve a munkágságot három kategóriába sorozhatjuk. Az egyik az ipari munkás, a másik a mezőgazdasági munkás és a harmadik a tulajdonképpeni földmunkás. Hogy az ipari munkásság a nagy munkanélküliség folytán milyen helyzetben van, azt nem kell vázolnom, anná\ kevésbbé, mert hiszen igen t. szociáldemokrata képviselőtársaim erre már rámutattak és egészen bizonyos, hogy ezt a kérdést ők továbbra is szőnyegen fogják tartani. Ezért nem látom szükségesnek, hogy erről a kérdésről beszéljek. Ami azonban a földmunkások kérdését illeti — értem alatta különösen a kubikus földmunkások kérdését — borzasztóan nagy sérelemnek tartjuk azt, hogy a főváros vezetősége által kiadott rendelkezés értelmében a kubikus, mint szakmunkás, Budapesten csak abban az esetben boldogulhat, ha legalább egyesztendei helybenlakást tud kimutatni, vagy pedig ha az inségakció keretébe fel volt véve. (Szűcs István: Nemcsak akkor!) Nem tartom igazságosnak, hogy a kubikus munkásoknak fővárosi munkavállalása ennyire megköttessék, különösen akkor, amikor munka tulajdonképpen csak a városi közületekben van, tehát amikor a kifejezetten szakmunkást jelentő kubikusok elhelyezkedése a falvakban ma szinte teljes lehetetlenség. (Ügy van! Ügy van!) A másik munkáskategória, amely talán még a kubikusoknál is sokkal szomorúbb, sokkal kirívóbb helyzetben van, a mezőgazdasági munkást, aki tudvalevőleg időszaki munkás —•és amint előttem szólott t. képviselőtársaim rámutattak — valószínűleg jobb helyzetben lévő vidékről kapták ezt az információjukat — körülbelül 80 fillért kap. Sajnos, nálunk a Tiszántúlon csak 70 fillért fizetnek a mezőgazdasági munkásoknak. Még szomorúbb az, hogy olyan távol esnek a munkahelyek a munkások lakásaitól, hogy rendszerint legalább egy órát vesz igénybe, amíg a munkás munkahelyére eljut, illetőleg amíg a munkahelyéről visszajut. Ha ezt az egy órai veszteséget egy ilyen