Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

Az országgyűlés képviselőházának 268. tok alapján rendkívül félek ettől az elgondolástól, mert majd könnyen megtörténhetik az, hogy az államosítás elmarad, ellenben a kényszerbiztosítás megmarad, ami nem jelent mást, mint hogy törvényhozásilag, rendelettel akvirálunk feleket a biztosító intézeteknek- Ez tehát egy 50%-os egyezség- Az államosítás elmarad a kényszer-tűzbiztosításnál, míg az üzletszerzés megmarad az érdekelteknek. Tudomásom van arról is, hogy ennek a kérdésnek megvalósítására és különösen a házak kötelező biztosítására vonatkozó problémákkal a pénzügyminisztérium és a biztosító intézetek állami felügyelő hatósága tényleg foglalkozik és egy elaborátum van előtte, ebben a tárgyban. Több tanácskozást is tartottak ebben az ügyben. Az állam a házak, illetőleg az ingatlanok kötelező tűzbiztosítása révén állítólag, — hangsúlyozom: állítólag — díjkedvezményt akarna az érdekelteknek nyújtani, de ugyanakkor kötelezővé tenné kormányrendelettel azt, hogy a biztosítás két^ évi próbaidőre köttessék. Megvallom őszintén, igen t. képviselőtársaim, nem tartom helyesnek ezt az experimentumot és még kevésbé tartom helyesnek ennek a megoldásnak egész felvetését ebben a formában; hiszen előttünk van nem egy, de tíz kialakult gyakorlati példa is, mint pl. a francia, de különösen az olasz biztosítás, amely különösen a viszontbiztosítás terén tényleg állami kényszert alkalmaz, illetőleg államosította a biztosító intézeteket. Az üzletszerzés tekintetében meghagyta a biztosító intézetek egyéni függetlenségét, de a viszontbiztosítás tekintetében megszüntette, mert tudvalevőleg a viszontbiztosítás a legalkalmasabb mód arra,, hogy egy állam külkereskedelmi mérlegét csökkentsék, illetőleg rontsák; a viszontbiztosítást ugyanis valutában kötik és ez nem alkalmas arra, hogy a belföldi piac belső javulását vagy virágzását szolgálja bármilyen tekintetben is, ellenben rendkívül alkalmas arra,, hogy — a magyarországi viszonyokat véve — a magyarországi pénzintézeteket és biztosító intézeteket erőtlenítse. Kern én mutattam ki, hanem érdekelt szakemberek, hogy a biztosítási szakmában a, biztosítási összegeknek több, mint 30%-a megy ki Jíülf öldre a különböző biztosító intézetekhez egy évben. Erről a Ikérdésről ez alkalommal nem kívánok hosszasabban beszélni, csak még pár kérdést kellene szóvátennem, mégpedig elsősorban — újabban a lapokban is olvassuk — a géperejű jármüvek megadóztatásának a kérdését. Ha valaki megfigyeli, hogy mi történt az úgynevezett magyar automobilizmusban, annak kétségbeesve kell konstatálnia azokat a számokat, amelyek az automobilizmus teljes halálát jelentik. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy egy látszólag luxuscikknek kelek a védelmére. Erre nem vagyok hajlandó. (Müller Antal: Ügy van ! TTgy van ! A miniszterelnök úr is ezt mondotta!) Ha azonban körül méltóztatnak tekinteni, hogy hány munkáskezet foglalkoztat az autóipar, akkor nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, amelyre a mostani magyar kormány helyezkedik, mert hiszen ugyanakkor a világ többi országaiban igen komolyan foglalkoznak ezzel a problémával és sokkal jelentősebb eredményeket tudtak elérni. Csak néhány számot leszek bátor bemutatni, hogy tulajdonképpen mi történt az autóiparban. Budapesten ezidőszerint 5900 autó van üzemben, ezzel szemben Bécsben 32.000, Belgrádban 18.000; Franciaországban pedig egyetülése 19 BU április 27-én, pénteken. 491 lenegy esztendőben 177.000 új autót állítottak be. Ugyanakkor, amikor Franciaországban 177.000 autót állítottak forgalomba, Budapesten az elmúlt esztendőben 327-et, Bécsben 1626-ot állítottak he. De méltóztassék most meghallgatni a kieső számokat. A rossz gazdasági viszonyok következtében^ ugyanis igen sokan kénytelenek voltak leállítani az autót. Ha meg méltóztatik engedni, először a jobb esztendőket veszem, olyan értelemben, hogy ezekben az években csak a gyengébbek hullottak ki. 1928-ban 7000, 1929-ben 6000, 1930-ban 2900 és 1931-ben 1600 kocsit állítottak le. Amint méltóztatnak látni, bizonyos progresszió van, miután a gyengébb kezek kihullottak és csak azok tartották nleg üzemben kocsijukat, akiknek nem luxuszszempontból, hanem üzemük, üzletük tovább folytatásához, vagy kereskedelmi szempontból meg kellett tartaniuk az autót, mert életfenntartásukhoz szükségük volt rá. Ezek azok a látszólag biztos kezek. Amikor ennek a kérdésnek taglalásáról van szó, akkor az igen t. pénzügyi kormányzat azt állítja, hogy 1933-ban, tehát az elmúlt gazdasági évben úgy tapasztalta, hogy a pénzügyi előirányzatban kiesés nincs, mert elég rendesen folytak be^ az úgynevezett közúti adók. Igen t. képviselőtársaim, itt a pénzügyi kormányzat hibás szemszögből ítéli meg a kérdést. Hibás szemszögből pedig azért, mert 1933-ban már csak az tudta autóját megtartani, akinek tényleg minden körülmények között meg kellett tartania; a gyengék tehát kiestek és ennek az volt a természetszerű következménye, hogy az adó is kiesett. Hogy miért helytelen ez a politika, erre vonatkozólag csak egy néhány számadatra leszek bátor rámutatni. Helytelen azért, mert egy autónál az állam részesedése, átírási díj, luxusadó, közlekedési adó és más címen körülbelül 1205 svájci frankot tesz ki, ennyit fizetnek az államnak egy autó után. De méltóztassanak megengedni, hogy itt felemlíthessem különböző országok autóparkját és rámutathassak arra is, hogy ugyanakkor a többi külföldi államokban mennyi költség terheli az autót. Csehszolvákiában évi 933 svájci frank — svájci frankban mondom az összeget, hogy könnyebben lehessen áttekinteni — Németországban 867 svájci frank, Olaszországban 797, Angliában 677, Franciaországban 617, Ausztriában 578 és Lengyelországban 316 svájci frank. Mint méltóztatnak látni, egyedül Magyarországon tesz ki 1205 svájci frankot az az öszszeg, amelyet a magyar autótulajdonos kénytelen viselni. Amikor az igen t, miniszterelnök úr megjelent az érdekeltség előtt, teljesen magáévá tette ezt az elgondolást és nagyon helyesen meglátta, hogy mit jelent tulajdonképpen az automobilizmus, sőt nemcsak mint miniszterelnök, hanem mint katona is, tisztában van annak stratégiai jelentőségével és hatásával is. Itt volnék bátor egy javaslatot tenni. A honvédelmi kormánynak az az álláspontja, hogy egy bizonyos típus szerint történjék ebbe az országba az autóbehozatal. Ez az elgondolás teljesen helyes és természetesein ennek meg kell előznie minden más szempontot; ezt csak helyeselheti mindenki, szemben azzal a gazdasági elgondolással és rendszerrel, védővámmal stb., amellyel a pénzügyminiszter úr ezt a célt szolgálni kívánja, mert ez teljesen elhibázott. Mint méltóztatnak látni, a legutóbbi alika-