Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

Az országgyűlés képviselőházának 268. hiszen ha valaki megkapta sorban az ipartestületek jelentéseit, (Jánossy Gábor: A nagyiparra értette!) az láthatja, hogy az ipar teljesen hasonló helyzetben van, mint a mezőgazdaság. Különbséget kell tenni — és ezt az igen t. képviselőtársam elfelejtette — a kisszámú, protekcióban részesülő nagyipar között és az egyébként tényleg nehézségekkel küzdő és senyvedő kisipar (Magyar Pál: Es a középipar!) és középipar között. Mert állítom, hogy a mai gazdasági helyzetben egynéhány, majdnem azt mondhatnám, a monopol-kapitalizmusa felé hajló nagy család rendelkezik azokkal a gyáripari vállalkozásokkai, amelyekkel — sajnos — semilyen kormányzati intézkedés a mai napig meg nem küzdött, vagy azt kell feltételeznem, hogy megküzdeni nem is képes. Az én igen t. képviselőtársam és barátom egyebek között felhozta Eckhardt képviselőtársunk beszédének Ggy részét, amelyet ő maga is helyeselt, nevezetesen azt, amely az úgynevezett dumping áron külföldre szállított mezőgazdasági, illetve ipari produktumokról szólt, amely cikkekben idehaza formális hiány van, és amelyek az élelmezés feljavítására szolgálhatnának, ha ezeket olyan áron juttatnák a fogyasztóközönségnek, hogy az meg tudja szerezni. (Ügy van! ibalfelől.) Igen t. képviselőtársamat itt egy kellemetlen dologról kell felvilágosítanom, éspedig arról, hogy ami a cukor kérdését illeti, ez sokkal nagyobb kérdés-komplexus, mint amilyennek első pillanatra látszik. A cukorkérdésben — szomorúan kell megállapítanom — nem a kormány dirigál, hanem a brüsszeli egyezmény. A brüsszeli egyezmény értelmében pedig az 1 millióról 700.000 métermázsára csökkent belső fogyasztásunknál a belső fogyasztási árat a cukorkartellnek csak olyan feltétel mellett engedték megrögzíteni 1 pengő 24 filléres engros árban, tehát 124 pengős métermázsánkénti engros árban, hogy kötelezte magát — devizális okokból — 500.000 métermázsa kivitelére. A cukor külföldi ára — miután a cukornak a nemzetközi ára időnként szabályoztatik — a nálunk érvényes 124 pengős métermázsánkénti árral szemben 9 pengő mázsánkint, amelyet tőlünk 7'5 pengőért kapnak. Ezzel azonban csak látszólag hoz a,z igen t. cukoripar áldozatot, mert azon a címen kapták meg a 124 pengős belső fogyasztási árat, hogy ennek ellenében félmillió métermázsa cukrot fognak kiszállítani, tehát valutáris szempontból javítják külkereskedelmi mérlegünket. Azonban az történt, hogy nem szállítottak ki félmillió métermázsa cukrot, hanem a legutóbbi esztendőben csak 40.000 métermázsát, szóval a vállalt kötelezettségnek csak 8 százalékát teljesítették, ami nekik mindenesetre igen jó üzlet, mert csak ezen a címen élvezhetik a belső fogyasztásban a megengedhetetlen horribilis árat. Igen t. képviselőtársam beszélt a trianoni nyugdíjterhekről. Az igen t. képviselőtársam elgondolását teljesen aláírom és teljesen helyeslem. Azonban itt nagy hiba történt. A trianoni nyugdíjterhekről, amelyeket a békeszerződés értelmében tényleg az utódállamoknak kellett volna viselniök, — méltóztassék csak yiszszaemlékezni — a Bethlen-kormány a hágai egyezményben lemondott. A joglemondás^ után nagyon nehéz felvenni ennek az egész kérdéskomplexumnak a megszakadt fonalát. Állítom, hogy ilyen lemondás után, már a sikernek sokkal kevesebb valószínűségével és reményével mehetünk ennek a kérdésnek igazságos elbírálása elé, mint mehettünk volna akkor, ha ülése 1934 április 27-én, pénteken. 487 ez a bizonyos hágai egyezmény nem történt volna meg. Ami^ pedig Kenyeres képviselőtársam felszólalását illeti, azzal elejétől végéig teljesen egyetértek; hogy mégis óriási különbség van a kettőnk felfogása között, ez a gyakorlat miatt van. Igen t. képviselőtársam rámutatott arra, hogy a, rokkantkérdésben és általában a frontharcosok kérdésében milyen anomáliákat tapasztalt és rámutatott arra is, hogy milyen rövid idő elegendő volt arra, hogy ezekről a kérdésekről megfeledkezzünk, vagy ha nem is feledkeztünk meg, nem foglalkozik ezzel a kérdéssel az ország és a nemzet azzal a méltányossággal, amint azt a frontharcosok, illetve a rokkantak joggal elvárhattak volna. (Erdélyi Aladár: Mind ígéret maradt.) , Az f igen t. képviselő úrnak, mint kormánypártinak, több befolyása van ezeknek a dolgoknak az érvényesítésére, mint nekünk, ellenzékieknek. Fel kell hívnom az igen t. képviselő úr figyelmét arra, hogy az 1933:

VII. te. egészen precízen és imperative rendelkezik a frontharcos- és rokkantkérdésről. Éppen ezért csodálom, hogy a képviselő úr ezeknek a kérdéseknek a taglalásába belement, amikor egyszerűen azt kellett volna követelnie, hogy a törvényt, amelynek végrehajtási utasítását azóta a honvédelmi minisztérium ki is adta és amely már életbe is lépett, hajtsák végre. (vitéz Kenyeres János: A társadalom részéről is történnek mulasztások. — Erdélyi Aladár: Ez nem menthet fel másokat.) Ez a törvény imperative rendelkezik mindazokról a dolgokról, amelyeket az igen t. képviselő úr felhozott. Elég szomorú dolog, hogy fel kellett ezeket hoznia ennyi idő után, mert hiszen ezeket a panaszolt dolgokat már régen orvosolni kellett volna, úgy, hogy remélem, hogy t. képviselőtársam meg is fogja szavazni errevonatkozólag a benyújtandó határozati javaslatomat, amely következőleg hangzik (olvassa): »Utasítsa a Képviselőház az illetékes minisztereket arra, hogy a rokkanttörvény és annak végrehajtási utasítása értelmében az állami, városi és a közületek által kiadott munkáknál, valamint a közszállításoknál meghatározott arányszámban rokkantakat ténylegesen alkalmazzanak.« Engedje meg igen r t. képviselőtársam, hogy felolvassam a törvény rendelkező részét. A törvény 27. §-ának (3) bekezdése a következőket mondja (olvassa): »A legalább 20 munkást állandóan foglalkoztató iparüzemek és iparvállalatok, — ideértve az állami és önkormányzati iparüzemeket és iparvállalatokat is — továbbá az osztálysorsjegyeknek legj alább tíz alkalmazottat állandóan foglalkoztató főelárusítói, végül az állami támogatásban ^részesülő és legalább 20 alkalmazottat állandóan foglalkoztató kereskedelmi társaságok niindaddig, míg alkalmas jelentkező van, az új felvételeknél az újonnan felvett alkalmazottaknak és munkásoknak 10%-áig hadirokkantakat, hadiözvegyeket, illetőleg hadi árvákat kötelesek alkalmazni.« Méltóztatik látni, a törvény expressis verbis rendelkezik, (vitéz Kenyeres János: Ez a bizottságban az én indítványomra ment keresztül!) Nagyon helyesen méltóztatik mondani, a képviselő úrnak ezt a kívánságát a képviselő úr ajánlatára emelték törvényerőre, Méltóztatik látni: amikor ilyen helyes elgondolásból törvény válik, ezt a törvényt tulajdonképpen mind a mai napig nem valósították 70*