Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

Az országgyűlés képviselőházának 268. ülése 193U április 27-én, pénteken. 465 bői kerül ki és nagyon vigyázniok kell a telepítő vállalatoknak arra, hogy kiket telepítsenek le. A telepítésnek első nehézsége az, hogy legtöbbnyire nincstelen emberek települnek le, akik még a földnek az árát sem tudják megfizetni, amelyet vállaltak. Hogyan tudnák ezek a közintézmények létesítésével járó költségeket viselni? A nagyváradi káptalannak láttam egy telepítését. Sikerült Biharmegyében Üjiráz községet telepíteni, de csak úgy, hogy a telepítő káptalan olcsó áron adta a földet hosszú törlesztésre, a telepítő káptalan építtette meg saját költségén a templomot, azt felszerelte, a káptalan építtette meg az iskolát, azt felszerelte, biztosította a sajátjából a tanító megélhetését, építtetett plébániát és még községházát is. Csak így lehet telepíteni. (Egy hang a jobboldalon: Es még az adót is kifizette!) Azt már nem. Nem lehet azonban úgy telepíteni, hogy nincstelenek fizessék kezdettől fogva az .adót, a telek vételárát, a házépítés és a közintézmények költségeit is. Akármilyen gyönyörű terveket gondolnak el nálunk, ezen a ponton fog megbukni minden telepítési kérdés, az csak szappanbuboréknak fog bizonyulni. Hogyan lehessen tehát a telepítéshez hozzányúlni? Megmondom: fokozatosan, egyenkint. Egy-egy helyet lehet kikeresni az Alföldön. Az Alföld a legalkalmasabb terület a telepítésre. Számításom szerint kétszer-háromszor annyi ember megélhetne az Alföldön, mint amennyi ma él. Az Árpádok idejében, a mohácsi vész előtt az Alföld ép úgy tele volt hintve a magyar élet csillagjaival, az apró kis magyar falvakkal, mint ahogy tele van hintve Székelyföld, vagy a Dunántúl ma is. A török pusztította ki az apró falvakat. Ezeket az apró falvakat lehetséges visszaállítani, csak megfelelő terület szükséges hozzá, ami meg is van, mert hiszen eladósodott birtokok vannak. Debrecen város is az ő 40 millió pengő erteket képviselő nem jövedelmező vagyonrészéből, azt hiszem, egészen nyugodtan átengedne egy hányadot telepítésre, ha ennek fejében valamit elengednének az adósságából. Az Alföldön való telepítésnek azonban nagy akadálya az, hogy az Alföld éghajlati viszonyai többé nem olyanok, mint amilyenek az Árpádok idejében voltak, amikor az Alföld vízbő volt és a vízbő Alföldön a termelési lehetőségek kedvezőbbek voltak, mint ma. A Hóman—Szekfu-féle történelemkönyvből nagyon érdekes igazolását látjuk annak, hogy a török hogyan pusztította el az Alföldnek nemcsak a magyarságát, hanem egyúttal a termelési előfeltételeit is. Nekünk az Árpádok idejében megvolt vízbőséget vissza kell állítanunk, természetesen nem úgy, hogy a Tiszát szabadjára eresszük^ hanem megfelelő okos csatornázással és elsősorban a Duna—Tisza-csatorna megépítésével. Hogy erre itthon mikor lesz pénz, azt nem tudja senki, ellenben úgy tudom, hogy külföldön is van érdeklődés a Duna—Tisza-csatorna iránt. Es mivel ez jövedelmező befektetésnek ígérkezhetik, nem tudom, nem volna-e lehetséges külföldi érdekeltséggel is megindítani a Duna—Tisza-csatorna megépítését és az Alföld csatornázását. Az Alföld csatornázásával az éghajlati viszonyok megváltoznak, a termelési lehetőségek mások lesznek, és háromszor annyi magyar ember élhet meg az Alföldön, úgyhogy majdnem annyi élhet meg az Alföldön ma, mint amennyi egész Nagy-Magyarország lakossága volt, és akkor a magyarság fejlődési lehetősége. még a trianoni határokon belül is adva van. Amikor ez az adottság megvan, akkor apránkint kell megindítani a telepítést a csatornázással, a Duna—Tisza csatornával párhuzamosan, mert egyszerre költséggel nem fogjuk bírni. Szerintem a telepes községeknek meg kell adni azt a kedvezményt, amelyet adunk az újonnan épült házaknak, hogy t. i. állami adómentességben részesülnek. A telepes községeknek feltétlenül meg kell adnunk azt a jogot, hogy 10—20 esztendeig állami földadót, állami házadót se kelljen fizetniök, akkor oda fogjuk csalogatni a magyart az adófizetési kedvezménnyel. Talán odacsalogatja az, hogy vesz magának földet ott, ahol nem kell utána adót fizetni. Ami a közintézményeket illeti, amelyeket az államnak kell felállítania, a községházát, az iskolát a telepítési alapból talán elő lehetne teremteni. A templomra és a plébániára, parochiára nagy súlyt helyeznék, és itt az egyházakat, a felekezeteket hívnám fel nemes versenyre, hogy egy-egy új telepes községben a szerint, hogy annak milyen vallású a lakossága, az illető egyház, felekezet, országosan építse fel az új templomot, az új paplakot és adja ajándékba. Amint valamikor az orosz betörés idején egy-egy község, egy-egy város vállalta egy rombadőlt község felépítését, úgy vállalják most az egyházak, a felekezetek egy-egy új magyar faluban az Isten házának felépítését és adják azt az új magyar falunak ajándékba. Ez járható út volna, így a telepítést meg lehetne kezdeni. Mert ezer faluról, sőt talán még húsz faluról sem lehet beszélni a közel jövőben. Egynéhány falu telepítéséről azonban lehet beszélni, erről lehet komolyan gondolkozni. Egyre kellene még azonfelül vigyáznunk, arra, hogy lehetőleg többgyermekes családok gyermekeit telepítsük oda az új faluba, hogy oda ne az egyke szelleme vonuljon be, hanem a régi magyar nagy családok gondolkozása. Evvel kapcsolatban megemlítem azt, hogy egyes 'lapokban panaszhangok hangzottak el arról, hogy a Dunántúlon a magyarság szaporodása egyes vidékeken meigállt. Ha ez így van, — nem tudom, hogy így van-e, mert nem voltaim ott személyesen — akkor azon a néhány helyen a bajt lakolizálni kell és segíteni a bajon azzal, hogy az országnak más, még nem inficiált részeiből telepítsünk oda magyarokat. Ez legyen a telepítésnél az első lépés: megerősíteni azokat a veszendőbe indult magyar pontokat, magyar várakat a Dunántúlon, amelyek miatt most jajgatunk, hogy az idegen áradat elsöpri a magyart. Oda állítsunk erős magyar védőőrséget azokról a helyekről, ahol a magyarság él és szaporodik, de ahol nem tud kellőkép megélni, boldogulni. A tiszántúli részeken nincs egyke felekezeti különbség nélkül, ezt mondhatom; tiszántúli, biharmegyei református kerületnek is voltam a képviselője, és ott sem volt egyke. Tessék a szerint, hogy a Dunántúl melyik részén lép fel az egyke veszedelme, az ország egyéb részeinek erőteljes magyarságából odatelepíteni családszerető magyarokat és evvel az idegenek beözönlését meg lehet akadályozni. T. Ház! En nem vagyok az ilyen panaszoknak szívesen hallgatója, még kevésbbé szívesen hangoztatója. A pahaszkodásokból nem tudunk megélni. Nekünk, különösen ma, amikor a világban minden forrong és egy új világ készül, fel kell készülnünk nemcsak erővel, nemcsak bátorsággal, hanem fel kell készülnünk reménységgel is. Es a reménység nekünk a ma-