Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-268
466 Az országgyűlés képviselőházának í gyarság jövőjében megvan. Nem pusztuló faj a magyar. Hiába hirdetik és hiába akarják megtéveszteni a világot azzal, hogy a magyar faj pusztul. Nemcsak idebenn van életerő a magyarságban, hanem a magyarság igenis erősödik a 'megszállott területeken is. Hiszen csak a statisztikai adatok meghamisításával kénytelenek azt a meggyőződést kelteni a világban, mintha a megszállott területeken meg volna pecsételve a magyarság sorsa. En, aki folyton érintkezésben állok a megszállott területekről jövő testvérekkel, közvetlen meggyőződésből és közvetlen érintkezéseim alapján állíthatom, hogy^ ma sokkal többen beszélnek magyarul Kassán, Szabadkán, Nagyváradon és Marosvásárhelyen, mint ezelőtt tíz esztendővel is. A magyarság igenis előretör és nem engedi magát visszaszoríttatni. A magyarságot vissza lehet szorítani a statisztikában úgy, amint — ugyancsak közvetlen tudomásom van róla — az oláh statisztikáiban olyan címen vallatták be magukat a magyarokkal románoknak, hogy megfenyegették: nyugdíjas vagy, elveszted az oláh államtól a nyugdíjadat, ha magyarnak mered vallani magad. így igen könnyű azután statisztikát csinálni arról, hogy a magyarság fogy. A valóság azonban az, hogy a megszállott területeken megállt az eloláhosodás, ami azelőtt volt, megállt az eltótosodás, ami azelőtt volt és megállt az elszerbesedés. A magyarság ellenben áll és összetartásban példát ad nekünk, a trianoni határok közé szorított magyarságnak is. Ott nincs annyi civódás, nincs annyi pártviszály a magyarság között, mint amennyi mi közöttünk van itt a Csonka-Magyarországon. Ott a nemzeti egység sokkal erősebben és imponálóbban van megszervezve és sokkal erősebben áthatja a lelkeket, mint Csonka-Magyarországon. Éppen ma olvasom, hogy a sinfalvai vérengzés és rablás tetteseit az oláh bíróság egyhangúlag felmentette. Néhány hónappal ezelőtt én voltam kénytelen ezt a gálád merényletet szóvátenni a képviselőházban. Akkor — méltóztatnak rá emlékezni — az oláh kormány kijelentette, hogy megindítja a legszigorúbb vizsgálatot. Ma mégis azt olvasom, hogy felmentették a 39 vádlottat és elfogadták azt a védekezésüket, hogy bár megtalálták náluk a magyarok értéktárgyait, de ezek az ártatlan tettesek csak »találták« azokat. Nemrégiben az oláh parlamentben hangzott el egy nyilatkozat, amely Nagyromániának a jogait vitatta a Magyarországtól elszakított területek felett és ebben a nyilatkozatban azt mondották, hogy a történelem, a jog és az erkölcs nevében vették birtokba azt a területet. Hogy a történelem nevében vették volna birtokukba, arról akkor lehet beszélni, ha az ember elfogadja, hogy a hamisítás egyenértékű a történelemmel. Hiszen az oláhok történelmi igénye nem más, mint a hamisítás. A jogrend és erkölcs argumentumára pedig a sinfalvai ügyben hozott ítélet adja meg a legfőbb választ. Ha ez a jog, ha ez az erkölcs, hogy a rablókat felmentik csupán azért, mert a megraboltak magyarok, akkor ez az eljárás a megszálló hatalmak egész jogi és erkölcsi alapjára nézve jellemző. Én ezzel szemben azt állítom: a magyarság a megszállott területen az elnyomatásnak ellenére, annak ellenére, hogy a magyar sajtónak nem engedik meg, hogy a magyar városneveket is használják, annak ellenére, hogy a magyarokat üldözik és még a ki8. ülése 19 3 U április 27-én, pénteken, rablóikat is felmentik, igenis él és erősödik. Öntudatra ébred pl. a megszállott területen túl, Moldvában az a csángó-tömeg, az a 200.000 ősmagyar tömeg, Moldva őslakossága is, amelyről a magyarság is megfeledkezett. Az a 200.000 főnyi csángó magyar ott az erdélyi Kárpátokon túl a Szerétig, több, mint száz falut népesít be tiszta magyarokkal, ma nemzeti öntudatra ébredt, ma templomaiban nem hallhat ugyan magyar prédikációt, de magyarul énekel és imádkozik. Ez a csángó magyarság a legjobb válasz: az elnyomatás alatt a magyar öntudat felébredt és terjeszkedik a magyarság, oda ereszti le gyökereit, ahová ezelőtt nem eresztette le. Bukarest lakosságában 200.000 magyar van. Innen állíthatjuk tehát most Titulescu úrnak, hogy minden balkáni elnyomás dacára élünk, élni fogunk és erősödünk, hiszen a világ második legnagyobb magyar városa 200.000 magyar lakossal Bukarest és Bukarestben magyar szóval könnyebben el lehet igazodni, mint Budapesten német szóval. Amikor a magyarságnak ilyen erőkifejtése yanja világon, akkor én ennek a nemzetnek jövője elé bizalommal nézek annak ellenére, hogy trianoni börtönben vagyunk, annak ellenére, hogy az adósok börtönében vagyunk. Mi mégis bátran viseljük ezt a sorsot és mert látom, hogy a kormányt ez az igazi magyar fajszeretet hatja^ át, a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik) Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván szólni! Imrédy Béla pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Két törvényiben előírt kötelességemnek kívánok eleget tenni, amikor két jelentést terjesztek a t. Ház elé. Az egyik szól a biztosító magánvállalatok állami felügyeletéről és egyes közhiteli kérdések rendezéséről szóló 1923: VIII. te- 2. $-a alapján »a biztosító magánvállalatok évi zárószámadásai és üzleti jelentései, valamint az ezekkel kapcsolatos statisztikai kimutatások tárgyában« kiadott miniszteri rendeletről; a másik, az egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről szóló 1928:XII. te. 27. §-a alapján az 1929. évi 1100/P. M. számú rendeletben »az • élet- és járadékbiztosítási szerződések átruházása tekintetében a biztosító magánvállalatokra fennálló egyes határidők meghosszabbítása tárgyában« kibocsátott 149.669/1933. XVIII. számú pénzügyminiszteri rendeletről. Kérem mindkét jelentésnek a pénzügyi bizottsághoz való utalását. Elnök: A Ház mindkét jelentést kinyomatja, tagjai közt szétosztatja s jelentés és tárgyalás céljából kiadja a pénzügyi bizottságnak. Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Magyar Pál! Magyar Pál: T. Képviselőház! Krüger Aladár t. képviselőtársam beszéde, amelyet elismerendő nemes, hazafias érzés hatott át, engem abban a részében impresszionált leginkább, amelyben gazdasági kérdésekkel foglalkozott, mivel tanújelét láttam benne annak az egész költségvetési vitán áthúzódó tapasztalatnak, hogy a mai gazdasági bizonytalanságban mindazok a képviselők, akik az életben kint mozognak, elsősorban mégis a gazdasági válságot megülő problémákkal foglalkoznak, és nemcsak a részletkérdések, hanem az alapvető gazdasági igazságok tekintetében is szétágazóan keresik a megoldás módját. Hogy mennyire kiforratlan ebből a szempontból még a gazdaságtudományok gondos művelői előtt is a helyes kiút,
