Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-267

.458 Az országgyűlés képviselőházának 267. ülése 193% április 26-án, csütörtökön. nak nevében, amelyhez tartozni szerencsém van, hanem az egész ellenzék nevében is kijelenteni, hogy minden ellenzéki képviselő támogatni fogja ezt a javaslatot. (Ügy van! Ügy van! a balodalon.) Most áttérek a Jánossy Gábor t. képviselőtársam fejtegetéseivel való foglalkozásról a saját gondolatmenetemre. Én elsősorban, sőt majdnem kizárólag politikai okokból viseltetem bizalmatlansággal a kormány iránt. Ha a kor mány gazdasági intézkedéseiben van is kifogásolni való, ha a pénzügyi rendszabályokban van nagyon sok olyasmi, amit jogos kritika illethet, mégis felelősségteljes ember ma nem mondhatja százszázalékos bizonyossággal azt, hogy a mai borzasztó nehéz gazdasági és pénv i'gyi helyzetben jobban tudná csinálni a dolgokat. A pénzügyminiszter úr részéről mindenesetre annyi hozzáértést, annyi iparkodást, anynyi emberfeletti, a nehézségekkel megküzdeni akarást és küzdelemre való bizalmat látunk, hogy itt őszintén szólva, csak a pénzügyi és csak a gazdasági kérdések nem volnának elegendők ahhoz, hogy mi, akik objektív ellenzéki kritikát akarunk gyakorolni, a költségvetést ne szavazzuk meg. Egész bizalmatlanságunknak a kormánnyal szemben, — hogy egy divatos szót használjak — a kormánynak úgynevezett politikai vonalvezetése az okozója. A tavalyi költségvetési vitában ennek a partnak soraiból még előlegeztük a bizalmat a Gömbös-kormánynak, előlegeztük feltételesen, mert nem akartuk, hogy a kormánypárt részéről az a szemrehányás érhessen minket (Proper Sándor: Mi nem tévedtünk!), hogy miért nem fogadjuk legalább azzal a jóindulattal, amellyel a Bethlen-kormánnyal szemben viseltetünk, amellyel a Károlyi-kormányt támogattuk. Ezért helyezkedtünk várakozó álláspontra, ezért szavaztuk meg a költségvetést. Sajnos, azok a remények^ amelyekben akkor magunkat ringattuk, nagyrészt nem váltak valókká, viszont mindazok az aggodalmak, amelyeknek akkor a kereszténypárt valamennyi szónoka igen mérsékelt hangon és igen tárgyilagosan adott kifejezést, sajnos, nagyrészt megvalósultak. Gömbös miniszterelnök úrnak igen határozott és igen szókimondó egyénisége van, amely nem kertel, amely megmondja azt, amit gondol, megmondja nyiltan, megmondja becsületesen — amit csak a legnagyobb elismeréssel emeltünk ki — és ő félre nem érthető módon s>z<

: gezte le álláspontját olyan alkotmányjogi kérdésekben, amelyekben nekünk is megvan a nagyon határozott ílláspontunk és pedig Gömbis miniszterelnök úr álláspontjával homlokegyenest ellenkező álláspontunk. Ezt olyan határozottsággal, olyan egyértelműen jelentette ki a miniszterelnök úr, (Homonnay Tivadar: Es olyan feleslegesen!) hogy ezt így vagy úgy magyarázni nem lehet. Bethlen volt miniszterelnök úr annakide^ jén az ő nagy noli.tikai ügyességével, az ő nagy rutinjával, éles' eszével, a holnapnál és a holnaputánnál tovább való látásával nem akart semilven lehetőséget, semilyen esetleg lehetővé váló kombinációt a kezéből ab ovo kiengedni, nem akart eleve elutasítani semilyen megoldási lehetőséget. Ö megelégedett azzal, hogv kijelentette: ez a kérdés nem f aktuális. Korrektül kénytelen vagyok megállanítani, hogy a jelenlegi miniszterelnök úr is kijelentette abban a formában, hogy nem aktuális, ugyanakkor azonban tavaly leszegezte elvi álláspontját is ebben a kérdésben, amit Bethlen István volt miniszterelnök úr sohasem szegezett le s azóta nem jelentette be sem a Képviselőházban, sem másutt a nagy nyilvánosság előtt, hogy ezt az elvi álláspontját revízió alá vette. A miniszterelnök úr nyíltságából, a miniszterelnök úr szókimondásából, amellyel mindig becsületesen megmondja, amit gondol, amit akar, kénytelenek vagyunk oda következtetni. hogy ezt az elvi álláspontját ebben a kérdésben nem változtatta meg. (Homonnay Tivadar: Nem revideálta!) Nekünk sem változott az álláspontunk. (Büchler József: Pedig szeretnék ha megváltozna a miniszterelnök úr álláspontja, ha köztársaságot akarna! — Derültség,) Ha Gömbös miniszterelnök úr köztársaságot akarna, ezt meg is mondaná. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) En mindenki elvi álláspontját tisztelem, épúgy becsületes meggyőződésnek tartom az urak köztársasági meggyőződését, mint mások meggyőződését megkövetelem azonban, hogy a mi meggyőződésünket is hasonlókép mint becsületes, haza fias és a magyar nép szeretetéből fakadó meggyőződést tiszteljék és minket is legaiább egyenrangú tényezőnek tekintsenek, mert a m* álláspontunk sem változott meg. Őszintén bevallom, eltekintve attól, hogy én személyesen olyan társadalmi osztályhoz tartozom, amely sokat köszönhetett az uralkodónak, tehát talán bizonyos kegyelet és hála is dolgozik bennem, eltekintve attól, hogy mint volt katonatiszt régi esküm emléke is bizonyos kötelékeket fon közém és a törvényes uralkodó közé, mégis kijelentem, hogy meggyőződésem és érzelmeim teljes épségbentartásával egy szóval sem említeném, egy szóval sem forszíroznám ezt a. kérdést, sőt hallgatólag minden más megoldásba belemennék, ha azt tartanám, hogy ennek a kérdésnek legitimista szellemben való megoldása káros vagy veszedelmes lehetne n nemzetre nézve; más megoldásba is belemennék, ha azt tartanám, hogy nem aktuális erről a kérdésről beszélni s hogy kívánatos a statusquo minél hosszabb ideig való fenntartása. Ebbe is belemennék, s nem bánnám, azonban nemcsak mi beszélünk erről a kérdésről Magyarországon, beszélnek erről külföldön, beszélnek barátaink és ellenségeink egyaránt, beszélnek Franciaországban és Németországban, beszélnek elsősorban a velünk barátságos viszonyban lévő Olaszországban s a velünk nem éppen barátságos viszonyban élő környező államokban. Amikor az egész világon kezd- az emberek figyelme ráeszmélni arra, hogy a Duna völgyének rendezése mégsem késhetik soká, amikor kezdenek rájönni, hogy micsoda őrült, észszerűtlen badarságot követtek el akkor, amikor azt a szép gazdasági organizmust és egységet, amilyen országunk a háború előtt volt, erőszakkal megbolygatták, amikor a be; teg Európa egyik kelevényének ezt a mostani össze-vissza szabdalt térképet tekintik, amelyet valamiképpen orvosolni kell, akkor természetesen a különböző kombinálgatásokban, a különböző tervezgetésekben szerepet játszik a restauráció gondolata is és akkor igenis kötelességünk ezt nekünk kifelé hangoztatni, hogy neesak a külföldi véleményeket hallják a világsajtóban, amely külföldi vélemények alapján ítélik meg ennek a kérdésnek esélyeit, hanem a magyar véleményt is hallják meg. Minthogy mi sem gördítünk akadályt az elé, — nincs is hatalmunkban — hogy az ellentétes felfogáson levők véleményüket nyilváníthassák, megkö-