Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-254

Az országgyűlés képviselőházának 25 J+, ülése 193U március 21-én, szerdán. azt kérdem: .melyeik voltak azok ,a külpolitikai jelenségek, amelyek az elmúlt időben a magyar közvéleményt foglalkoztatták'? Elsősorban az oroszokkal kötött megállapodás, illetőleg a szovjet elismerése. Esrről a kérdésről itt már annyi szó esett, hogy én nem akarok más kommentárt hozzáfűzni, minit hogy annak a meggyőződésemnek adjak kifejezést, hogy politikailag elhibázott, gazdaságilag pedig elkésett lépés volt. 'Nagyon szeretném, ha a miniszterelnök úr a majdan — remélem — interpellációmra adandó és Fábián igen t. képviselőtársaimnak e kérdésiben tett interpellációjára adandó válaszában felvilágosítaná a magyar közvéleményt, hogy melyek azok az okok, amelyek .ennek, az egész ország előtt igen népszerűtlen egyezménynek aláírására késztették, s melyek azok a gazdasági és politikai hasznok, amelyeket ezekből remélünk. T. Ház! A itölbibi politikai és külpolitikai események közé sorozható Suvieh olasz külügyi államtitkár úrnak és Dollfuss kancellárnak budapesti látogatása, amelyek igen nagy benyomást keltettek nemcsak Magyarországon, 'hanem a külföldön is. Lehetséges és valószínű is, hogy ezek a látogatások bizonyos fokig csak udvariassági tények voltak, hiszen ez olvasható ki előkelő vendégeinknek akkoriban tett nyilatkozataiból is, de tény az, hogy ezeknek a látogatásoknak 'következménye volt a napokban közzétett római megegyezés, illetve két, Magyarországán nyilvánosságra hozott jegyzőikönyvnek közlése és egy harmadik jegyzőkönyvinek (közlése, amelyet a magyar lapokban, sajnos, mem találtam ímeg ós amelyik, úgy tudom, az Olaszország és Ausztria közötti külön megállapodásra vonatkozik. T. Ház! f

Mielőtt ezeknek az egyezményeknek bírálatába bocsátkoznék, amelyekből én, őszintén szólva, egy^ jobb jövőnek reményében kezdek bízni, méltóztassanak megengedni, hogy röviden rámutassak azokra a pontokra, amelyek az én szerény nézetem szerint a múlt magyar külpolitikának legflagránsabb hibáit képezték. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Az egyik az, hogy Magyarország külpolitikájában úgyszólván rögtön az összeomlás után, jobban mondva a Bethlen-kormánynak kormányrajutása után teljesen a német orientáció jegyében mutatkozott kifelé is, befelé is. (Lázár Miklós: Ez igaz! Sajnos!) A legnagyobb hiba volt eben a látszatban, —- és szerintem ebben a tényben — hogy a magyar revízió kérdését a német revizionista kérdésekhez kapcsolták. (Ügy van! balfelől.) Idők multán, de csak a legutóbbi időkben kezdett a hivatalos politika ettől eltérni, de nem egészében és Bethlen István grófnak előbb idézett igen érdekes cikke nem tud megszabadulni a maga lényegében most sem ettől a gondolattól, hogy valamiképpen a német érdekeket ne sértsük és nehogy ol./an látszatot keltsünk, mintha a magyar külpolitika a német érdekekkel szembehelyezkednék. E tekintetben nem tudom megérteni a cikkében más helyeken megnyilvánuló azt az aggályát, hogy a magyar revindikáció biztosítása nélkül miképpen lehetne külpolitikai kapcsolatokat teremteni. Én ellenkezőleg nem látom azt, hogy ha a németekkel tartunk, miképpen lehessen a magyar revindikációkat valaha megvalósítani. (Ügy van! balfelől.) T. Ház! Én 1931-ben kapcsolódtam be újból a politikai életbe, amikor a Curtius-Schobcr elgondolás felvetette az Anschluss-kérdést és annak a nézetemnek adtam — egyelőre csak újságcikkekben, később, amikor ismét beválasztottak, itt a parlamentben — kifejezést, hogy a magyar külpolitika hibás úton jár, ha ezt az alkalmat nem használja fel, hogy a mi függetlenségünk harcát vívó Ausztria mellé sorakozzék. (Lázár Miklós: Ügy van!) Mert ha azt 1931-ben megtettük volna, akkor a mi dunamedencei helyzetünk sokkal erőseb h volna, mint ma, amikor az Anschluss-kérdés a nagyhatalmaknak Ausztria függetlenségét biztosító határozata miatt ideig-óráig mindenesetre el van odázva. Mi tehát azt az előnyt többé már nem használhatjuk fel, amelyet felhasználhattunk volna akkor, amikor még Ausztria egyedül állott, holott már akkor is az Anschluss-kérdés volt Európának a legégetőbb kérdése. (Lázár Miklós: Bethlen a CurtiusSehober-féle terv ellen volt!) Bethlen semlegességet jelentett ki, de a désinteressement-t is kimondották. Azt hiszem, akkor az intéressement politikáját kellett volna nekünk kimondanunk, mert hiszen ma már egészen világos, hogy mi ebben a kérdésben sokkal nagyobb veszélyben forgunk, mint forog Ausztria, mert az Anschlussnak, a Gleichschaltungnak a keresztülvitele jelentené Magyarországra a tőszomszédságot Németországgal, amely minket előbbutóbb gyarmatává süllyesztene. (Ügy van! balfelől^) A hivatalos politika akkor azt hitte, hogy ez egy olyan erős mozgalom, egy olyan biztosan bekövetkező tény, hogy dacára annak, hogy mérlegelte azt a veszedelmet, amely Magyarországot az Anschluss esetén fénye getné, azzal az elgondolással élt, hogy ez úgyi

£ elodázhatatlan tény, nekünk tehát Németor szaggal jólábon kell lennünk, hogy a németé

1 minket majdan mint szomszédok agyon r üssenek és le ne hengereljenek. Azt hiszen., t. Ház, hogy a múlt politikájának ez volt a második és talán a legnagyobb hibája. A harmadik igen nagy hiba volt még Bethlen István igen t. képviselőtársam miniszterelnöksége alatt is, aki soha nem vetette el magától a restauráció kérdését, legalább is nyilatkozott róla, a pécsi beszédének nyilvánosan soha ellent nem mondott, tehát hihető, hogy azon az alapou állott ő is, hogy ő soha nem készítette elő külpolitikailag a restauráció kérdését, amely kérdés bármennyire ne legyen is aktuális az egész európai közvéleményt ma elsősorban foglalkoztatja. (Gr. Sigray Antal: Ez így van!) Sokkal rosszabb a helyzet a t. miniszterelnök úrnak a kormányrajutása óta, aki — sajnos — elvetette magától ennek a kérdésnek a lehetőségét, amit én őszintén sajnálok. Neki sokkal könnyebb revideálni ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját és nem fog szégyenére válni, ha revideálni fogja. T. Ház! Ha most az egész komplexumot a római egyezménynek a szempontjából nézzük, akkor azt látjuk, hogy egy politikai és egy gazdasági jegyzőkönyvet írtak alá a három hatalomnak a képviselői. A gazdasági jegyzőkönyvnek a jelentőségéről már csak azért sem akarok beszélni, mert nem tartom magamat gazdasági szakembernek, de azért sem, mert nem tudjuk annak belső tartalmát. Beméljük azonban, hogy amikor ez a megegyezés létre fog jönni, látható és megfogható előnnyel fog járni a magyar közgazdaság javára, (Farkas István: -Olaszországra, nem mi reánk!) és bármilyen kis eredményt is ért el a miniszterelnök úr ott, nem lesz magyar ember, aki neki azért hálás nem lesz. Reméljük mindannyian, hogy ez a gazdasági megállapodás sokkal sikeresebb lesz, mint a kisantant-nak már 1927-ben Joa-