Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-262

276 Az országgyűlés képviselőházának 262 bőkről beszél, a magyarságot csak mint kisebbséget említi. Méltóztassék megengedni, hogy Mályusz Elemér professzor úr szép tanulmányából a következőket felolvassam (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): »Szemmellátható

an ellentétes mértéket alkalmaz Isbert a magyarság és a svábság méltatásánál. De más módot is felhasznál, csakhogy minél kedvezőbb legyen a németség arányszáma. Egyetlen példa is eléggé megmagyarázza eljárását. A fehérmegyei Hercegfalva lakossága 1920-ban 9191 fő, amelyből 6967 magyar, 2210 német, vagyis a statisztikai kimutatás szerint jelentős magyar többség van. Isbert így bizonyítja be, hogy a németség van többségben: Mivel nem az egész lakosság él a faluban, hanem nagyrésze a falu, mint közigazgatási alakulat 38.000 holdnyi határában, le kell számítani ezt a pusztákon élő — természetesen zömében magyar — lakosságot; így a tulajdonképpeni falunak csak 2750 lakója marad, kik közül magyar 999, ellenben német 1750.« Mályusz egész sorát hozza fel az olyan községeknek, amelyeknél Isbert hasonló számítással élt és az olyan községeket, ahol például határozottan és tagadhatatlanul nagy magyar többség van, ő mint^ német Siedlungskernt említi, így hozza azután ki ezeket a kantonszerű egységeket, megtörvén a magyar közigazgatási kereteket is, azokon kívül állapítván meg ezeket a hamis egységeket. Es még a tót kisebbséget is felhasználja arra, hogy bizonyos átmenetet, kapcsolatot teremtsen ezek között a tömbök között, mert ha már nincs német az ő általa németnek mondott tömbök összekötésére, akkor legalább legyen tót, nem magyar. Kifejezetten magyarellenes könyv tehát ez, amit én minden jó magyar embernek és a törvényhozás minden tagjának szíves figyelmébe ajánlok. Odáig megy Isbert úr a magyarság határtalan és hallatlan lekicsinylésében, hogy nemcsak a pusztai lakosságot, hanem a városi lakosságot is kihagyja a maga térképéből és statisztikájából. A városi lakosság túlnyomó része magyar, az nem kell neki, ezt egyszerűen nemlétezőnek tekinti. Ugyanezt teszi a bányavidékek lakosságával is, amely szintén túlnyomórészt magyar és azt a bevándorolt magyar proletár földlakosságot, amely mégis csak az ezeréves honfoglaló magyarsághoz tartozik, mint betolakodókat, mint jövevényeket tekinti, amely az őslakó németséget, — a 150 évvel ezelőtt ide csak vendégként beköltözött németséget — a maga terjeszkedésében és — mondjuk, az ő terminológiájával — »völkisch« kibontakozásában akadályozza. T. Ház! Éppen ezért képtelennek tartom, hogy a magyar állam hármely tagja az ilyen elemmel, a magyarság ilyen ellenségével együtt működhessék, akár német, akár egyébfajta egyetemen, amint azt Farkas Gyula tanár úr teszi. En nem akarom kétségbevonni az ő hazafiságát, de azt állítom, hogy ez képtelen állapot és szinte erkölcsi incompatibilitás, amely ellen tiltakozni kell. Éppen ezért, mert Isbert asszisztense a berlini Magyar Institutnak, magyar hatóságok támogatásával jöhetett ide Magyarországra, magyar egyházi és közigazgatási hatóságok támogatásával állította fel a maga hamis statisztikáját és mint a^ Magyar Institut asszisztense áll elő és az egész világ számára dokumentálni akarja, hogy a németek már szinte többségben vannak a Dunántúlon. . ülése 193.!}-. évi április 18-án, szerdán Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszéideje lejárt. vitéz Bajcsi-Zsilinszky Endre: Kérem beszédidőmnek negyedórával való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Hogyan jöttek be ezek a telepesek? Mint a nagybirtokosok vendégei és munkásai jöttek be, kezdetben tehát ők is a nagybirtokosok cselédjei és jobbágyai voltak, amikor ide betelepedtek, csakúgy, mint az a földtelen magyarság, amelyet most már egyszerűen kihagy a maga statisztikájából. Es minek köszönheti ez a német kisebbség azt, hogy ilyen gazdasági erőhöz jutott, hogy ma ezekben a falvakban nem ő a proletár, hanem ő a törzsökös kisbirtokos és a magyarság, az utóbb beköltözött magyarság — de semmiesetre sem idegenből, hanem csak a szóm szed vármegyékből beözönlött magyarság — a proletár? Minek köszönheti? Talán egyedül a maga szorgalmának? Hát nem annak a régt uralomnak, amely a magyarság egységének megbontására hozta őket elsősorban, vagy talán nagybirtokos érdekekből hozta és ültette be őket ezekbe a nagybirtokokba és adott módot arra, hogy magyar állami segítséggel megépíthessék a maguk falvait, amelyek ma is sokkal erősebbek és gazdagabbak, mint a tiszta magyar falvak? Lehetséges az, hogy szó nélkül menjünk el ilyen hazug munkák mellett s hogy egy magyar egyetemi tanárnak vezetése alatt álló intézménynek a kereteiből kerüljön ki ilyen könyv? És lehetséges, hogy a magyar állam pénzén előállított Ungarische Jahrbücherben jelenjenek meg ezek a gyalázkodó dolgok? (Fábián Béla: De mit akar?) Nyilvánvaló, hogy mi volt a célja ennek a t. úrnak. Isbert meg is mondja: példát akart mutatni arra, hogyan kell a külföldi német kisebbségeknek a problémáját felfektetni, hogyan kell a statisztikát megoldani, hogyan kell a települést beállítani és — ezt már nem mondja, de mondom én — hogyan kell előkészíteni azt a bizonyos kultúrnacionalizmust, amely mögött az én szerény megítélésem szerint és azt hiszem, a t. Ház többségének megítélése szerint igenis német imperialista törekvések húzódnak meg. Az esetleges német kisebbségi kantonok számára készültek ezek a térképek, itt pedig német kisebbségi kantonok nem voltak és nem is lesznek. Meg vagyok róla győződve, hogyha a t. kultuszminiszter úr, — akinek én^ nemcsak a jóhiszeműségében, hanem tehetségében, hivatottságában is teljesen megbízom — ezt a kérdést megvizsgálja, lehetetlenség, hogy ne nekem adjon igazat és ne keressen módot arra, hogy ez az erkölcsi és hazafias inkompatibilitás, amely ennek a könyvnek az Ungarische Jahrbücherben való megjelenése és a magyar egyetemi tanár vezetése alatt álló Ungarisches Institut között fennáll, megszüntettessék. Nagyon kérem a t. miniszter urat, ne tekintse ezt a kérdést formális problémának. Ez szerintem szimptomatikus jelenség, ez egy példa, útmutatás azoknak a törekvéseknek a számára, amelyek ellen én kardot kötöttem és amelyekkel szemben én a kardot nem fogom letenni mindaddig, amíg valami útonmódon meg nem akadályozzuk azt, hog^y ezek a tendenciák itt Magyarországon érvényesüljenek. Kérem a t. kultuszminiszter urat, nyugtasson meg bennünket, rajtam keresztül azt a nemzeti közvéleményt is, amely már torkig