Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

172 Àz országgyűlés képviselőházának 259. ságú kérdésekre a fennálló szabályok szerint jelenleg is a Közigazgatási Bíróság a harmadfokú fórum. A behajtási illeték inam. túlzott, annak mérséklését indokoltnak nem tartom. A hadik öicsönkötvényekkel való adófizetés lehetővé tételét — bármennyire is méltányosnak látszik ez a kívánság — ezidősHerint az államháztartás anyagi helyzete nem engedi meg. Budapest, 1934. március 26-án. Dr. Imrédy Béla s. k., m. kir. pénzügyminiszter.« Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszon válasz jogával élni. Vázsonyi János: T. Képviselőház! Három hónap után is köszönettel veszem a pénzügyminiszter úr válaszát, azonban azt annak egyes részei miatt nem vehetem tudomásul. Köszönettel veszem azért, mert abban bizonyos ígéreteket kap az a kereskedőtársadalom, amelynek helyzetét interpellációmban bátor voltam lerajzolni, amely helyzet csak a tönk és a csőd szavaival festhető le. A pénzügyminiszter úr megígéri interpellációmra adott válaszában, hogy az általános forgalmiadónál az egyfázisos rendszert fogja meghonosítani, megígéri, hogy a fényűzési forgalmiadót, az ügynökök és bizományosok forgalmaadóját szintén revízió alá veszi. Ugyanígy ígéretet tesz a pénzügyi közigazgatás átszervezésére, valamint a középfokú közigazgatási bíróságok megszervezésére. Ha ezeket az ígéreteket beváltja, abban az esetben igen örülök, hogy interpellációmat elmondottam, mert ezzel egy nyomorban levő, a tönk szélén álló karnak tehettem szolgálatot. Nem vehetem azonban tudomásul a pénzügyminiszter úr válaszát azért, mert továbbra is fenntartja a kereskedői kar által állandóan kifogásolt becslési eljárást; továbbra is fenntartja azt a rendszert, hogy az ügyfélegyenlőség az adótárgyalásnál nem vitetik keresztül, inert míg az adózó nem lehet jelen a zárt tárgyaláson, addig a másik fél, a kincstár képviselője a zárt tárgyaláson jelen lehet és ezt a rendszert továbbra is fenntartani kívánja a pénzügyminiszter úr. Azonkívül nem vehetem tudomásul a választ azért sem, mert azt a régi kívánságot, hogy minden egyes adófizetést legelsősorban a tőkére számoljanak el, nem honorálja, hanem továbbra is fenntartani kívánja — és ezt expressis verbis kimondja — azt a rendszert, hogy minden lefizetett összeget elsősorban a kamatra számoljanak el, ami azt jelenti, hogy aki hátralókban van, soha nem tudja elérni, hogy teljesen rendben legyen tartozásával, ezenkívül pedig sohasem lehet tisztában azzal, hogy adójának fizetése után számlája tulajdonképpen hogyan áll. A ( bírói védelemnek minden esetben való nyújtását a miniszter úr válaszában szintén megtagadja, valamint megtagadja azt az általa is méltányosnak ismert kívánságot is, hogy badikölcsönk Öt vényekkel is lehessen adót fizetni, legalább is az ős jegyzőknek, vagy a szegényebb sorsúaknak. Pedig a méltányosságnak ez szerinte is megfelelne és ez igazságos is volna azokkal szemben, akiknek az állam legalább annyi adóssággal tartozik, mint amennyi adóssággal ők adójuk folytán az államnak tartoznak. A behajtási illetéket szintén nem óhajtja a pénzügyminiszter úr mérsékelni, így tehát igen kevés az, amit ígéreteik alakjában kilátásba helyez, szemben azzal, amit még meg sem igér a miniszter úr. . ülése 19$%. évi április ii-én, szerdán. Mindezek alapján • nem vagyok abban a helyzetben, hogy a pénzügyminiszter úr válaszát tudomásul vehessem. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a pénzügyminiszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen! Nem!) Akik tudomásul veszik, méltóztassanak felállani- (Megtörténik.) Többség. A Ház a választ tudomásul vette. Következik a külügyminiszter úr írásbeli válasza Fábián Béla képviselő úrnak a SzovjetUnióval kötött megállapodás tárgyában folyó évi február hó 28-án előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a választ felolvasni. Frey Vilmos jegyző (olvassa): »Tisztelt Képviselőház! Fábián Béla országgyűlési képviselő folyó évi február hó 28-án a magyar—szovjetorosz diplomáciai viszony újból való felvétele tárgyában elmondott interpellációjára, melyben felvilágosítást kér tőlem arra vonatkozólag, hogy mely okok késztették a magyar királyi kormányt e lépés megtételére és hogy mely garanciákat kapott a kormány arra nézve, hogy a magyarországi bolseviki propaganda nem fog a jövőben a szovjet-unió állami forrásaiból táplálkozni, válaszomat a következőkben van szerencsém megadni: A szóbanforgó probléma nézetem szerint nem alkalmas arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt részletesen és behatóan tárgyaltass ék. Másrészt ezzel a kérdéssel a képviselőházban a legutóbbi hetekben, ha nem is interpelláció formájában, úgy pro, mint contra sok képviselő foglalkozott, miáltal ez minden oldalról annyira meg lett világítva, hogy ahhoz új momentum tulajdonképen alig hozható már fel. Ennélfogva az interpellációra csak röviden és általánosságban kivánok válaszolni. Megállapítom, hogy a magyar kormány azonnal a magyar—szovjetorosz megállapodás létrejötte után részletesen tájékoztatta úgy a Felsőház, mint a Képviselőház külügyi bizottságát — mély utóbbiban tudvalevőleg minden uárt képviselve van — azokról az indokokról melyek őt ennek a lépésnek megtételére késztették. A kormány ezen beszámolóját mindkét külügyi bizottság tudomásul vette. Megállapítom továbbá, hogy a jelen esetben nem ©gy barátsági vagy hasonló szerződésről, hanem egyszerűen egy olyan megállapodásról van szó, melynek értelmében a két ország folyó évi február hó 1-i kelettel a normá.lis hivatalos viszony fel van véve. Ugyancsak megállapodás jött létre a módozatok tekintetében is, melyek mellett a diplomáciai viszon v felvétele megtörténik. Ezek a módozatok a lapokból már ismeretesek. Világos tehát, hogy mindazok a hiresztelések, amelyek egy titkos szerződés megkötéséről szólnak, teljesen alaptalanok. Nem

( kell külön kiemelni, hogy ez a lépés egyáltalán nem jelent frontváltoztatást a bolsevizmussal szemben, melytől ezekután is époly távol állunk, mint a múltban s .amely ellen szükség esetén époly szigorral fogunk eljárni, mint az eddig történt. Mindössze annyiról van szó, hogy helyreállítottuk a normális nemzetközi viszonyt egy oly nagyhatalommal, melynek befolyása az utolsó esztendőben erősen megnőtt, különösen azáltal, hogy mindazok a nagyhatalmak is, amelyek eddig hallani sem akartak Oroszországról, szükségesnek látták vete normális kapcsolatot teremteni és nem tartották lehetségesnek továbbra is fenntartani azt 1 a helyzetet, melyből kifolyólag nem volt mód-