Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-259
Az országgyűlés képviselőházának 259, másikra a bankzárlattal ért véget és azóta a nyomorúság iskoláját járjuk. Éppen ezért, ezeknél az indokoknál fogva a pénzügyiminiszter úr válaszát nem veszem tudomásul. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a pénzügyminiszter úr válaszát tudomásulvenni? (Igen! Nem!) A Ház a választ tudomásulvette. Következik a pénzügyminiszter úr írásbeli válasza Vázsonyi János képviselő úrnak a magyar kereskedők súlyos adóterhei tárgyában folyó évi január hó 24-én elmondott interpellációjára. Kérem a válasz felolvasását. Frey Vilmos jegyző (olvassa): »Válasz Vázsonyi János országgyűlési képviselő úrnak a magyar kereskedők súlyos • adóterhei tárgyában előterjesztett interpellációjára: Az interpelláló képviselő úr kérdéseire azt felelhetem, hogy a közterhek a jelenlegi gazdasági viszonyok között magasak és egyaránt súlyosan nehezednek az összes adózókra, köztük a kereskedőkre is. Nem állítható azonban az, hogy a kereskedelem aránytalanul súlyos terheket visel, mert a kereskedők közterhei nem magasabbak, mint a más foglalkozási ágakhoz tartozó adózók terhei. Sőt vannak egyes rétegek, amelyek fokozottabb mértékben vesznek részt a közteher vis élésben. Egyébként a pénzügyi kormányzat minden törekvése és ténykedése arra irányul, hogy az adózókra nehezedő súlyos terheket a kiadások , apasztásával és az adminisztráció egyszerűsítésével mérsékelje. Az adózok jogos panaszait úgy a pénzügyi kormány, mint a pénzügyi hatóságok eddig is orvosolták, s amennyiben a kereskedők köréből jogos, konkrét panaszokkal fordulnak hozzájuk, a panaszok részletesen és alaposan megvizsgáltatnak és az esetleges jogsérelmek orvosoltatni fognak. Az interpellációval kapcsolatban elhangzottakra pedig megjegyzem az alábbiakat: Téved a t. képviselő úr abban, hogy a fizetési kedvezményeket illetőleg a kereskedők a gazdáknál hátrányosabb helyzetbe kerültek. A közadóhátralékok fizetésére engedélyezendő kedvezmények tárgyában kiadott 16.400/1938. M; E. számú rendelet úgy a kereskedő-, mint a gazdahátralékosok részére egyenlő kedvezményt biztosított. A rendelet alapján mindkét foglalkozási ágbeli hátralékosok egyforma időtartamú és a késedelmi kamatokat illetőleg is azonos fizetési kedvezményben részesülhetnek. Kivételt csak azok a gazdahátralékosok képeznek, akik birtokuk védetté nyilvánítása folytán jogosultak hátralékaikat tíz év alatt kamatmentesen törleszteni. Ezek a hátralékosok azonban a gazdaadózóknak csak egy kisebb részét teszik, akiknek számára lehetővé kellett tenni, hogy adófizetési kedvezmény és egyéb fizetési könnyítések következtében gazdaságukat talpraállíthassák és fenntarthassák. Ezek az intézkedések egyébként a kereskedők érdekeit is szolgálják, mert a talpraállított gazda ismét abba a helyzetbe kerülhet, hogy szükségleteit a kereskedőktől beszerezhesse. Az 1933/1934. évi ínségenyhítő tevékenység költségeinek a fedezésére szolgáló ínség járulékok megállapítása során a kormány az egyenlő teherviselés elvére tekintettel volt. Az ínségjárulék fizetésére jövedelemadójuk után a gazdákat is kötelezte, viszont annak fizetése alól mentesítette a kisebb — évi 500 KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXI. ülése 1934. évi április 11-én, szerdán. 171 pengőt meg nem haladó — adóköteles jövedelemmel rendelkező kereseti adóalanyokat, tehát a kereskedőket is. Az általános kereseti adóalap megállapításánál a becslési eljárást mellőzni nem lehet, mert az adóalanyoknak csak egy csekélyebb hányada vezet olyan szabályszerű üzleti könyveket, amelyek alapján az adóalap megállapítható. Az adózók nagy részénél elfogadható bevallás hiányában a kivető hatóságok becslésre vannak utalva, amelynek során azonban figyelemmel vannak mindazokra a körülményekre, amelyeknek alapján az adózó valóságos jövedelmét helyesen állapíthatják meg. Az adófelszólamlási bizottsági határozatok meghozatalát megelőző tárgyalásról a bizottsági előadó kizárását indokoltnak nem tartom, mert a vonatkozó törvényes rendelkezések értelmében az előadó újabb, a tárgyaláson jelen volt adóköteles előtt meg nem említett érveket nem hozhat fel. Azt a kívánságot, hogy a köztartozásokra befizetett összegek elsősorban a tőketartozásra számoltassanak el, teljesíthetőnek nem találom, mert ez ellentétben áll a hiteléletnek azzal a sarkalatos elvével, hogy minden befizetés elsősorban a késedelmi kamatokra fordítandó. A kérdés ma egyébként sem időszerű, mert az említett 16.400/1933. M. E. számú rendelet lehetőséget nyújt arra, hogy az adózók nagyrósze tartozását kamatmentesen, kisebb része pedig mérsékelt késedelmi kamattal fizethesse. Az illetékek más természetű közszolgáltatások, mint az egyenesadók, s ezért az 5 éves fizetési kedvezményt az illetékekre nézve általánosságban kiterjeszteni nem lehet. Ettől eltekintve, a fennálló törvényes rendelkezések felhatalmazzák a pénzügyi hatóságokat arra, hogy méltányos és indokolt esetekben az illetékhátralék megfizetésére öt évig terjedő fizetési kedvezményt engedélyezzenek. A kedvezmény általánosságiban való kimondásának elmaradásával az illetékhátralékosok at sérelem nem érte, -mert előterjesztett kérelmeikre, ha a kérelem teljesítése indokolt, öt évig terjedhető fizetési kedvezményiben úgyis részesülhetnek. Az általános forgalmiadonal az úgynevevezett egyfázisos adózás teljes kiépítése folyamatban van, s valószínűleg még -ebben az évben befejezést nyer. Ennek a rendszernek kiépítése után fog sor kerülni a fényűzési-forgalmiadó, továbbá az ügynökök és bizományosok forgalmi adójának revíziójára. Az általános forgalmi adóhátralékokra adható fizetési kedvezményekre vonatkozólag 36.000/1934. sz. alatt a rendelet már kiadatott. A pénzügyi közigazgatás átszervezésének kérdése tárgyalás alatt áll. A Közigazgatási Bíróság tehermentesítése céljából középfokú közigazgatási bíróságok szervezésié megfontolás és tárgyalás alatt áll. A jogszabályalkotásnál az érdekképviseleteik kívánságaira a pénzügyi kormányzat eddig is tekintettel volt, s laimennyiben az előterjesztett kívánságok az egyéb érdekeltségi körökbe tartozó 'adózók ési a kimestár érdekeivel összeegyeztethetők voltak, .azok figyeleimlbe is vétettek. Az .adózóknak minden pénzügyi, közigazgatási intézkedéssel iszemlben bírói védelmet biztosítani .nem leihet,^ mert ez a bírói szervezet olyian nagyarányú kiépítését tenné szükségessé, amit az ország a mai helyzetében, nem bir el. Egyébként az érdemleges és a çnagyob'b fontos25