Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-259
Az országgyűlés képviselőházának '259. zedékkel, amely valóra fogja váltani ezt a nagy gondolatot. A jó tanár az első követelmény. Szeretnék megállni egy pár pillanatra a jó tanár fogalmának és lényegének megállapítása mellett. A jó tanár kiváltságos személyiség. Hogy valaki jó tanár legyen, ahhoz az kell, hogy erre a pályára necsak a jövő ködös homályaiban csillogó kis kenyér csábítsa, hanem belső — nem is ösztön, hanem — hivatás. Az a biztos tudat, hogy •amikor a jövő nemzedék tanára, nevelője lesz, a maga eszméi értelmében annak egész belső világát 'kell átalakítania. (Ügy van! half elől.) Ehhez az szükséges, hogy megszerezze azokat az ismereteket — akár szakismereteket, akár általános ismereteket, mondjuk — amelyek őt kiemelik a szürke tömeg közül. Tehát legyen elsőrangú, tudásban tiszta, mert csak így adhatja át ezeket az ismereteket tiszta világos fejjel a jövő nemzedéknek. Ez az egyik nagy követelmény. Ehhez 'izonban az szükséges, hogy iskoláit nyugodtan végezhesse el, azok elvégzik gondtalanul, mert a szüleik havonkint leróják a tandíjat, fedezik az ellátási díjat és az egyéb szükségleteket, a szegény ember gyermeke azonban irtózatosan nehéz küzdelem árán tudja csak ezt a hivatásszerű pályát elérni. Itt adódik és itt van egy parancsoló szükségesség, amely kell, hogy a kultuszkormányt arra indítsa, hogy stipendiumokkal, segélyekkel ezt a tanártípust termelje ki azokból is, akik születésüknél, származásuknál és családi nevelésüknél fogva egész, nagy, telített szociális életet akarnak bevinni abba a hivatásba. A másik nagy feltétel az, hogy az erkölcsi élet terén nyitott könyv legyen a tanár élete. Hiszen itt a történelem kapcsán kétféle példát akarunk a jövő nemzedék elé állítani: az egyik az, hogy a történelemből, a múltból ki akarjuk emelni a történelmi nagyságokat, a nagyokat. a hősöket, a kiválókat. Ezek a holt példák, akiknek formája nyomán nevelődtünk mi az iskolában, A másik az eleven példa, a diák előtt magasan székelő, nagy magaslaton álló tanár, akinél arra kell vigyáznunk, hogy egyrészt^ tudásaiban elsőrangú, jól képzett legyen, a másik oldalon pedig a jellem terén feddhetetlen legyen, akinek az élete nyitott könyv legyen, akinek minden cselekedete nemes és makulátlan, akinek a családi élete a legtisztább, akinek minden cselekvése — mondóm — tökéletes legyen, amikor a legkritikusabb rétes, a gyermekvilág elé áll. Végtelenül nagy csalódást okoz és nagyon jellemromboló az, ha a tanár, aki hivatás- vagy szükségszerűleg, kötelességből tanít valamit, amikor behúzza maga után az iskola kapuját, kint, a zavaros életben egészen más életet él. Itt az igehirdetés nem találja meg azt a fedő cselekedetet, amely az igével együttvéve alakíthatja csak ki a jellemet. Ha tehát azt akarjuk, igen t, Ház, hôgy a tanító, a tanár teljes lélekkel, hivatással éljen ennek a nagy célkitűzésnek, ennek a nagy nemzetnevelő munkának, akkor mindezt szem előtt kell tartanunk. Ezért magam is csatlakozom úgy Petrovácz Gyula, mint Kornis Gyula t. képviselőtársam felfogásához: igenis, a tanári kart — vagy rendet — ki kell emelni, külön klasszisba kell emelni. Van már nálunk két klasszis: a híráké és a katonatiszteké. Önmagától idekívánkozik a tanári kar is, mert — mondom — olyan nagy követelményekkel lépünk fel velük szemben és olyan kívánságokat fűzünk munkájukhoz, amikor a kezükre illése 19SÏ. évi április 11-én, szerdán. 165 bízza minden szülő a maga életének folytatását, legdrágább kincsét, a gyermekét, hogy itt, ha a jelen pillanat nem is kedvez ennek a kiemelkedésnek, mégis mindent el kell követnünk, hogy ez a tanári kar ebbe a harmadik státusba, illetőleg klasszisba helyeztessék. Nem szóltak itt még egy másik kérdésről, amelyet én a miniszter úr nagybecsű figyelmébe ajánlok. A jó tanár az elsőrangú tényező. De ha nem is éppen olyan, de mindenesetre hozzá hasonló rangú tényező a jó tankönyv is, amely az iskolában a tanulásnak és a tudásnak a megrögzítő je és az alapja. Kossz tanár, jó tankönyv: fél eredmény. Kossz tanár, rossz tankönyv: alig számbave hető eredmény. Csak jó tankönyv és jó tanár mellett lehet képezni, tanítani és nevelni nagyszerű eredménnyel. (Fábián Béla: Ez így van!) Éppen ezért ajánlom a miniszter úr figyelmébe a tankönyvszerkesztésnek, a tankönyvírásnak egy megváltoztatott formáját. Ezen a helyen aposztrofálom a miniszter urat. Ö a történelemtanítást az oktatás központjává teszi. Ö írta meg a legtestesebb és a magyar lélekhez legközelebb álló nagy történelmi forrásmunkát. Mi következik ebből? Az, hogy a miniszter úrnak minden bokros elfoglaltsága mellett időt keil szakítania és a lelketlen akták elintézése helyett nem kímélve a fáradságot — hiszen a miniszter úr tudja, hogy történelméből mit kell átadni a közoktatásnak — a miniszter úrnak kell megírnia a tankönyvei, barátaival együtt, úgy a középiskolák, mint a többi iskolák számára. Bár e percben a parlament színe előtt ez kimeríti az összeférhetlenség kritériumát, én felmentem a miniszter urat az összeférhetlenség vádja alól s csak arra hívom fel szíves figyelmét, hogy irodalomtörténeti, mint egyéb tankönyvekben is azok voltak a legkitűnőbbek, amelyeknek megírói azoknak a szakmáknál* legkiválóbb tudósai voltak. Kétféle tankönyv szerkesztő van: vannak művészek, akik tudják, hogy az általuk összeteremtett, uralt anyagból mit kell átadni a köznek. Ez az egyik rész. A másik része a tankönyvszerkesztőknek a taukönyvmesteremberek, akik előveszik a tantervet, maguk elé teszik az idevonatkozó irodalmat és jól vagy rosszul összeeszkábálva a tankönyvet, átadják magának az iskolának. Éppen azért mondom ezt a miniszter úrnak, mert mint e szakmának a legkiválóbb ismerője tudja legjobban, hogy melyek azok a történelmi momentumok, amelyek olyanná formálják a jövő nemzedéket, amilyet e reform célkitűzéseinek sorába iktatott. Ez alól a kötelezettség alól tehát menekülni nem lehet, ezt a miniszter úrnak végre kell hajtani. Egyúttal azt a felelősséget is magán fogja viselni, hogy ha az anyag nem jó, nem fog sikerülni az a történelemoktatás, amelyet a törvényjavaslattal biztosítani akar. A tanári karral szemben felállítjuk azt a követelményt, hogy jellemes, kiváló, elsőrangú legyen minden tekintetben, karakterében csorbát ne szenvedjen. De akkor magának a kormánynak is gondoskodnia kell arról, amit beszédének végső passzusában többször említett Farkas Tibor t. képviselőtársam, hogy tudniillik a tanár — mondjuk így — nemzeti meggyőződését bármely irányban szabadon gyakorolhassa, (Ügy van! Úgy van!) a baloldalon.) hogy az a tanár ne legyen kénytelen olyan felfogással szembekerülni, amely az ő — mondjuk — politikai meggyőződését nem engedi érvényesülni. Itt azután kivétel nélkül respektálni kell azt, hogy äZ cl tanár ez24*
