Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

160 Az országgyűlés képviselőházának 259 megszerezze az alkalmasságot arra,, hogy annak a feladatnak is megfeleljen, amelynek elébe állítják. A vizsgákra vonatkozólag bátor vagyok a t. Ház figyelmét felhívni arra is, hogy Magyarországon is különös e téren a helyzet, mert az egyetemre nem kell különvizsga, de ha valaki a Ludovika Akadémiába akar lépni, ebhez nem elég az érettségi, hanem olyan tárgyakból is vizsgáznia kell, melyek az érettséginek nem voltak tárgyai, egy nagy bizottság előtt, — nem alkarom azt mondani, hogy egy nagyképű bizottság előtt, de nagyon sokszor legalább is nagy formalizmussal fellépő bizottság előtt — amely bizottság mondja ki azután a szentenciát. Ez a iszentencia nem elég egy iskolánál s elismerem, hogy más szempontok, mint például egészségi vagy fellépési szempontok is figyelembej ölhetnek, de neon hiszem, hogy külön matematika, vagy külön egyéb szaktárgy legyen szükséges az egyik szempontból és a másikból meg nem. Mindenesetre nem szívesen látom azt, hogy ez a javaslat van most tárgyalás alatt, akkor, amikor igazán azt mondhatnók, hogy sokkal f ontosabb problémák várnak megoldásra sokkal fontosabb javaslatokat kellene ennek a Házinak letárgyalnia, olyan javaslatokat, amelyek aztán még a középiskolákban, sőt az elemi iskolákban is bizonyos karaktererősítő 'hatással volnának. Itt van a hosszú idő óta vajúdó összeférhetlenségi törvény és én azt hiszem, hogy egy szigorú összeférhetlenségi törvény a múlt hibáinak és mulasztásainak gyors reparálása szempontjából sokat jelentene. Nem. akarok itt általános helyzetképet rajzolni, de mert itt van és mert sokszor beszélünk róla, úgy érezzük, hogy az ilyen kérdések gyors megoldása és keresztülvitele határozottan karaktererősítő és nemesítő hatással volna. Azonkívül feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az államigazgatás az egész vonalon törekedjék arra, hogy azok az ideálok is abszolút értékek, amelyek oda vannak állítva a középiskolai tanításban, mint az emberi kötelességek minimumai, ne ejtsenek kételyeket a fiatalságban atekintetben, hogy nekünk itt ideálokat hirdetnek, karakterességet, jellemességet magyaráznak, s ugyanakkor a sajtóban és kívül mindenhol nap-nap után azt látjuk, hogy ezzel parallel azután egy olyan igazgatás van, amely sajátmaga nem értékeli és nem érvényesíti ezt a karaktert. Mindenesetre nagyon szeretném és óhajtanám, ha egy általános kérdésben a közoktatásügyi miniszter úr nyilatkozatot tenne, ha megtenné azt a nyilatkozatot, amelyet annakidején megtett elődje, gróf Klebelsberg Kunó, aki azt mondta, s aki határozottan hitet ^tett amellett, hogy ő az oktatásba, legyen az népoktatás, középfokú oktatás, vagy felsőbb oktatás, nem engedi bevinni a politikát, a politikai szenvedélyeket. Méltóztassék megengedni, de én a karakter, a karakterképzés szempontjából nem tartom helyesnek azt, ha az, aki az ifjúságot oktatni hivatott, elsősorban bármelyik politikai párt korteseszközévé válik (Ügy van! a baloldalon.) vagy pedig hatalmát és állását erre használja fel, mert karaktert képezni az iskolákban és karaktert erősíteni szerény véleményem szerint nem tudunk anélkül, hogy karaktert ne kívánjunk elsősorban azoktól, akik ezt az anyagot oít az iskolában előadják. Mindénesetre megkívánnám tehát am abszolút biztosítékot arranézve, hogy kötelességének teljesítésén túli buzgóságból ne működhessék egy tanerő sem úgy, hogy ez az ő működése azután . ülése 19Sí. évi április 11-én, szerdán. abban a fiatalságban, amelyet oktat, kételyt támaszthasson atekintetben, hogy az abszolút értékeken kívül túlságosan érvényesül az ő tisztelt tanáránál, vagy tanítójánál az érvényesülés és könyöklés relatív értéke, amely mint a legbiztosabb érvényesülési eszköz mutattatik be neki gyakorlati példákban. Ennek nevelőhatása nincs, ennek destruáló hatása van. (Farkasfalvi Farkas Géza: Amikor tanít, akkor ne legyen kerékbetört búzakalász a gomblyukában!) A kerékbetört búzakalászt még nem nehezményezem, bár nem szeretem látni semmiféle hivatalos funkcionáriuson, kivéve a főispánt, akiről úgyis tudja mindenki, hogy hivatalból hordja. Azt tartom azonban róla, hogy nem való hivatalba különösen ott, ahol a hivatalnoki állást nem úgy szerzik, mint Amerikában, ahol politikai rendszerváltozásnál kicseréltetnek a hivatalnokok, mert itt mi történik? Ilyen esetben nálunk kicseréltetnek a jelvények. (Derültség.) Méltóztassék megengedni, abszolúte erkölcstelennek tartom és azt hiszem, az a fiatalság még erkölcstelenebbnek tartja, mint én, aki megszoktam, hogy az életben anomáliákat lássak, de a fiatalság mégjobban kétkedővé válik, há egyszer vörös szegfűt lát a tanítójánál, a tanáránál, azután lát ott egy fehér szegfűt, azután lát egy búzakalászt. De ez nemcsak nálunk történhetett meg, hanem például Németországban is láthatott különféle jelvényeket , legutóbb horogkeresztet — nálunk nyilaskeresztet. A legbizto\ sabb, hogy ez a jelenség kiöli abból a fiatalságból azt, ami nélkül nagyon nehéz egy nemzet életét jobbá, egy nemzet jellemét erősebbé tenni: az ideálizmust és az ideálizmusba vetett hitet, egyszersmind pedig azt a meggyőződést, hogy az ideálizmusnak és a jellemnek jutalma talán még ezen a földön is láthatóvá válik és nemcsak a másvilágon. (Ügy van! Ügy van! Taps balfelöl.) Ezt vagyok bátor az igen t. miniszter úr figyelmébe ajánlani és sajnálom, hogy errevonatkozólag semmiféle javulás, a javaslatból ki nem derül. Politikailag is elhibázottnak tartom és nem fogadom el, mert bár ellenzékben voltam itt annakidején az igen t. miniszter úr elődjének politikájával szemben, tálán egy kicsit korainak tartom, hogy itt most fölforgassuk azt, amit annakidején, nem is olyan régen alkottunk. Azt hiszem, hogy az oktatásnál is bizonyos fokig fontosabb a törvény relatíve rossz vagy jó voltánál, a gyakorlatban való végrehajtás. Nem akarok ismét visszatérni erre, de egyben teljesen osztom azt, amit előttem szólott képviselőtársam, a miniszternek vagy általában a közoktatásnak egyik segítőtársa mondott, hogy tulajdonképpen legfontosabb > a jó tanár. Elsősorban arra kérném, hogy a jelíemképzést a tanerőknél afe egész vonalon fokozottabb mértékben méltóztassék kidomborítani, a jeleimképzésen felül pedig arra kérem, méltóztassék arra törekedni, hogy az a rendesen kiképzett jellem azután az életiben meg is maradhasson karakternek. (Fábián Béla: Sokat kér a képviselő úr! Hogyan lehet ilyet kívánni a mai világban?) Ennek első feltétele az, hogy biztosítsuk azoknak függetlenségét anyagilag is, erkölcsileg is, és biztosítsuk függetlenségüket mindénféle hatalmi elgondolással és változó rendszerrel szemben. {Zaj. — Fábián Béla: Hol él a képviselő úr?) Ha mi ezt itt nem kívánjuk és nem kívánjuk ennél a javaslatnál, amelynek hivatása mégis az, hogy a magyar jellemet, a magyar nemzeti elgondo-