Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

j Az országgyűlés. képviselőházának 259. lást és egyáltalában a magyar életet jobbá tegye, akkor nem tudom, hogy ennek hol volna helye. És ha most nem látom ezt úgy érvényesülni, mint ahogyan szeretném, ezért nemi tisztán csak a miniszter urat teszem felelőssé, ha1 nem felelőssé teszem a rendszert. (Helyeslés bal felől.) A miniszter urat annyiban, hogy a miniszter úr eddigi megállapításom szerint ha nem is aktív működést fejtett ki «tekintetben, de bizonyos tekintetben statisztaszerepet tolt be. En a kormány együttes felelősségének alapján állok. (Mozgás oalfelől. — Hómon Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter közbeszól.) Akkor talán még megértjük egymást és örömmel üdvözlöm, ha a miniszter úrnak ez az elméleti megállapítása a gyakorlati életben is keresztül tud

1 törni és érvényesül mert akkor elértük azt, hogy a magyar közoktatás első embere, első letéteményese, oktatási eredményt tudott elérni azok között, akik hozzá legköze„ lebb állnak. A javaslatot nem fogadom el. (Éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Kocsán Károly! Kocsán Károly: T. Ház! Ügy látom, hogy ezt a törvényjavaslatot úgy, mint általában a kulturális törvényjavaslatokat, a folyton fejlődő és változó korszellem, a nemzet belső szükséglete dobja a Ház asztalára, kényszeríti bele a magyar Corpus Jurisba. Az előbbi nagy kultúrjavaslatok vitája alig hangzott még el, alig tettünk pontot az előbbi reformtörekvések letárgyalásának végére, s a 'második lustrumban ismét új reformmal jön a kultuszminiszter úr. Ha egymás miellé helyezzük ezeket a javaslatokat, látjuk, hogy ez a mostani mintegy fokozása, kiegészítője az elődjének. Boldogult Klebelsberg kultuszminisztersége alatt a kultúrfölény jelszava jelentkezett mint korszellem, vagy szükséglet és az hatott át minden kultúrtörekvést. A háború befejezése után minden ország igyekezett reformokat életbeléptetni a tanügy terén is. Részint a háború idejének, részint a régebbi időknek mulasztásait nagy iramban próbálták pótolni^ és még azok az új államok is, amelyeknek népei kultúrában messze elmaradtak mögöttünk a béke idejében, olyan nagyszabású kultúrpolitikái reformokat hoztak, amelyek arra kényszerítették Magyarországot, hogy szintén legalább addig a mértékig kiépítse kultúrterületeit. Éppen ezért jutottunk el a népoktatás fejlesztésénél elvben a nyolcosztályú elemi népiskola kiépítéséig. Sajnos, ez csak elvben fogadtatott el, a valóságban nem realizáltatott. A másik hatalmas törekvés az volt, hogy azt a fekete rémet, amelyet analfabétizmusnak nevezünk, elűzzük a magyar pusztáról és legalább a kultúrának legelemibb eszközeihez hozzájuttassuk a magyar népet, hogy a haladó és gazdaságilag rendkívül fejlődő termelésben a magyar paraszt ne járjon a régi békebeU utakon, vagy az ázsiai minták útján. Szükségletképpen merült fel, hogy magyar ifjainkat külföldre, főleg a nyugati államokba küldjük, hogy megismerjék a világ fejlődését, hogy szélesebb horizonttal jöjjenek haza és amint annakidején gróf Széchenyi István, azokat a ' tapasztalatokat, amelyeket külföldön magukba szívtak, itthon azon a munkaterületen, amelyre őket hivatásuk állítja, felhasználják és ezzel igyekezzenek ezt a magyar fajt — mondjuk — Európa-képessé tenni, hogy a nagy világversenyben ne maradjunk hátra és ne a balkáni népekkel haladjunk egy sorban, ülése Í9SU. évi április 11-én, szerdán, 161 Körülbelül ez a gondolatmenet irányította a Klebelsberg-féle kultúrpoitikát. Most jön a másik, a Gömbös Gyula-féle irányzat, amely egy munkatervben fekteti le azokat a nagy programmokat, elveket és törekvéseket, amelyeknek megvalósításához hosszú idő szükséges. Azt hiszem, hogy ez a javaslat ebből a munkatervből fakad, részint innét sarjadzik ki, részint pedig abból a felismerésből, amelyet itt tegnap Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársam tett szóvá, hogy a miniszterelnök úr azt az eléggé éles megállapítást tette, — hogy minden tekintetben helyesen-e, azon lehet vitatkozni — hogy a magyar iskola, avagy a magyar középiskola nem nevel olyan jellemeket, amelyek elbírják az életnek nagy és nehéz megpróbáltatásait. Általánosságban nincs igaza a t. miniszterelnök úrnak, részletekben azonban, mondom, lehet erről a kérdésről vitázni. T. Ház! A másik külső ható ok az, amelyről igen szépen és nagy elismeréssel nyilatkozott Kornis Gyula t. képviselőtársam, aki ezt a kérdést világviszonylatban emelte fel a magyar glóbuszon és indokolta meg a törvényjavaslatnak a Ház elé való hozatalát. Kornis Gyula szerint, ha figyeljük a nyugati nemzeteket, a franciákat, angolokat, németeket, de még ,a körülöttünk levő új államok népeit is, úgy azt kell látnunk, hogy nem most, hanem már az elmúlt évtizedekben is egy hihetetlen erős, vad, szilaj nacionalizmus tört ki a nemzetekből, a régiekből és az újakból egyaránt, és hogy ezek a nemzetek ehhez kötik a maguk életét. Elisj merem, hogy ez így van, hiszen naponként ta| pasztaljuk, olvassuk, halljuk és tanulmányozzuk, hogy igenis, ez így van és hogy a nemzc\ tekben ez az ősi örök erő ébredez. Ez az ősi ; örök, erő ébredez a^ magyar nemzetben is, de | nem abban a mértékben, mint ahogyan az a külföldön most már hatalmas nagy állam for; máló, mondjuk, politikai erővé izmosodott. Ná! lünk ez csekélyebb mértékben van meg, éppen ! azért a kormány kötelességének ismeri, hogy ! ezt a nagyon gyenge nemzeti ébredést és ÖnI tudatot intézményesen bevigye a magyar kö; zépiskolába, hogy fölkeltésével a nagy^ ősi : erőnek, amely mégis csak ezer éven át fenn; tartója s erősítője volt ennek a nemzetnek, az a fiatalság, amely utánunk következik, megI kapja az iskolában azokat a nagy principiumokat, elveket és erőket, amelyek majd képessé teszik őt arra, hogy azokkal a fokozott nehézségekkel, amelyek reá részint egyéni életében, részint a közélet terén várnak, jobban meg tudjon birkózni és maradéktalanul vigye át azt a nagy nemzeti erőt a jövőbe, amely, mint mondottam, fenntartója és éltetője volt ennek a nemzetnek az elmúlt évezredek alatt. Ez a törvényjavaslat a nemzeti erőnek megizmosítását tűzte ki céljául. Ha a törvényjavaslat indokolását olvasom, úgy azt kell mondanom, hogy az abban foglalt megállapítás vád és pedig kemény vád az iskolákkal szemben, mert ha az iskolák programmjában, munkatervében, módszerében és szellemében benne lett volna elsősorban a magyarrá való nevelés, akkor ebbe a most előttünk fekvő törvényjavaslatba ez nem kívánkozott volna bele, és nem vált volna ez a gondolat ennek a javaslatnak a tengelyévé. En itt e tekintetben igazat adok a kormánynak. Sajnos,, az a nemzeti nevelés nem felelt meg a követelményeknek. Hiszen a magyar értelmiség és intelligencia nem a régi, tősgyökeres, a honfoglaláskor bejött magyarokból sarjadt ki, hanem a külföldről bevándorolt és testben-lélekben, sőt most már névben