Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-258

Az országgyűlés képviselőházának 258. ülése 1934. évi április 10-én, kedden. 133 arra, hogy magában a való életben szerezze meg a tapasztalatokat, hanem hogy azt bizonyos megkötött, internátusi rendszer keretén belül szerezze meg. A miniszterelnök úr a kérdésnek talán csak azt a részét ismeri, hogy a tanári pályára általában nem a vagyonos osztály gyermekei szoktak menni, nem a főurak, a mágnások, nem is a pénzarisztokraták szokták gyermekeiket a tanári pályára küldeni, hanem általában a szegények, arról azonban megfeledkezik, hogy igen sokszor a szellemi szegények is. Miért? Azért, mert a tanári pályában nem látnak egy olyan csillogó képet, mint amilyent valamely más pályán láthatnak maguk előtt ezek a fiatalemberek. A tanári pályán nem látják biztosítva az előlépésnek még azt a minimális lehetőségét sem, amelyet egy-egy érettségivel kvalifikált tisztviselő láthat. (Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter: Sőt még jobban, mint a miniszteri tisztviselők!) Mélyen t. miniszter úr, méltóztatik tudni, hogy a IX. fizetési osztályból a VI. fizetési osztályba a tanároknak csak 4'5 százaléka jut be. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Egyszerre!) Hát, milyen exisztencia az, ha csak az esetek 4*5 százalékában lehet elérni a VI. fizetési osztályt? De ha még olyan jó módban van is a,z ötesztendei tanárképző intézeti nevelés alatt a tanárjelölt, én tisztelettel kérdezem, mi vár reá akkor/ amikor mint óraadó vagy segédtanár éveken keresztül 100 pengős havi fizetéssel kénytelen nyomorogni és adósságot csinálni, hogy azután végre, nagynehezen a IX. fizetési osztály 3. fokozatában rendes tanár legyen ? Ez semmi esetre sem csábító dolog ak'kor, amikor az érettségizett számvevőségi vagy az érettségis segédhivatali tisztviselők a főigazgatói állást ennél nagyobb számban érik el. Éppen ezért szeretném a miniszter urat rábírni arra, hogy ne csak az igazgatót méltóztassék az V. fizetési osztályba beengedni, hanem méltóztassék a tanárt is a maga tanári katedráján oda beengedni. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter; Van rá lehetőség!) Nincs rá lehetőség, mélyen t. miniszter úr, mert legalábbis igazgatói címmel kell kvalifikálni ehhez a tanárt és így nem mint tanár kapja meg ezt az előléptetést. De ha meg is kapja, ez a fehér hollónál is ritkább eset, mert hiszen — úgy tudom — mindössze négyen vannak ilyen címmel felruházott tanárok. Én tehát nem látom valami nagyon kellemesnek a tanári pályát, mert ha a tanár öt évig jólétet is élvez a miniszterelnök úr által tervezett kaszárnyában, 'de azután 35 évig koplalásban lesz része, ez a nevelésnek és a tanításnak nem túlságosan kedvező atmoszféra, mert waigyon hamar lelohad a lelkesedés és nagyon hamar anyagi gondok következnek, amelyek megrontják a tanár lelkületét és a tanár szellemét. Ne feledjük el, hogy volt idő, amikor a magyar tanárt egyenrangúvá tették a magyar bíróval és a bíróval egyenlő fizetéssel is látták el. Azóta a bírá'k előmenetele é» rangja egészen megváltozott, a tanár ellenben tanár marad élete végéig és (míg a tanár hatásköre ugyanaz az első óráján, mint az utolsó óráján, addig- a bírák hatásköre mégis csak az előmenetellel emelkedik és változik. Még egyet említek meg. Azt állították annak idején a bíróval és a tanárral kaucsolatban, hogy egyikük sem tisztviselő és hogy a tanárnak is, meg a bírónak is a függetlensége kívánja meg azt, hogy egyformán legyenek dotálva. Azóta a bíró státusából a tanár részére csak egyetlenegy dolog maradt meg, amit még ez a javaslat is fokoz, t. i. a mellékjövedelmektől való eltiltás. A bírákat azért tiltják el a mellékjövedelmektől, hogy a bírák függetlenségét megóvják. Igen, de a bírák anyagilag elég jól vannak dotálva, a tanárok ellenben nem s nem is tudom megérteni, hogy miért kell azt a tanárt minden legális mellékjövedelemtől eltiltani. Miért kell pl. eltiltani attól, hogy tudományos folyóiratnál vagy művészeti téren dolgozzék? (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez nincs benne a javaslatban!) Kifejezetten benne van, t. miniszter úr, hogy minden rendszeres fizetésjellegű mellékjövedelemtől el van tiltva a tanár. Már pedig azt szerintem nem lehet megtiltani, hogy például egy tudományos folyóiratnál egy tanárszerkesztőt alkalmazzanak havi háromszáz pengő fizetéssel, habár ez rendszeres fizetés is. Nagyon kérem tehát a t. miniszter urat, méltóztassék ezt a szakaszt úgy átszövegezni, bogy ebből kitűnjék, hogy a tanárnak a tudományos vagy irodalmi munkásságából eredő jövedelmét nem méltóztatik diffikultálni, hanem csak a tanárnak valamely pénzintézetnél vagy valamely vállalatnál való alkalmaztatását méltóztatik diffikultálni. A törvényjavaslat szövegéből ez nem derül ki, mert a törvényjavaslat szövege szerint a tanár minden más rendszeres fizetéstől el van tiltva. Már pedig én azt szeretném, hogy ha tanár, aki iskoláján kívül a saját tudománya művelése révén, az irodalmi munkássága, zenei tudása, vagy egyéb irányban megnyilvánuló tehetsége folytán — mondjuk, hogy egy kiváló zenészről, festőről, vagy szobrászról van szó — valamilyen jövedelemhez jut, ettől a jövedelemtől ne tiltassák el. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) T. Képviselőház! A tíz esztendővel ezelőtti nagy vita alkalmával Rothenstein Mór t. képviselőtársam, szociáldemokrata képviselő létére itt a Ház előtt bevallotta, hogy ő a szerzetesi iskolákat azért tartja jobbaknak, mint az állami iskolákat, mert a szerzetesek anyagi gondok nélkül gyakorolják hivatásukat, és minden anyagi vagyonszerzésről lemondva, tisztána hivatásuknak élnek. Én tehát azt mondom itt is, hogy a tanárok számára az anyagi függetlenséget lehetőleg meg kell szerezni és lehetővé kell tenni, hogy az a világi tanár is anyagi gondoktól függetlenül élhessen hivatásának. És ne méltóztassék azt a matematikát elfogadni, hoerv ha a 900 percet felosztjuk, a tizennyolcszor ötven, vagy a huszonkettőször negyven ugyanazt jelenti. Ez matematikailag helyes, ellenben^ lényegileg nem, mert ez lényegileg^ burkolt óralétszámemelés. Én pedig az óralétszámot nem emelni, hanem csökkenteni szeretném, mélyen t. miniszter úr. Én azt szeretném, ha méltóztatnék ahhoz a gondolathoz hozzájárulni, hogy az idősebb tanárt azzal méltóztatnék honorálni, hogy pl. húsz esztendei szolgálat után 18 óra számról 16 óraszámra méltóztatnék leszállítani a heti kötelező óráját, vagy 30 évi szolgálat után 15 óraszámmal méltóztatnék megelégedni. Ebben látnék én egy szociális javítást a tana; rok sorsán. Ugyanígy az idősebb igazgatók heti nyolc kötelező óraszámát is leszállítanám, vagy a nagyobb taglétszámú iskoláknál nem kívánnám meg ezt tőlük, mert én ezt soknak tartom. Én azt szeretném, ha a miniszter úr a törvényben lehetővé tenné ennek az óraszámnak a leszállítását, hogv méltán vos esetekben ez kevesebb lehessen. (Hóman Bálint vallás- és közok20'