Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-258
128 Az országgyűlés képviselőházának 258. ülése 19SU. évi április 10-én, kedden. kedőnek, de a lateiner pályák közül sines egyetlen egy sem, amelyen ezekre a technikai alapon elérhető kultúrákra ne lenne szükség. Igenis végtelenül fontos, hogy a reáliákból minél többet tanítsunk a középiskolában és hogy a mai rendkívül előrehaladt műszaki korban a természettudományi kiképzéssel bizonyos irányítást és képességet adjunk az ifjaknak, hogy magukat ezen a téren is továbbképezhessék és ezen a téren is elérhessenek olyan célokat, amelyeket eddig csak a nagy nemzetek fiai érhették el. Ez a három feltétel az én megítélésem szerint teljes kielégülést talál 'ebben a javaslatban és ez az, amiért ezt a javaslatot ennyire szerencsésnek tartom. Nagyon kérem azonban, a miniszter urat, vigyázzon arra, hogy e nemzeti irányú művelődés ne legyen egyoldalú magyar glóbus-szemlélet s ne csupán nemzeti erényeink ismertetése legyen, hanem nemzeti hibáinkra is mutasson rá. Ne méltóztassék elzárt területű kultúrának képzelni a magyar kultúrát, hanem méltóztassék azt a nagy egyetemes kultúra egy alkatrészének tekinteni ós méltóztassék vigyázni arra, hogy az európai hátteret sem a történelmi, sem az irodalmi, sem a technikai oktatásnál, sem a nemzeti műveltséget alkotó elemek egyetlen ágánál ne felejtsék el az ifjúság szeme elé tárni és ne ábrándvilágokban és illúziókban neveljék az ifjúságot, hanem igenis abban a szellemben, hogy mi, magyarok a nemzetek közösségében egy meghatározott céllal, rendeltetéssel és hivatással bíró nemzet vagyunk s amint e nemzet műveltségét a többi nemzet nem nélkülözheti, úgy mi sem nélkülözhetjük a nálunk sokkal nagyobb nemzeteknek sokkal fejlettebb műveltségét. Ezt kívánja a józan magyar érdek. Ezzel az egységes középiskolával megszűnik a szülőknek egy nagy gondja, megszűnik a töprengésük afelett, hogy azt a tízesztendős gyereket milyen iskolába adják. Megszűnik a szülők töprengése, hogy vájjon a gimnázium, a reálgimnázium vagy a reáliskola lesz-e jó a gyermek számára. Ezt a töprengést most teljesen eloszlatja a javaslat, mert most akárhova Íratják, mindig egy és ugyanazon iskolafajta padjaiban fog ülni. Eltűnik a tankönyvkülönbségnek az esetleges áthelyezésnél vagy lakóhelyváltoztatásnál felmerülő rendkívül sok gondja, ami abból állt elő, hogy az egyik városban reáliskola volt, a másik városban pedig gimnázium, vagy megfordítva. Megszűnik az, hos:y a gyermek összes tankönyveit ki kell cserélni, ha az egyik iskolából a másikba megy át. Ezek a szülői gondok mind eltűnnek az egységes középiskola bevezetésével. Megszűnik a tanulóknak a véletlen által való irányítása is; mert ma, valljuk be őszintén, még itt a fővárosban is, ahol pedig sok középiskola van, mindenki abba a középiskolába küldi gyermekeit, amelyikhez a legközelebb lakik, amelyet a legkönnyebben elérhet, és így jönnek a reáliskolába olyanok, akiket minden hajlamuk és minden tehetségük n humanióriák felé vezet és így jönnek létre félreismert és félrenevelt tehetségek. Végtelenül fontos tehát az, hogy ne a lakhely közelsége, ne maga a lakhely állapítsa meg egy kezdő élet. elindulását, hanem egy olyan iskolatípus, amely azt a kezdő ifjút mindenüvé elvezeti, így a pályaválasztás tényleg kitolódik nemcsak a pubertás korán túlra, hanem egészen hosszú időre, az érettségi letétele utáni időre. Azt mondottam, hogy történelmi tradíciónk odavezet, hogy a középiskola célja nemcsak az oktatás, hanem a nevelés is. Ügy látom, hogy az oktatás szempontjai ebben a javaslatban meglehetősen ki vannak elégítve. A tárgyakban, amelyeket eszerint a javaslat szerint a középiskolai tanterv magábanfoglal, a középiskolai tanuló mindazt megkaphatja, amire jövő életében szüksége van és a miniszter úr által beígért tananyagrevízió biztosít minket arról, hogy a haladó életet a középiskola, a tananyag tekintetében is követni fogja. A modern élet rengeteg sok új fogalmat adott nekünk iskolai végzettségünk óta; a modern élet évről-évre újabb és újabb tananyagot ad ae künk. Nem lehet tehát a középiskolának sem a régi tananyagot koloncképpen vonszolnia maga után, hanem azt meg kell rostálnia, ki kell belőle válogatnia azt, amit a modern élet még továbbra is megkíván magának, ellenben feltétlenül ki kell belőle selejteznie azt, ami a régmúltnak olyan kolonca, amire ma egyáltalában nincs szükség. Miután ezt így látom és miután hallom a miniszter úr ígéretét, végtelen nagy megnyugvásomra szolgál, hogy nem fog bekövetkezni az a Klebelsberg-féle Cassandra-jóslat, hogy az egységes középiskola túlterheléshez vezet. Erről szó sincs. Nem szabad túlterheléshez vezetne, ha a tananyag kiválogatása ezek szerint a szempontok szerint szakértelemmel és szívvel történik. Ellenben a nevelés szempontjainak kielégítését őszintén szólva kevésbbé látom a javaslatban. Látom azt a két osztályfőnöki órát, amelyet a miniszter úr a két legalsóbb osztályban próbál bevezetni a polgári iskoláknál szerzett előnyös tapasztalatok alapján. Rendkívül helyes rendszer az, — szerintem nemcsak a két legalsó osztályban, hanem valamennyi osztályban — ha egy olyan órát is csinálunk a tanulóknak, ahol nem a tanár, hanem a tanuló kérdez és nem a tanuló felel, hanem a tanár felel, mert ha ezt megcsináljuk, akkor az egész osztály gondolkozását a nevelési oktatással egy öntetűvé lehet átgyúrni. Ha a tanuló kételyeire, kérdéseire megkapja a választ egy, az életben már elhelyezkedett, befejezett életpályán lévő embertől, ha az osztályfőnök vezető kezét magánérzi, akkor az az elinduló, az a zsenge, az a tapogatódzó, az az irányítást, támogatást kereső fiatalság egészen másképpen állhat majd be az élet útjába Ezzel szemben a javaslat nagy osztálylétszámot és rövidített órákat kontemplál. Legalább is ezt lehet kiolvasni belőle, bár kimondottan nincs benne a javaslatban, csak hallgatólagosan, illetőleg a sorok között. Már pedig sem a nagy tanulólétszám nem alkalmas nevelési feladatok végrehajtására, mert csak kislétszámú osztályokban lehet egyéni nevelést adni annak a gyermeknek, sem a rövidített, 40 perces órák nem alkalmasak arra, hogy a tanulókkal foglalkozhass ék az a tanár. Az ilyen rövidebb órák a tanítás szempontjából is nrob lematikus értékűek, nevelési szempontból pedig határozottan rosszak. Pedig ezt a két szempontot ki kell elégíteni. A tudás nem ad minden t,_a jó nevelés az életben sokszor többet ér, mint a nagy tudás. Én azt mondom, hogy nem a tanáron fordul meg ez a kérdés teljességében, én azt mondom, hogy módot kell aim» annak a tanárnak arra, hogy a tanulóval mi nél többet érintkezzék, és itt kénytelen vagyo! reminiszcenciaképpen megállapítani azt, hog 1 végtelenül szeretném, ha az osztályfőnöki órái kívül méltóztatnának gondoskodni arról, hoglegyen a tanárnak olyan fogadóórája is. ami kor az egyes tanulókkal tud beszélni. Szerze tesi iskolába jártam, nagyon jól emlékezen: