Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-256

92 Az országgyűlés képviselőházának 256. ülése 193 U április 5-én, csütörtökön. ci ójának folytatására biztat engem a törvény életbeléptetése tekintetében, (Derültség.) méltóztassanak megengedni, hogy kijelentsem, hogy ezt a tanácsát nem fogom követni. Az én egyik kijelentésemet félre méltóztatott magyarázni. En t. i. azt mondottam, hogy abban az egyetemi szervezetben, amelyben ezek az intézmények egyesülnek, biztosítékát látom annak, hogy az a különféle tudományszakokat képviselő karoknak autonómiája biztosítva lesz, ennek következtében tehát, ha ez az intézmény nem válnék be, — az én biztos hitem, reményem és tudásom ellenére — (Sándor Pál: Igen, így gondoltam én is!), az esetben módjukban lesz szétválni ezeknek az intézményeknek. En ezt nem mint a saját meggyőződésemet fejeztem ki, hanem csak olyképpen, mint egy lehetőséget, amely természetesen minden egyetemi szervezetben megvan, éppen az autonómia következtében. (Sándor Pál: Ez így van!) Méltóztassék tehát megnyugodni abban, hogy ebből a javaslatból törvény lesz (Sándor Pál: Biztos az?) és végre is lesz hajtva, még pedig sürgősen fogjuk végrehajtani. Elnök: T. Képviselőház! A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A most tárgyalt szakasz meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Ezzel a Ház a tárgyalás alatt álló törvényjavaslatot részleteiben is elfogadta és annak harmadszori olvasására később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Minthogy a napirenden szereplő tárgy letárgyal tátott, előterjesztést teszek a t. Háznak legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap d. u. 5 órakor tartsa és annak napirendjére tűzessék ki: 1. a ma tárgyalt törvényjavaslat harmadszori olvasása; 2. a középiskolai reformról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kíváh-e valaki hozzászólni a napirendi javaslathoz? Esztergályos János jegyző: Dési Géza! Dési Géza: T. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy az elnök úr napirendi indítványához való hozzászólásom keretében bizonyos igen fontos és bennünket elevenen érintő és különösen érdeklő külpolitikai jelenségekről emlékezzem meg. (Halljuk! Halljuk!) A hírlapokból ismeretes, hogy a román képviselőházban Maniu Gyula, volt magyar képviselő (Brogli József: Sajnos!) interpellációt intézett a román külügyminiszterhez, amelyben a trianoni szerződéssel kapcsolatos azzal a magyar törekvéssel szemben, hogy a trianoni szerződést megváltoztatva, régi határainkat visszanyerni, elszakított testvéreinket visszahozni, mindazt a sok rablást, pusztítást, a történelemnek meghamisítását, évezredes jogaink lábbaltiprását jóvátenni akarjuk^ — mondom — Maniu képivselő úr jónak találta, hogy ezzel a mi becsületes, természetes, nemzeti törekvésünkkel szemben állást foglaljon. (Farkas Elemér: Színház volt az egész!) Hogy interpellációja mennyire nem volt spontán, mennyire nem szívből tört elo, hanem előkészített és előre elkészített, úgynevezett megrendelt interpelláció, volt, azt maga az a beismerés is bizonyítja, hogy a román külügyminiszter megköszönte Maniu képviselőnek, hogy három nappal előbb közölte vele az interpelláció szövegét. (Ügy van! jobbfelöl.) Erre az interpellációra és az erre adott válaszra igazán nem könnyű mérsékelten és higgadtan válaszolni. (Ügy van! Ügy van!) De, mélyen t. Ház, éppen abban különbözünk mi másoktól, hogy a magyar Képviselőház, a magyar lélek, a magyar modor, magyar gondolkozás, minden körülmények között meg tudja tartani azt a mértéket, azt a hangot, azt az öröklött úri illemet, (Ügy van! Ügy van!) azt a magyar tradíciót, amelyben felnőttünk (Homonnay Tivadar: Még a renegáttal szemben is!) hogy az ilyen rettenetesen igazságtalan, égbekiáltóan igazságtalan támadásokkal szemben is megőrizzük azt a hangot, amely bennünket, mint magyar képviselőket mindenkivel szemben, a múltra tekintettel és mivoltunkra tekintettel, kötelez. (Dinich Ödön: Amit ők nem érdemelnek meg!) T. Ház! Azzal kezdte a képviselő úr az interpellációt, hogy Románia rosszuljárt a trianoni szerződésben, (Mozgás.) mert — úgymond — sokkal kevesebbet kaptak, mint amennyire számítottak és amennyire szerinte joggal számíthattak volna. (Mozgás és felkiáltások: Hallatlan!) Gk ugyanis csupán a Tiszáig akartak előretörni. Kérdés, hogy ha a Tiszáig előre juthattak volna, az ő közismert étvágyukat figyelembe véve, vájjon meg volnának-e elégedve? Eománia a háború előtt hat milliónyi lakosságot számlált, míg ma 14 millió Románia lakossága, és ime ország-világ előtt azt merészelik mondani, hogy a trianoni szerződés keveset juttatott. (Jánossy Gábor: Azt hazudják!) T. Ház! Régi kriminalista vagyok és sokat foglalkoztam hivatásomból kifolyólag bizonyos emberi eltévelyedésekkel, (Homonnay Tivadar: Mondjuk ki: bűnözőkkel! — Jánossy Gábor: Gonosztevőkkel, mert Trianon gonosztett volt! — Elnök csenget.) emberi hibákkal, bűnökkel, de azt még sohasem tapasztaltam, hogy valaki — finoman fejezem ki magamat — az írott vagy erkölcsi joggal szemben szerzett vagyongyarapodás után bírái előtt azt merészelje panaszolni, hogy o kevesebbet szerzett, mint amennyit akart és azt merje sérelemként odaállítani, hogy nem sikerült ,• neki '• eléggé szerzési vágyát kielégíteni. Méltóztassék szavaimat mindig hangfogóval elmondottaknak tekinteni, azért meg méltóztatik érteni világosan, mire célzok. Mondom, ez egészen új jelenség és talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ez a jelenség bizonyos erkölcsi adottságnak a természetes eredménye. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Azt mondani, hogy olyan területeket kaptak, amelyek ősidők óta románok voltak, például azt mondani Nagyváradra, az én elrabolt szülőhazámra, vagy Nagyszalontára, vagy más színmagyar vidékekre, hogy ezek románok voltak és azt mondani Erdélyre, a székelyekre, hogy ezek elmagyarosított románok, (Ugrón Gábor: Ezer esztendeje vagyunk ott!) olyan szörnyűség a szónak logikai, nyelvtani, erkölcsi és jogi értelmében, hogy igazság szerint ezeken mosolyogni kellene, hai nem volna olyan szívbemarkolóan szomorú, olyan lelket megrázóan tragikus, hogy ennek a felfogásnak és ennek a morálnak dobta oda a művelt Nyugat ezt az országot, (Ügy van! Ügy van! Taps a Ház minden oldalán.) amely ezer esztendőn keresztül vérével, verejtékével éppen azt a művelt Nyugatot védelmezte, hogy gazdagságban, kultúrában erősödhessék és gyarapodhassak. Ezalatt mi véreztünk, kicsinyek, szegények, gyöngék lettünk. íme, hálát kaptunk a művelt Nyugattól és a művelt Nyugat