Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-242

Az országgyűlés képviselőházának 242. ha a szabadság, ha az egyik szegletben, mondjuk az egyik vármegyében elnyomatik, akkor a másikban felemelkedik. Ma azonban ki fenyegeti az önkormányzatot? Kérdem a logika törvényei alapján, különösen Büchler előttem felszólalt t. képviselőtársamat, de mindenkit, aki ezt a javaslatot ellenzi, aki ezt önkormányzatellenesnek tartja, kérdem, önkormányzatellenes-e ez a javaslat, (Rassay Károly: Az!) amely a törvényhatósági bizottság egyetemére, a főváros választópolgársága által választott közgyűlésre bízza, nyilvános tárgyalás mellett azoknak az ügyeknek legnagyobb részét, a főváros anyagi, szellemi, erkölcsi, közművelődési ügyeit, (Zaj.) — ne tessék zavarni, mert belesülök a mondatba — (Derültség.) ezeket a főváros polgárságának húsába, vérébe, elevenjébe vágó kérdéseket, amelyeket eddig zárt ajtók mögött a tekintetes székesfővárosi tanács intézett. (Müller Antal: Most pedig ...) Hagyjuk a mostot és az azutánt. Csak azt mondom t. barátomuak, hogy nem az önkormányzat szűkítése, hanem mélyítése, bővítése az, hogy ha egy kis társaságtól, amely a nyilvánosság kizárása mellett tanácskozik és dönt, elvesszük a jogokat és ráruházzuk a polgárság megbízottait is magában foglaló közgyűlésre. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon. — Egy hang a jobboldalon: Igaza van!) Igaza, van ebben a nem tudom honnét közbeszóló barátomnak. Meggyőződésem szerint mindenben igazam van, (Taps a jobboldalon.) mert ha nem volna igazam, akkor nem szólalnék fel és itthagynám esetleg még a törvényhozói pályát is. Az igazság útján járok, minden jót csak ott találok, ami van a szívemen, az forog a nyelvemen. (Rassay Károly: Stb.!) Ezt mondja a gályarabok 250 éves éneke. Ez nem tartozik a tárgyhoz, csak véletlenül jutott az eszembe. (Rassay Károly: De mondják!) Azt hiszem tehát, sikerült kimutatnom, (Rassay Károly: Sikerült!) hogy ez a törvényjavaslat a székesfővárosi önkormányzatnak — szűkítésről nem is beszélve — nemcsak egyszerűsítését, hanem kimélyítését, kibővítését jelenti. Szóvátétetett még itt a régi törvénynek az ajánlási rendszerre vonatkozó rendelkezése. (Rassay Károly: Nagy disznóság! Ebben maradunk. Ebben egyetértünk!) Egész közéleti pályám alatt az volt a megdönthetetlen meggyőződésem, — senki sem tudott az ellenkezőjéről meggyőzni, igaz ugyan, hogy senki sem akart az ellenkezőjéről meggyőzni — hogy általában sohasem a törvényekben, sohasem az intézményekben, hanem mindig az emberekben van a hiba. A legósdibb törvényt is meg lehet tölteni élettel, lélekkel, igazsággal, szeretettel, (Bródy Ernő: Szelvénnyel!) ellenben a legtökéletesebb törvényalkotást is semmivé lehet tenni az ellenkező cselekedettel. (Rassay Károly: Szóval nem az 1930-as törvény volt rossz, hanem Kozma!) Hallottam itt azokat a szörnyűségeket, amelyekről a vidéki törvényhatóságok életében nem is álmodunk, hogy az ajánlási rendszerrel bizonyos üzleteket csináltak. (Farkas István: A tőzsdén! — Fábián Béla: A vidéken nincs tőzsde, Pesten megvan!) Szombathelyen van tőzsde, de ott gabonát szoktak eladni, (Fábián Béla: Itt pedig szelvényeket! — Zaj. — Elnök csenget.) ott ér

: tékpapírszelvényeket, nem pedig választási szelvényeket csereberélnek. A törvénynek tehát nem ez volt a célja, nem ez volt a szelleme és ha azok, akik a törvényt alkalmazták, végrehajtották, olyan gyenge, gyarló, megvehető, megvesztegethető emberek voltak, akkpr nem a törvényekben, hanem ezekben az ülése 193% február 22-én, csütörtökön. 43 j emberekben van a hiba. Azokban a pártokban, vagy azokban a vezetőkben van a hiba, akik ezt tűrték, lenyelték, anélkül, hogy a körmükre koppintottak volna azoknak, akik a törvénnyel ilyen rútul visszaélnek. (Fábián Béla: A gazság magából a törvényből, az ajánlási rendszerből jön!) Gazság? Én nem mertem volna ezt a szót használni. Gazság a törvényből sohasem jön, csak a gyarló emberektől. (Petrováez Gyula: Nem alkalmazták a büntető szankciókat!) Különben is a belügyminiszter úr kijelentette és azt hiszem, a bizottsági ülésen megnyugvással méltóztattak tudomásul venni, nogy küszöbön van, —• hiszen már csak két évig tart a nagy dicsőség, ez a súlyos törvényhozói kötelesség, amelyből a Képviselőház minden egyes tagja szívesen kiveszi a részét — a jövő évben jönnie kell egy választói törvénynek és akkor az ajánlási rendszer kimarad majd a választójogi törvényből, addig pedig, ha a fővárosi törvényhatóság, amely ezen megjavított törvényjavaslat alapján működik, kifogástalanul teljesíti kötelességét és hivatását, úgysem lesz szükség a fővárosi törvényhatósági választásokra. Tehát ne féljenek ettől a jelenleg működő fővárosi törvényhatósági bizottsági tagok és pártvezérek. (Esztergályos János: A képviselő úr egész biztosan a mennyországba fog jutni!) Még egy megjegyzéssel kell foglalkoznom, amely a bizottságban is elhangzott és amely tjzt a pártot is érinti. Én tennuészetesen csak a magam nevében beszélek, azonban a falu népét is nagyon súlyosan érintő az a vád, szemrehányás, panasz hangzott el, hogy először a kormányban, azután ebben a pártban, sőt a vidékben, a falu népében is fővároselleties hangulat van és ezt mesterségesen táplálják — mondjuk — a kormány, meg ez a párt. (Felkiáltások jobbfelől: Szó sincs róla!) T. Képviselőház! Nincs magyar ember, akit ez a megcsonkított magyar föld hord és szomorú nagypénteki egével betakar, de nincs a trianoni határokon túl sem magyar ember, aki ne örülne a mi büszkeségünk, a székesfőváros fejlődésének. (Ügy van! Ügy van! jobbés balfelöl.) Nincs ember, aki ne emelne kalapot az előtt a teljesítmény előtt, amelyet a főváros közönségének áldozatkészségéből a főváros közigazgatása és törvényhatósága az összeomlás óta elvégzett. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A főváros közigazgatása, közintézményei, ipari alkotásai, művészeti, tudományos, egészségügyi intézményei annyira európai hírűek, annyira mintaszerűek már, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) hogy az úgynevezett művelt Nyugatról — ahonnan jött ránk Trianon, meg a rúzs (Derültség.) — jönnek tanulmányútra nemcsak a főváros istenadta természeti szépségeinek, hanem kulturális, egészségügyi és gazdasági intézményeinek is a csodálatára és tanulmányozására. A magyar falu népe nem irigyli ezt. Anyuyira nem irigyli, hogy a magyar falu népe szeretne Budapestre jönni. A tengelyig tartó sár és egyiptomi sötétség helyett, amely a téli koradélutánon a magyar falu dolgozó népére ráborul, szeretne a főváros villanyvilágításban levő aszfaltjain járni, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mozikba menni, a főváros közmunkáiban résztvenni. Mindenki szeretne — már a békeidőben is így volt — villamoskalauz, meg rendőr lenni a magyar falu népe között. (Ügy van! balfelől.) Az ő áldozatkészségének szintén nagy része van abban, hogy a magyar főváros büszkén mutathat rá csodás fejlődésére. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem