Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-242

44 Az országgyűlés képviselőházának 24-2. ülése 193% február 22-én, csütörtökön. irigységgel, nem gyűlölettel, — még csak ez hiányoznék ebből a szomorú magyar közélet­ből — hanem igenis örömmel, boldogan, büsz­keséggel mutat rá mindenki a főváros csodás fejlődésére és örül annak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A fény mellett azonban ott van az árny is. Ha az a magyar vidéki ember be akarja hozni ide azt, amit a magyar föld termelt, — nem akarom, ezt hosszadalmasan tárgyalni, hiszen már százszor elcsépelt dolgok ezek — 28-, meg 30-féle illeték, vám, meg vizsgálati díj, szúró pénz, meg mosópénz, kocsispénz, meg nem tudom micsoda kiadások terhelik, úgy­hogy a főváros szerencsétlen fogyasztóközön­sége hallatlan drágán jut ahhoz, amit a vi­déki termelő potom áron, majdnem ingyen jut­tat ide. (Bródy Ernő: De miért?) A miértet most nem kutatom, igen t. barátom, mert lejár beszédem határideje. (Rassay Károly: Pedig az volna érdekes! — Petrovácz Gyula: 3%-ot nem tesz ki, amit a főváros okoz! — Elnök csenget — Csizmadia András: A városi politika hibája! — Rassay Károly: Mi az, hogy a politika miatt? A vasút és a fuvar miatt! Először tessék megnézni a statisztikát! — Bródy Ernő: Az állam a legfőbb nyúzó!) Elnök: Bródy képviselő urat kérem, ma­radjon csendben. (Rassay Károly: Reméljük, most leszállítják az illetékeket!) Csendet ké­rek! (Bródy Ernő: Az állami adókat elenge­dik 1 ? — Rassay Károly: Várjuk a gáz-, vil­lanyilletékek leszállítását!) Kérem a képvi­selő urakat, ne zavarják a szónokot! Jánossy Gábor: A közbeszólások okozta kis pihenőért hálás köszönetet mondva, tovább folytatom igénytelen fejtegetéseimet. (Hall­juk! Halljuk! — Rassay Károly: Szívesen, máskor is!) Viszont, igen t. barátom. Még egy megállapítást kell tennem, igen t. Képviselőház. Igazságérzetem kényszerít erre. A bizottságban is, meg egyebütt is, igen tekintélyes fővárosi bizottsági tagok — részben képviselőtársaink ~ és vezérek részé­ről is hangzottak el súlyos kifogások a fő­város adminisztratív működése ellen, — ez alatt a tisztikart, a közigazgatást értem. — Támadták úgyszólván minden bajért, vagy a bajok legnagyobb irészéért — most nem beszé­lek vásárpénztárról, meg nem tudom, micsoda bérletekről, adonyi bérlétről (Rassay Károly: Ugyanaz! — Lázár Miklós: Ugyanaz! Egy kutya az egész!) és nem tudom, micsoda ba­jokról, amelyeket részben a gazdasági válság, részben pedig bizonyos fővárosi gazdálkodás okozott. — (Rassay Károly: Részben a kor­mány nyomása alapján csinált üzletek.) Igen t. barátom! Akkor megköszönöm én az olyan önkormányzatot, amely csak egy gomb, és a kormány^ nyomására működik. (Gáspárdy Ele* mér: Miért nem utasította vissza a kormány­beavatkozást. — Rassay Károly: Már ki­csoda? — Gáspárdy Elemér: Az autonómia! — Felkiáltások a jobboldalon: A közgyűlés! — Bródy Ernő: Ott a többség! Egy pártban van­nak az urak, a kormányzópártban. — Zaj.) Elnök: Bródy képviselő urat kérem, ma­radjon csendben. (Eckhardt Tibor: Az biztos, hogy a főváros jobban gazdálkodott, mint az állam! — Rassay Károly: Ez már biztos, ezt megállapította már a miniszter úr is! — Mül­ler Antal: A külföldi hitelezők is megállapí­tották! — Csizmadia András: Látszik az üzle­tein! — Zaj.) Kérem a képviselő urakat, mél­tóztassanak csendben maradni! Jánossy Gábor: Ezen megállapítás után, t. Képviselőház, méltóztassanak talán egy pillanatra engem is szóhoz engedni. (Derült­ség a jobboldalon.) Ha tehát a főváros közigaz­gatásában tévedések voltak, — errare humá­num est, magyarul: tévedni emberi dolog — ha egyik-másik tisztviselő mulasztásából a fiókban maradt valami, aminek nem kellett volna ottmaradnia, szóval, ha valami ilyen tör­tént, ami minden közintézménynek, a legkitű­nőbben működő közintézménynek életében is előfordul, ezért a főváros tisztikarának egye­temét tenni felelőssé, őt állítani oda a közön­ség elé minden baj kútforrásául és bűnbakul, ez ellen az én igazságérzetem a leghatározot­tabban tiltakozott a bizottságban is és tilta­kozik itt is a nemzet nyilvánossága előtt. (He­lyeslés a jobboldalon. — Rassay Károly: Hát akkor ki a bűnös? — Lázár Miklós: Ki a hi­bás? — Rassay Károly: Mondják meg, ki a bűnös?) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Jánossy Gábor: En hem vizsgáltam meg ezeket a dolgokat, t. Képviselőház, csak azt tudom és azt tudja a magyar főváros közönsége, — én tapasztalatból is mondha­tom, s ezt nem a kartársias érzület, mert én is nyugdíjba helyezett, öreg tisztviselő va­gyok, (Mozgás a baloldalon^ hanesm az igaz­ságérzetem mondatja velem — hogy a főváros közigazgatása úgy a központi városházán, mint az elöljáróságoknál, a polgármester­től kezdve egészen a kézbesítőig, ember­séges érzés, kötelességtudás, fegyelem és last not least —- hazafiság dolgában kifogástalan. Ezt meg kellett itt mondanom, mert egyik­másik, akár nagyobb, akár kisebb tisztviselő­nek a hibája, tévedése, mulasztása miatt a fő­város tisztikarának egyetemét állítani oda minden baj kútforrásául, — amely pedig nem is védekezhetik ez ellen — szerintem a legna­gyobb elfogultság és igazságtalanság. (Rassay Károly: Nem is teszi senki!) Már most, t. Képviselőház, személyes ügyem is az, amit Büchler t. képviselőtársam a szakszerűség dolgában elsősorban az appa­rátusra vonatkozólag mondott s az én, nem tu­dom, bizonyos erkölcstelenségemet is emlegette. Nos, t. Ház, mindent rám lehet fogni, csak erkölcstelenséget nem. Nem olyan értelemben, amiben némely pajkos gondolkozású barátaim gondolják, (Derültség ) hanem komoly, közéleti tekintetben nem lehet engem ezzel megvádolni. Ha a vidéki törvényhatóságokban helyet fog­lalnak a szakszerűség képviselői — és a szak­szerűség képviselői között van az európai hírű Fővárosi Könyvtár igazgatója, meg a fŐlevél­táros, aki a főváros történetére vonatkozó okj mányokat és kincseket őrzi, aki tudós, kiváló férfiú és a gazdasági felügyelő is — ha ezek a vidéki törvényhatóságokban a szakszerűség alapján nemcsak hozzászólhatnak a kérdések­hez, hanem szavazati joguk is van, akkor a fővárosnál a szakszerűség képviselőinek kiha­! gyása capitis r deminutio-t jelentene rájuk nézve, egyéniségük, erkölcsi értékük lealacso­nyítását jelentené. Tisztán és kizárólag ez a szempont, vagyis az egyenlőség ebben a, kér­désben a vidéki törvényhatóságok és a főváros törvényhatósága között vezet engem ennek a kérdésnek az elbírálásánál. (Bródy Ernő: Hát a kisgyűlésen mit csinálnak akkor?) Ne mél­tóztassék olyan mérgesen reámszólni, hiszen én nem bántottam t. barátomat. (Élénk derült­ség.) Különben is olyan hevülten beszél min­dig t. barátom, hogyha egyszer egy épületre kitűzné a zászlót, nem tudom, hogy a magam

Next

/
Oldalképek
Tartalom