Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-251

360 Az országgyűlés képviselőházának 251. ülése 193'i rríárcius 9-én, pénteken. az a közgyűlés, amely a most megszavazandó törvény alapján működni fog, nem a főváros népességének, lakosságának akaratát képviseli; abban nem a főváros közönségének akarata nyilvánul meg. (Gáspárdy Elemér: Az előbb azt mondotta, hogy nincs népakarat!) Olyan népakarat, amely a t. képviselő úron keresztül nyilatkozik meg, nincs, csak olyan népakarat van, amely titkos szavazáson keresztül nyilatkozik meg. Mert, hogy a nép mit akar, azti csak akkor tudom meg, amikor felbontjuk az! urnákat, és ha Budapest székesfőváros közgyűlésének tagjai nem mind a nép által választattak meg, akkor már egy korrigált, vagy ha úgy tetszik, megcinkelt autonómiával állunk szemben. Ha pedig ez így van, akkor a népakarat igazi megnyilvánulása sem következik be. (Malasits Géza: Sterilizált nép akarat!) Ügy van, amint Malasits t. képviselőtársam mondja. Nekünk tehát igenis az a felfogásunk, hogy ebben az autonómiában a demokrácia, nem fog érvényesülni, mert nem érvényesülhet. Később majd bátor leszek fejezeteket elmondani arról, hogy hogyan néz ki az 1930-asj törvény alapján a demokrácia a székesfővárosi közgyűlési termében, és akkor majd meg kell állapítanom, hogy játék az, ami itt folyik. Az a felfogásom ezekben a kérdésekben, hogy minden pódium, amely megmarad, megtartandó. Az a meggyőződésem, hogy egy látszatparlament is jobb, mint az, hogy ne legyen parlament, egy látszatautonómia is jobb, mint az, hogy ne legyen autonómia, egy látszatpódium is jobb mint az, hogy ne legyen semmiféle pódium. De ha ez is a felfogásom, azért mégsem akarom áltatni magamat azzalv hogy az az állítólagos autonómia, amely 1925., illetőleg 1930 óta megvan, tényleges autonómia. Ez egy olyan autonómia, amelyben az ügyekbe nekünk is van ugyan némi beleszólásunk, és mi is, akik oda az ellenzék részéről bejutottunk, próbáljuk ugyan a magunk elveit, gondolatait érvényesíteni, de sem én, sem t. képviselőtársaim nem ringatjuk magunkat, abban az illúzióban, hogy mi az autonómia részesei vagyunk, hogy ott nekünk megvan a lehetőségünk a dolgokba való komoly beleszólásra. (Malasits Géza: Csak' egységespárti mungók mondják, hogy ők valakik!) Elnök: Malasits képviselő urat rendreutasítom. Fábián Béla: Most pedig méltóztassék megengedni, hogy rátérjek egy olyan témára, amely témát most, amikor a vita vége felé közeledik, ebben a Képviselőházban megemlítetlenül és érintetlenül hagyni nem lehet. Itt szó van a Tízparancsolatnak egy rendelkezéséről, amelyet ebben a vitában egyes képviselőtársaink nem tartottak meg. A Tízparancsolat megköveteli minden igazhitű embertől, hogy: tiszteld atyádat és anyádat, hogy hoszszúéletű légy a földön. Egyes képviselőtársaink úgylátszik, nem akarták, hogy hosszú életük legyen, azért, mert ebben a képviselőházi vitában nemcsak hogy megfeledkeztek arról a szülőről, akinek a kezéből ők ezt a szép fővárost átvették és kapták, hanem azonkívül. még csúnyán is nyilatkoztak róla. Nyilatkozatokat tettek egyes 'képviselőtársaim, és ezekkel akarok foglalkozni, mert én nem tudom ezt a vitát megszűnni látni anélkül, hogy a régi, gyönyörű múlt fenséges csillogását ide ne vetítsük a Képviselőház elé. Ezt nem hetvenkedésből tesszük, hanem azért, mert egyes képviselőtársaink helyesnek látták ezzel a múlttal szemben, amely egy darab múlt, egy darab történelem, gyönyörű magyar történelem, (Büchler József: Tradíciótisztelet!) amelynek ők csak hálával és köszönettel tartozhatnak, olyan vádakat hangoztatni, amely vádakat mi szó nélkül nem hagyhatunk. Ezek a vádak a következők voltak. Elsősorban az volt a vád, hogy ez a székesfőváros 1919 előtt nemzetietlen 'volt. (Felkiáltások a baloldalon: Ki volt azf) Schandl Károly. A másik vád az volt, hogy ez a székesfőváros destruktív eszméknek volt a talaja. A harmadik vád aiz volt, hogy ez a székesfőváros nem tesz semmit a magyarosítás terén, s még a székesfőváros környékét sem tudta megmagyarosítani. A negyedik vád az volt, hogy vallástalan eszméknek volt a melegágya, és hogy a székesfőváros a vallási intézményeket nem támogatta eléggé. Méltóztassanak megengedni, hogy itt ennek az országnak egész nyilvánossága előtt mind a négy állítással szemben azt mondjam, hogy mindennek az ellenkezője az igaz. Méltóztassanak megengedni, hogy elsősorban arra mutassak rá, mit köszönhet itt ez a rezsim, amellyel szemben Schandl Károly igen t. képviselőtársamnak olyan hódolatteljes köszöntése volt, amely rezsim munkáját azonban azzal honorálja, hogy helyesli a t. belügyminiszter úr új törvényjavaslatát. Mit köszönhetett ez a rezsim, mit vett át, mi volt a leltár, amelyet a régi liberális Budapest, Nagy-Magyarország dicsőséges fővárosa átadott ennek az új rezsimnek, amely az összeomlás után átvette a fővárostl Legelsősorban köszönhetett egy nemzeti kultúrát, mert ;

<AZ cl nemzeti kultúra, amely Magyarországon 1914. előtt, a világháború előtt gyönyörűséges nemzeti színbe bevonta ennek az országnak kultúráját, innen indult ki, nem a vidékről jött Pestre, hanem Pestről ment a vidékre, legfeljebb annyiban jött a vidékről, hogy azok, akik csinálták Pesten, nagyrészt vidékről származtak fel az ország fővárosába. Másodszor köszönhetett egy, a vidékre ható erővel bíró színházi kultúrát, amelyre mindig büszkék lehetünk, és a mai színházi kultúra csak annak maradványa. Köszönhetett egy hírlapkultúrát, amely• a legelső. A magyar újságírásról meg lehet állapítani, hogy az ennek a nemzetnek szempontjait mindig 'mérlegelő, magas kultúrnívót jelentő újságírás volt. Köszönhetett azután egy olyan vallási kultúrát, amelyikre, hogy mennyit áldozott az a rezsim, erre nézve bátor leszek számokat felolvasni. Köszönhetett olyan iskolakultúrát, amelyre vonatkozólag szintén számokat fogok felolvasni. De most méltóztassanak megengedni, hogy a legelsővel kezdjem, a legszörnyűbb váddal, amellyel nem először találkozunk, és amely vádnak a megcáfolása fontos, mert nem lehet a jövendő generáció elé akként odaállítani ezt a fővárost, mintha ez a főváros, a magyar nemzet fővárosa évtizedeken keresztül a nemzeti gondolatoknak és a nemzeti tradícióknak elhanyagolója lett volna. (Gáspárdy Elemér: Koszszul gazdálkodott!) Legelsősorban meg kell állapítanunk, hogy ez a főváros temette el Kossuth Lajost, ez a főváros volt az, (Zaj a baloldalon.) amikor a magyar kormány Bécs felé tekintve, nem tartotta helyesnek azt, hogy az egész ország nevében ő rendezze meg Kossuth Lajos temetését, akkor Budapest székesfőváros, a schwarz-gelb,^ nemzetietlen főváros állt oda magyar-mentésen,