Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-251

Az országgyűlés képviselőházának 251. fekete gyászszalagosan az egész ország részére megrendezni azt a temetést, amely temetéshez fogható nemzeti demonstráció, magyar demonstráció ebben az országban még sohasem volt. Mert ebben az országban, amelyben tudnak ünnepelni és tudnak temetni, még úgy nem temettek embert, mint ahogyan Kossuth Lajost temették, akinek temetését a székesfőváros in- . tézte. A másik kérdés, a darabont-kormány kérdése. Ha ez a főváros olyan nemzetietlen volt, és ha ez a főváros destruktív eszméknek a melegágya volt, akkor miként lehetséges az, hogy ebben, a fővárosban ,amelynek akkor 400 bizottsági tagja volt és a 400 bizottsági tag között 200 virilis, tehát vagyonánál megfogható ember volt, amikor Rudnay Bélát kinevezték királyi biztossá, csak két ember akadt Budapesten, — kettő ember — aki Rudnay Béla királyi biztosként való beiktatásánál a székesfőváros közgyűlési termében jelen volt, és ugyanakkor jelen volt az ellenzék képviseletében Sümeghi Vilmos és dr. Andreánszky Jenő, — Sümeghi Vilmos él, Andreánszkyról nem tudok, csak azt tudom, hogy akkor a Kassics-pártnak volt tagja Budáról — akik akkor ott a helyszínén a székesfőváros, a destruktív székesfőváros, közgyűlési termében lehazaárulózták azokat, akik a magyar autonómia és a magyar alkotmány ellen királyi biztos szerepére és annak kíséretére vállalkoztak. Ha ez így áll, akkor miként lehetséges az, hogy ezzel a fővárossal szemben a nemzetietlen ség vádját állítják, ezzel a fővárossal szemben, amely főváros 1867-ben még német főváros volt, (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: Még a 80-as évek elején is!) s amely nem erőszakosan magyarosított, hanem a magyar kultúrának, a magyar szellemi felsőbbségnek, (Malasits Géza: Iskolák!) a magyar iskoláknak, a magyar egyházaknak erejével.. Es ez a székesfőváros a nagy német többségű Budapesttől eljutott odáig, hogy 1914-ben Budapest székesfővárosban az idegen lakosok száma már csak alig néhány százalék volt. Ha valaki ilyen vádat állít fel, ilyen váddal lép az ország: közvéleménye elé és azt mondja, hogy ez a főváros nemzeti szempontból nem volt kifogástalan, akkor annak ide kell hoznia és produkálnia kell egy határozatot, csak egy olyan határozatot, amelyik határozat a liberális székesfőváros hosszú élete alatt nemzeti szempontból nem volt kifogástalan. Nem megyek messzebb, csak annyit mondok, olyan határozatot produkáljon valaki, amely kifogás alá eshetik. Én a legsúlyosabb kritikát akarom nemzeti szempontból a régi liberális és demokratikus fővárossal szembén és azt mondom, hogy ennek a fővárosnak csak egyetlen határozatát méltóztassanak produkálni, egy olyan határozatát, amely a mai rezsim szempontjából nemzeti szemponthói kifogás alá esik. Hiába méltóztatnak végigkutatni ennek a székesfővárosnak történetét, ennek a székesfővárosnak határozatait, a régi demokratikus és liberális Budapest életéből egyetlenegy példát sem méltóztatnak tudni felhozni. Különben ennek a régi Budapestnek vezérei egyrészt a sírban feküsznek, — mint szegény Vázsonyi Vilmos — de másrészt élnek és az egységespártnak a tagjai, annak a nemzeti egység pártjának tagjai, amelynek tagjai nemzeti és szélső konzervatív szempontokból természetesen nagyon súlyos kritikának vetik alá magukat. Én úgy tudom, hogy ennek a pártnak úgy a székesfővárosban, mint ülése 1981). március 9-én, pénteken. 361 pedig itt olyan tagjai, akik komoly tettekkel tényezők: Bárczy István és Bódy Tivadar. Megvallom őszintén, hogy azt, amit én itt ma a székesfővátrosról, a régi dicsőséges fővárosról elmondok, tulajdonképpen nem nekem kellene itt ma a Képviselőházban elmondanom. Ezért fel kellett volna szólalniok és ki kellett volna állmok a porondra azoknak, akiknek nevéhez fűződik ennek a fővárosnak dicsősége. Ezért Bárczy Istvánnak kellett volna kiállnia a főváros nemzetietlenségének és destruktivitásának vádjával szemben, annak a Bárczy Istvánnak, akinek múltja előtt mi valamennyien megemeljük ma is a kalapot és azt mondjuk, hogy a történelem ennek a Bárczy—Vázsonyi-éráinak, Bárczy— Vázsonyi-Budapestnek valaha nemcsak igazságot, hanem dicsőséget is fog szolgáltatni. Igazságot fog szolgáltatni a város és az ország történelme azoknak, akik közül szegény Vázsonyi Vilmos már nyolc esztendő óta pihen a földben. Ö, aki egész életét becsülettel, tisztességgel, tehetséggel ennek a városnak a szolgálatában töltötte el, még odáig sémi jutott, hogy Budapest székesfővárosaiban — édes Istenem, névtelen utcák is vannak — azzal becsülték volna meg, hogy nevéről egy utcáHteveztek volna el. Itt kénytelen vagyok rátérni a niásiks vádra. Arra a vádra, amely ugyancsak Schandl Károly t. képviselőtársam szájából hangzott el, t. i,, hogy Budapest destruktív volt. T. Képviselőház, Budapest nem volt destruktív. Az a Budapest, amely nem volt a konstruktivitás mázával bekenve, ténykedéseiben konstruktív volt. Mert ha arról a két férfiúról beszélünk, akinek nevéhez fűződik a régi Budapest, akkor emlékezzünk meg Vázsonyi Vilmosról, aki 1918-ban, mint magyar miniszter az egyedüli volt, aki a bresztlitovszki szerződés megkötése és tárgyalása alkalmával el .1*1* cl HZ álláspontra helyezkedett, hogy azokkal szemben, akik a forradalom csíráit hozzák Európába, ne kössünk békeszerződést, azokat tartsuk magunktól távol azért, mert propagandát fognak hozni Európába. Ennek a destruktív Budapestnek a vezére, Vázsonyi Vilmos volt az, aki 1905-ben, akkor, amikor szívének álmát, az általános titkos választójogot hozta egy olyan kormányzat, aniely azonban az ő véleménye szerint nemzeti szempont^ ból kifogás alá esett, azt mondotta, hogy neki nem kell az általános titkos választójog azoknak a kezéből, akik azt a császárnak akaratából és nem a nép akaratából hozzák. Ezt azért kellett itt elmondanom, hogy: emlékezzünk a régiekről, és és neesak jelszavakat dobjunk be a közvéleménybe, hanem tényekről emlékezzünk meg. Emlékezzünk talán arra, hogy 1918-ban ebben a Képviselőházban az igazságügy miniszteri székből ennek a fővárosnak vezére, Vázsonyi Vilmos — akkor, amikor még itt nem tudták ebben az országban, hogy mit jelent a forradalom és a bolsevizmus, — mondotta azt, hogy: eltaposom a bolsevizmust. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy milyen szörnyűséges vesszőfutásban volt része ennek az embernek ebben az országban, akiről azt mondották, hogy a miniszteri székben a demokratából diktátorrá avanzsált és diktátorrá alakult át, de amikor a nemzet érdekeiről volt szó, a nemzet érdekeinek védelmében olyan hangra ragadtatta magát, amelyet azok kifogásoltak nála legjobban, akik addig vele mentek a küzdelemben. T. Képviselőház! Szörnyű vádakat hangoztatnak egy olyan rezsimmel szemben, amely ma nem jutalmazhat, amely ma jutalmakat