Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-250

302 Az országgyűlés képviselőházának 25Ô. rom dologból áll: az igazságszolgáltatásból, a rendészetből és a katonai szolgálatból. Ha már most megnézzük, hogy ebből a bárom alapvető tételből mi volt az 1872. évi törvényben, akkor megállapíthatjuk, hogy ezen három alapvető tételnek egyike sincs benne már az 1872. évi törvényben sem, hanem igenis, helyette más és más tartalommal telt meg az autonómia köre. Ha tehát az autonómia fogalmi tartalmát az állami élet fejlődése során a szükséghez képest kicseréljük és helyette a viszonyoknak megfelelően más tartalmat teszünk, akkor ez az alkotmány és az autonómia szempontjából sérelemnek igazán nem minősíthető. Az 1872:XXXVI. te. 3. §-a tartalmának az erre vonatkozó adatok áttanulmányozása után megállapíthatóan nincs meg a történelmi múltja, nincs meg a történelmi gyökere. Bizonyítja ezt az 1872 : XXXVI. te. parlamenti tárgyalási anyaga is. Amikor az 1872. évi törvényt tárgyalták, akkor az egész tárgyalás során egy hang nein hallatszott arról, hogy tulajdonképpen mit értünk autonómia alatt, csak utalás volt arra, hogy a törvénynek az 1870 : XLIT. és az 1871 :X

VIII. te.-ekkel kell összhangban lennie. Az autonómia fogalmi meghatározása azonban a törvényben és annak indokolásában egyáltalán nem található meg. Ez fel sem merült az általános vitánál sem, amelyben — és ez is igen érdekes megállapítás — az előadón, az akkori belügyiminiszteren és Tisza Kálmánon kívül a parlamentnek egyetlenegy tagja sem vett részt. Az egész általános vita három felszólalásból állott, amelyből két hivatalos felszólalás volt (Büchler József: Ez kellene most is, ugye? — Tauffer Gábor: Mert megvolt a konszenzus!) és ezekben a felszólalásokban, Tisza Kálmán felszólalásában sem volt nyoma annak, hogy az 1872. évi törvénnyel, amely kétségtelenül új helyzetet teremtett, bármiféle olyan helyzet teremtődne, amely az akkori viszonyok szem előtt tartásai mellett kifogásolható lett volna. Az egész vitában — sem az általános, sem a részletes vitában —^ az^ autonómia sérelmét, sőt az autonómia kérdését sem hozta fel senki, mindössze csak Irányi Dániel, Csernátony Lajos és Várady Gábor említették meg, hogy tulajdonképpen a Közmunkatanács felállítása és a rendőrség államosítása az eddigi helyzettel szemben más megoldást teremtett, és hogy ezek valamikor szintén az autonómia hatáskörébe tartoztak. De a közjogi és köziigazgatási szakírók által elfogadott általános és úgyszólván teljesen egyhangú álláspont is azt igazolja, hogy az autonómiának az a fogalma, amely az 1872. évi törvényben megvan, egy akkor megkonstruált fogalommeghatározás volt, anélkül, hogy az századokra, vagy akár hosszabb időre visszamenően is olyan alkotmányjogi védelme lett volna a magyar államnak, az autonómiának vagy a törvényhatóságnak, amelynek tekintetében történő változás esetében az alkotmánysérelem vagy autonómiasérelem kérdését felvetni jogosultnak látszhatnék. Ha átnézzük az összes ezzel a kérdéssel foglalkozó írók állásfoglalását, akkor meg kell állapítanunk a következőket: Egyed István egyetemi professzor az ő »Vármegyei önkormányzat« című müvében kifejezetten azt az álláspontot foglalja el, hogy az autonómia az idők folyamán mindig más és más tartalommal töltődik r meg. Es azt mondja (olvassa): »Az önkormányzat nálunk úgy állt elő, hogy az alkotmányos élet természetes szükséglete az abszolutizmus elleni folyülése 193% március 8-án, csütörtökön. tonos küzdelemben erősödött meg és lett nagygyá. Ez a féder alisztikus irányzat a mai kor szemüvegén át nézve, már kárhoztatandó, de eredetileg nemzeti hivatás volt. Ma már kétségtelen« — mondja Egyed — »hogy az Önkormányzat az állami végrehajtó hatalomnak azon formája, amikor a nemzet közvetlenül is részt kap a végrehajtó hatalom gyakorlásából.« (Homonnay Tivadar: De azt is mondja, hogy a jelen célt el lehet érni a jelen törvénnyel is!) Ezt Egyed nem mondja, mert könyve hamarabb jelent meg, mint ez a törvényjavaslat. (fiomonnay Tivadar: De mondja, még pedig a Magyarságban írt cikkében mondja! — Elnök csenget.) T. képviselőtársam, majd méltóztatik azt idézni, én ezt a könyvet idézem. (Tovább olvassa): »Az önkormányzat feltétlenül és kizárólag állami végrehajtás, amikor a nemzet tagjai önmaguk hajtják végre az állami akaratot. Hogy az önkormányzat minő formák között bonyolíttatik le, közömbös. A lényeg, hogy a nemzet közvetlenül befolyást kap a kormányzásra a végrehajtó hatalomnak egyik alanya lesz. Az autonómia iránt az életben megnyilvánuló felfogások indító okát abban lehet keresni, hogy a magánügyek vitelére létesült társadalmi alakulatokat és a közügyek ellátására kiképzett önkormányzati testületeket szorosan megkülönböztetni nem tudják. Az önkormányzat &1kotmánybiztosító jelentőségét kizárólag jogelméleti szempontból tisztán az adhatja meg, hogy tud-e az önkormányzat jobb, tökéletesebb közigazgatást adni, az egyéni jogokat éa érdekeket jobban íudja-e tisztelni és védeni. A magyar önkormányzat évszázadokon át inkább bizonyos formális bi^costékoknak fenntartása által töltött be alkotmánybiztosító szerepet.« Ne méltóztassék azonban azt hinni, hogy ón tisztán és kizárólag egy író álláspontjára óhajtom bazírozni azt a tételemet, hogy alkotmánysérelem és autonómiasérelem a benyújtott és tárgyalt törvényjavaslatban nincs. Méltóztassék erre vonatkozólag elolvasni Tomcsányinak Magyar Közjog-át, méltóztassék elolvasni Kmetynek Közigazgatási Jog-át, méltóztassék elolvasni Nagy Ernőnek Közjog-át. Nem óhaj* torn ezekből a vonatkozó részeket felolvasni, mert hiszen tudom, hogy még számosan vannak, akik a javaslathoz hozzá akarnak szólni, tehát nem célom a vita húzása, de állíthatom és mindenki meggyőződhetik arról, hogy az összes írók, akiknek a nevét említettem — és ezzel körülbelül megemlítettem mindenkit, aki alaposan összefogóan ezzel a kérdéssel Magyarországon az utóbbi évtizedekben foglalkozott — teljesen egyforma, egyöntetű állásponton vannak, sőt talán azt merem mondani, hogy álláspontjaik egymást teljesen szószerint fedik. Ezek után tehát megállapíthatom azt, hogy ennek a törvénynek egyes intézkedései sem a magyar alkotmányt, sem pedig az autonómiát nem sértik és sem az alkotmány, sem az autonómia sérelméről komolyan beszélni nem lehet. (Ûg& van! Űgy van! a jobboldalon.) Szólnom kell pár szót még az autonómia alkotmány védő szerepéről is. Jól tudjuk azt hogy a magyar állam megyei alapon épült fel s az általam már ismertetett mélyreható okfejtésnek megfelelően az állami akarat végrehajtása a megyéken keresztül történt. Áz elnyomó törekvésekkel ezemben azért nőtt tehát a megyei rendszer jelentősége s lett alkotmányvédelemmé, és évszázadokon keresztül azért voltak a megyék az alkományvédelem bástyái az országban, mert az állami akarat végrehajtását az azt foganatosító megye megtagadta, meg-