Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-244

Az országgyűlés képviselőházának 2Uh. nómia terén, az ma már nem sérelem. Az idő változik és sokféle követelményt állít fel az autonómiával szemben. (Friedrich István: Egy évvel ezelőtt azt sem tudtuk, mi az az elhivatottság. A főpolgármesternek elhivatottnak kell lennie! Most jön az elhivatottság! — Derültség. — Elnök csenget.) Mélyen t. Képviselőház! Szerény megítélésem szerint, az egész fővárosi törvényjavaslat tulajdonképpen bizalmi kérdés, (Rassay Károly: Ez a helyes álláspont! Akkor tehát nincs tovább vita, akkor meg kell szavazni és el van intézve!) ami nem jelenti azt, hogy vitának van-e helye, vagy nincs, sőt annál inkább kiprovokál ja az ellenzék vitáját, minél inkább bizalmi kérdésről van szó. A magam részéről teljesen akceptábilisnak tartom a kormánynak azt az intézkedését, amikor a saját elgondolása szerint akarja irányítani a közélet kifejlődését és az autonómia munkásságát. (Friedrich István: A saját embereivel is! — Petrovácz Gyula: Ez már nem autonómia!) Ismétlem, én ezt bizalmi kérdésnek tekintem a magam szempontjából és a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Dinich Ödön jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Engedje meg előttem szólott t. képviselőtársam, hogy néhány megjegyzést tegyek az ő felszólalására, mert habár elöljáróban ő is kijelentette, hogy a fővárosi ügyek részleteivel nem ismerős, mégis megemlített pár fővárosi vonatkozású kérdést. Panaszolta is, hogy aki az újságokból olvassa a dolgokat, az nem tud tiszta képet alkotni magának a főváros ügyeiről. Felemlítette t. képviselőtársam, hogy a vidék és Budapest között tulajdonképpen nincsen rossz viszony, de azért mégis vannak olyan körülmények, amelyek a vidéket arra késztetik, hogy a főváros felé bizonyos elismeréssel, de bizonyos irigységgel is nézzen. T. képviselőtársam említette, hogy néhány évvel ezelőtt a nemzetgyűlés különleges adókat szavazott meg a főváros részére és úgy állította be az egész kérdést, mintha itt tulajdonképpen a vidéki városokat megillető anyagi forrásokat vontak volna el és ami Budapesten történt, ami fejlődés Budapesten volt, az mintegy a vidék áldozatkészségéből jött létre. (Tóth Pál: Abból is!) Abból sem! Képviselőtársam nyilvánvalóan a kereseti adó átengedéséről és a forgalmi adó behajtásánál a behajtó főváros számára biztosított jutalékról szólt. Csak egyet felejtett el a képviselő úr, azt, hogy ez általános intézkedés s nem a törvényhozásnak a fővárosra szabott különleges intézkedése volt, és ezek a források természetszerűen a vidéki városok számára is rendelkezésre állottak. Hogy ez Budapestnek méreteinél fogva és annál a körülménynél fogva, hogy Budapesten koncentrálódik az ipar és a kereskedelem, nagyobb bevételi forrást jelentett, az természetes dolog; de ezt úgy beállítani, mintha ezáltal a vidék megrövidült volna Budapest javára, azt hiszem, a tényeknek kissé félremagyarázása. Hogy a főváros ezáltal nagyobb bevételhez jutott, az az előbb említett körülményeknél fogva természetes, de hogy kell is, hogy nagyobb bevételei legyenek a fővárosnak, azt — azt hiszem — nem szükséges magyaráznom. Igen t. képviselőtársam, aki orvos is, bizonyos elismeréssel nyilatkozott Budapest közegészségügyi berendezéseiről. De akkor mint orvosnak tudnia kell azt is, hogy ezek a közülése 19S4 február 27-én, kedden, 89 egészségügyi berendezések nemcsak a fővárosiak számára állnak nyitva, hanem nyitva állanak az egész ország számára is és a főváros anyagi megterhelését éppen az jelenti, hogy kórházaiban ráfizetéssel nagyszámban szerepelnek a vidéki lakosok. (Jánossy Gábor: Magyarok!) Ez természetes és helyes is. (Bródy Ernő: "Ügy van! De drága mulatság!) A felhozott tétel azonban éppen azt mutatja, hogy Budapest a maga jelentőségében, egész berendezésében és politikájában nem követ szűklátókörű, szűkkerületű lokális politikát, hanem igenis, az egész országnak fővárosa s a maga intézményeivel az egész ország lakosságának rendelkezésére áll. T. képviselőtársam még egy megjegyzést is tett, amelyre válaszolnom kell, mert furcsa beállítása maradna a dolognak, ha felelet nélkül hangoznék el. Képviselőtársam azt mondotta, hogy nem tudja megérteni, miért keresnek itt besúgókat; hát nem érdek az, ha a fővárosi ügyekről az illetékes felsőbb hatóságok megfelelően értesíttetnek? — Teljesen igaza van a képviselő úrnak: közérdek, hogy a felsőbb hatóságok megfelelő^módon legyenek értesítve, és ha e körül a kérdés körül bizonyos zavar állott be, az éppen abból eredt, mert az autonóm hatóságoknak és szerveknek az volt a felfogásuk, hogy itt nem megfelelő módon történt az értesítés; semmiesetre sem voltak iczek az értesítések kongruensek azokkal az értesítésekkel, amelyeket mi kaptunk ugyanezektől az autonóm hatóságoktól és szervektől. (Ügy van! bal felől.) Ez pedig a lényeg, t. Ház! Itt van — amire még bátor leszek később rátérni — a deficit kérdése. Nem lényegtelen körülmény az, hogy én az autonómia legfőbb intéző testületében ülve, az autonómia hivatali vezetőitől úgy értesülök, hogy a főváros tízmillió pengő deficit előtt áll és akkor a belügyminiszter úrtól olyan képet kapok, hogy nem tízmillió, nem 14 millió, hanem 20 millió, esetleg 25 millió pengős deficit lesz. Engedelmet kérek, azok a hivatali szervek közegei az autonómiának; a hivatal helyes vezetésének legelső feltétele az, hogy ezek a közegek közvetlen feletteseinek megfelelő képet adjanak, mert amely pillanatban nem ez történik, abban a pillanatban természetszerűleg zavar áll be, félreértés áll be és elsősorban a fegyelem lazul meg a hivatali keretekben. Nemcsak képviselőtársaim, hanem az előttem felszólalt kormánypárti képviselő urak is beszédeikben igyekeztek bebizonyítani aláhuzottan, hogy ez a javaslat az autonómiának sérelmét nem jelenti'. Örülök ennek a jelenségnek,mert ez azt mutatja, hogy képviselőtársaim még a mai elernyedt közszellemben is úgy ítélik meg a közhangulatot, hogy olyan intézkedés, amely az autonómiát érintené, visszahatást keltene a közvéleményben. (Jánossy Gábor: Ügy is van!) Teljesen így is van. Amint azonban ebiben a megállapításban egyetértünk, úgy nem tudok egyetérteni azzal a megállapítással, hogy itt nincs autonómia-sérelemről szó. Vázsonyi János t. képviselőtársam beszédében mintegy szemrehányást tett azért, hogy az autonómia múltjával nem foglalkozott az előadó úr és nem foglalkoztak felszólalt képviselőtársaink sem. Nem kívánok történeti visszatekintést adni, ha azonban már egyszer ennyire élére van állítva ez a kérdés, az autonómia és az autonómia lényegének a, kérdése, azt hiszem, hogy a félreértések elhárítása céljából érdemes egy pillanatra ezzel a kérdéssel foglalkozni. A közigazgatási részletekkel, a javaslat-