Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-244

88 Az országgyűlés képviselőházának % nak és a nyíltnak is, de különösen a titkos választási rendszernek annyiféle módja van, hogy ha a titkos választójogot úgy akarjuk megoldani, hogy az a nemzet érdekében tényleg helyes és jó legyen, akkor nagyon sokat kell rajta meditálnunk, gondolkoznunk, míg megcsinálja az ember azt a választási rendszert. (Vázsonyi János: Gondolkoznak már rajta 50 éve!) A szőnyegen levő fővárosi törvényjavaslat ellenzéki oldalról már készülődése óta kritika tárgyává tétetik elsősorban azért, mert benne az igen t. ellenzék az autonómia sérelmét látja. Szerény meggyőződésem szerint az autonómia, amely a, mi ezeresztendős nemzeti életünkön kezdettől fogva végigvonul, bizonyos változásokat szenvedett minden időben. Nem lehet azt mondani, hogy amilyen jó volt az autonómia 20—30 esztendővel ezelőtt, ugyanabban a megnyilvánulásában és rendszerében ma is jó. Hiszen azóta az élet haladt, fejlődött, sőt manapság a történelem szekere olyan gyorsan halad, hogy igazán szemmel sem bírjuk követni, hát még tettekkel és cselekedetekkel. Hogy az autonómia fejlődésében egyébre ne mutassak rá, itt a fővárosnál olyan közüzemek létesültek, amilyenekre — nem tudom — tíz-húsz, vagy harminc esztendővel ezelőtt még nem is gondoltak. Nem gondolták, hogy a közüzemi politika annyira kifejlődhetik és olyan szaktudást, meg egyéb tudást kívánnak meg nemcsak a törvényhatósági tanácstól és a vezetőségtől, hanem a törvényhatósági bizottság tagjaitól is, mint manapság. Készséggel elismerem és nem habozom kijelenteni, hogy a főváros törvényhatósági bizottsági tagjainak bizony meglehetős előkészültséggel kell bírniok, ha a fórumon csak egy szót is akarnak szólni. A fővároshoz nem lehet félig, vagy talán egészen készületlenül hozzászólni és belevetni magát az embernek a cselekvésekbe. Azért bizonyos fokon elnézést kérek én is, hogy a javaslat tárgyalásakor felszólalok. (Magyar Pál: Mikor szólal fel az, aki járatos, például Tabódy, vagy Sztranyavszky? Nagyon érdekes volna! — Jánossy Gábor: Mindenkire rá kell bízni!) Kedves képviselőtársam, méltóztassék csak megérteni... (Friedrich Ist•*án: Mindig Jánossy az élharcos! Mást szeretnénk látni! — Jánossy Gábor: Köszönöm ezt a megtisztelő címet és jelleget! — Elnök csenget) Ez a közbeszólás nem hozzám intéztetett, tehát nem is felelhetek rá. Mindenesetre tartozom annak kijelentésével, hogy nem tartom magam szakértőnek fővárosi kérdésekben, mert manapság a szakszerűség igazán divatos politikai jelszó, valahogy talán arrafelé fejlődik az egész politikai élet, hogy majd csak az fog tudni hozzászólni a politikához, aki szakértő. (Friedrich* István: A hülyék korszakának vége lesz! Már mondotta a miniszterelnök úr! Jönnek a szakértők, természetes. Heraus mit den Trotteln! Weg mit den Trotteln! — mondották Bécsben. — Derültség. — Berki Gyula: Kell egy kis (gészséges humor! — Friedrich István: Várjuk a hülyék korszakának a végét! Hát nem örülhetünk annak?!) Friedrich képviselőtársamnak erre a megjegyzésére vonatkozóan legyen szabad megemlítenem, hogy a fővárosnál ezek a hibák, ezek a kiütközések, ezek a gondolatok és ezek az események, amelyek ennek a törvényjavaslatnak keletkezését okozták, talán nem következtek volna be, ha a gazdasági nyomorúság nem lenne olyan nagy, mint amilyenné lett. Talán nem lett volna szükséges, talán nem merült volna fel még a vágy, a kívánság sem arra, hogy a fővárosi törvényen változtatás történjék. Mert, engedelmet kérek, ilyen vál'44- ülése 1934 február 27-én, kedden. toztatási törekvés, ilyen reformvágy mindig benne él az ember lelkében. Tessék nekem megengedni, a tömegek, a nép, az adófizető polgár lelkében, azok lelkében, akik nem törvényhatósági bizottsági tagok, mindig ott szunnyad a vágy, hogy valahogyan változtatni kellene a vezetésen, valahogy másképpen kellene csinálni, mert tessék megengedni, sok minden dolgot nem ért meg az ember, ha csak az újiságokban olvassa és kint hallja, hogy mi történik a városházán. (Friedrich István: Tessék az én cikkeimet elolvasni!) En sokszor elolvastam. Ennek ellenére nem értettem meg, hogy például miért bűn az, ha a fővárosi eseményekről tájékoztatják, informálják a belügyminisztert, miért esik ez kifogás alá, hogyan lehet erről csak egy szót is szólni. (Jánossy Gábor: Ügy van! Igaza van!) Örülni kell annak, hogy nemcsak a belügyminiszter, hanem Budapestnek minden adófizető polgára tudomást akar szerezni arról, hogy mi folyik odabent és hogyan intézik a főváros sorsát, hogyan sáfárkodnak azokkal az adófillérekkel, amelyeket a főváros népe ibefizet. (Müller Antal: Fontos, hogy igazságosan informálják!) Hogy hogyan informálják, az más kérdés, képviselő úr. De magát azt az elvet kritika tárgyává tenni, azt mondani, hogy aki .informálni merészel, az már hibát követ el: ezt nem tudom megérteni, annak ellenére, hogy elolvastam Friedrich képviselőtársam cikkeit. Nem akarok részletkérdésekbe belemerülni, mert, ismétlem, nem értem szakszerűen és nem értein részleteiben is a főváros ügyét. De amit előttem szólott t. képviselőtársam is hibájául és bűnéül ró fel a javaslatnak amikor autonómiasérelmet lát például abban, hogy a főpolgármestert az államfő nevezi ki, vagy pedig az egyes tisztviselők megerősítése az államfőtől függ, én abban nem látok autonómiasérelmet. (Jánossy Gábor: Nincs is! — Müller Antal: Csak a hatáskörre! Az a nagy sérelem!) Igaz, ez a gyakorlatban úgy fest, hogy a kormány felelős belügyminisztere az, aki _ ezeket előterjeszti a kormányzónak. Ennyi jogot azonban már csak meg kell adnunk. (Petrovácz Gyula: A vidéken is adjuk meg! Az alispánt is tessék megerősíttetni!) Nem olyan nagy sérelem a vidékre nézve sem. (Petrovácz Gyula közbeszól.) Nem olyan nagy sérelem ez a vidékre. (Petrovácz Gyula: Egyenlő mértéket kérünk!) Arra az adóifizetőre és arra a közigazgatott egyénre nézve sohasem sérelem az, (Petrovácz Gyula: Ha nem maga választ tisztviselőt!) hogy az illető hogyan jutott hozzá a kinevezéshez, vagy megerősítéshez. Nem ebben rejlik a sérelem, mert én állítom azt is, hogy az autonómia azért van, hogy olyan embereket állítsunk oda, akikben megbízunk és akiket alkalmasaknak tartunk. (Mozgás balfelöl.) Ha olyan embert állítanak oda, akiben az államfő megbízik és akit alkalmasnak tart, ez nem sérelem ránk nézve. A sérelem ott kezdődik, amikor az az ember, aki akár az egyik, akár a másik úton oda jutott, nem tud megfelelni hivatásának és kötelességének. Én tehát egészen nyugodtan tudomásul veszem a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, amelyben az államfő kinevezésétől, vagy megerősítésétől függ az egyes tisztviselőnek a sorsa, de ebben nem látom az autonómia sérelmét. Ezek a sérelmek relatív dolgok. Ami sérelem volt húsz esztendővel ezelőtt az auto-