Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-244

84 Az országgyűlés képviselőházának 2hh* ülése 193U február 27-én, kedden. jelenti ennek a bolettarendszernek léte és fenntartása. (Lázár Miklós: Hét pengő volt egy boletta! — Jánossy Gábor: Becsukatni azokat, akik ezt csinálták ! A . törvény jó ! — Petrovácz Gyula: Megvan, a büntető szankció!) Ezen tehát sürgősen változtatni kell, a belügyminiszter úr a bizottságban kilátásba is helyezte, hogy ezen változtatni fog. Várom az erre irányuló törvényjavaslatot. Sokkal jobban szerettem volna azonban, ha már ebben a törvényben meg lett volna az ehhez szükséges intézkedés, s éppen ezért a részletes vita során ismét he fogok nyújtani egy olyan szellemű, és értelmű módosítást, amely ennek kiküszöbölésére szolgálhat, miként azt már a bizottságban is, sajnos, sikertelenül, megtettem. Igen. t. Ház! Nekem az a felfogásom, hogy a választóközönség akaratának kell érvényesülnie, ami csak egy becsületes kerületi beosztás és egy becsületes választási eljárás útján történhetik meg. Ez a javaslat, amelyet a kormány most benyújtott, a kormányzatot mindenhatóvá teszi. A közgyűlés ereje ezentúl már osak látszat marad, de az a kérésem, adják meg a módot, hogy legalább ebben a látszatban is képviselhesse Budapestet, legyen kellőszámú törvényhatósági bizottsági tag választására mód, alkalom és lehetőség, hogy kellő érdeklődés is legyen, s hogy a bizottságokban kellő munka folyhasson. A lakosság számarányához mért kerületi beosztást kérek a jelenlegi aránytalan kerületi beosztás megváltoztatásával. Azok, akik a jelenlegi kerületi beosztást védik, egyetlenegy érvet tudnak csak felhozni annak védelmére, arra, hogy a perifériák előnyben részesülnek a belső kerületekkel szemben, hogy azok nagyobb kiterjedésűek terület szerint, mint a belső kerületek. Mélyen t. Ház! Szerény, felfogásom szerint a lakosok választanak és nem az utcakövek, nem a fák, a bokrok és az utcák, nem az utak maguk, hanem az utakon levő házakban lakók. A kerület lakosságához kell mérni a kerületi beosztás arányait, nem pedig a területi kiterjedéshez, mert ebben az esetben nyugodtan több képviselőt választhatna a Balaton területe vagy a Hortobágy, és Budapest akkor méginkább háttérbe szorulna. Ez egészen tarthatatlan álláspont, s ezért ismételten kérem a belügyminiszter urat, hogy a kerületi beosztás aránytalanságát okvetlenül változtassa meg vagy új kerületi beosztás csinálásával, vagy pedig a régi kerületi beosztás megtartása mellett a tényleges, igazságos arány visszaállításával. Igen t. Ház! Azt mondja a javaslat, hogy a párturalmi rendszert akarja megszüntetni. Két párt rendszere helyett a. javaslat után a kormány egyedüli akarata fog uralkodni. A tanszemélyzettel ezentúl már nem a törvényhatóság autonómiája, hanem a kultuszminisziter úr rendelkezik, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Csak úgy, mint eddig! — Rassay Károly: Elég hiba!) Erősebben. Egyébként minden tekintetben biztosítva van a. belügyminiszter úrnak a legfőbb akaratnyilvánítási joga, és pedig elsősorban már a főpolgármesternek s majd a kiküldendő miniszteri biztosnak. Azt kell kérdeznem, t. Ház: vájjon ez nem a pártrendszernek az intézményesítése-e? Ez látszik már az 1. §-ban, ahol a lényeg ugyan nem változik, de a forma igen. Ez sokat mond, mert főpolgármester eddig is csak az lehetett, csak azt választották meg, akit a kormány akart, de most már a kormány nevezi ki a főpolgármestert, akit főpolgármesternek hívnak ugyan, de lényegileg nem más, mint főispán. A polgármester és a főbb tisztviselők viszont megerősítésre szorulnak, ami szintén, az autonómia jogkörének a megcsonkítását és a kormányhatalomnak a súlyát jelenti. Tudvalevő ugyanis, hogy az államfő mindenkor, minden cselekedetét a kormányon keresztül gyakorolja, így tehát végeredményben a kormány tényét kell ebben is látnunk. Az üzemek kérdése és a gazdasági vezetés a főpolgármester által végrehajtandó tervezetnek és a miniszteri biztosnak tartatik fenn. Ha ezt a javaslatot akárhonnan kezdve nézzük, akármelyik részét boncoljuk, mindig újra és újra meg kell állapítanunk, hogy ez tényleges diktatúrát jelent egy látszatra statisztáló önkormányzatnak a meghagyásával. Az én felfogásom az, hogy inkább jöjjön a javaslatnak az első formája, amely felfüggeszti az autonómiát, (Gáspárdy Elemér: TTgy van! — Rassay Károly: Hogyhogy'?) amely tehát nyíltabb, őszintébb és becsületesebb, mint ez, amely látszatra tart fenn egy autonómiát statiszta szereppel. Inkább jött volna a • kormány egy egyszakaszos törvényjavaslattal, amelyben kimondja, • hogy Budapest székesfőváros autonómiája megszűnik s a törvényhatóság közgyűlésének jogát ezentúl a belügyiminiszter gyakorolja, aki ennek részleteiről rendeleti úton fog intézkedni. Ez őszintébb, nyíltabb lett volna, mert a parlamentarizmust titkos szavazás és arányos kerületi beosztás, az autonómiát önkormányzati lényeg nélkül elképzelni nem lehet. Ez egy álarcos diktatúrát jelent, ami csak azért érthető, mert a javaslat tudvalevőleg farsang idején készült, amikor az álarcok divatját éljük. Gáspárdy képviselő úr azt mondotta: nagy vívmányt értünk el a bizottságban azzal, hogy •^em kormánybiztos

1 lesz ezentúl, hanem miniszteri biztos. Ez nem nagyon érdekel bennünket, akár kormánybiztosnak, akár miniszteri biztosnak hívják, az nekünk édesen mindegy, mert egy biztos: a városi önkormányzat többé nem uralkodik. TJjra győzött, nem most először, hanem folyamatosan és intézményesen a főváros elleni hangulat, amely — sajnos — magyar specialitás. Ez sem új jelenség, s méltóztassék megengedni, hogy erre a jelenségre is újból egy idézettel válaszoljak. Ez az idézet egy 1911-ben itt a Képviselőházban elhangzott beszédből való, amelyet a, város egyik akkori országgyűlési képviselője mondott Szmrecsányi Györgynek felszólalásával szemben, aki a székesfőváros intézményeit támadta és a székesfőváros ellen intézett támadást (olvassa): »Bocsánatot kérek, külföldön nem találkozunk azzal a jelenséggel, t hogy a hazafiasság nevében örökkön-örökké gyűlöletes kritikát hallunk a metropolis ellen, az ország fővárosa ellen.« »Tessék a mi személyeinket a legszigorúbb bírálat alá venni, tessék mánkét akár gyűlölettel is üldözni, de végre is ez a főváros nem a mienk, az itt lévő intézmények nem a mi intézményeink, az a kommunizálás, amit mi elvégeztünk, hogy egy kapitalizált város helyett egy kommunizált várost fogunk átadni utódainknak, mindez a mi utódaink javára esik, minket tehát lebecsülhetnek, lekritizálhatnak, de az ország fővárosát, annak lakosságát, népét, csak azért, mert minket követ, miért becsmérlik, miért gyanúsítják, miért